Egy szót se a Nemzetiről

- Azzal hívtam föl: egy szót sem szólunk a Nemzetiről, ki nem ejtem a színház nevét. De valóban tudunk egyebekről is beszélgetni úgy, hogy önnek nem a minapi történet jár a fejében?

– Persze. Nem voltak eszközeim, ma sincsenek, hogy bármilyen módon befolyásolni tudtam volna a dolog végét. Hosszú volt a búcsú, érzelmileg nagyon nehéz. Nem bántam, hogy befejeződött. Én lezártam, vége.

– Ellenzéki értelmiség körökben azért van némi aggodalom: társulatával annyira erős volt a kapcsolata, hogy a hiánya idővel gyötrővé válhat.

– A társulat elveszítése gyötrő és soha nem múló. Mégis erőt és hitet ad, amit együtt létrehoztunk. Ugyanazt fogom csinálni, amit eddig, csak más keretek között. Ráadásul minden jövő évi munkámban részt vesz valaki a volt társulatból.

– Szakmailag elégtétel, vagy elsősorban egzisztenciális biztonság, hogy két évre előre tervezhet?

– Első reflexből azt gondoltam: az itthoni munkákkal gondjaim lesznek. De nagyon sokan nagyon hamar jelezték, számítanak rám. Amiben biztosan közrejátszott az is, hogy tudják: ha engem hívnak, általában nézők is jönnek. Ami védettséget jelenthet bizonyos kifogások esetén. Persze a megfogalmazásomban van némi cinizmus is. Eszenyi Enikő például olyan sebességgel reagált a történtekre – hívott a Vígszínházhoz –, hogy abban nem volt semmi mérlegelés. Egyébként elkeserített volna, ha az derül ki: nem csupán politikailag vagyok nemkívánatos, de szakmailag is.

– Felteszem: első reflexe a szakmáját jellemző bátortalanságból adódott.

– Ez nem bátorság kérdése. Egzisztenciális kényszerek miatt is mind többen próbálnak igazodni.

– Vagy különalkukat kötni. Például a trafiktörvény tízezrek egzisztenciáját lehetetlenítette el, de csak pár százan tiltakoztak. A többiek alighanem egyéb megoldásokban bíznak.

– Ami a színházi olvasatot illeti: ha nem változnak a mai viszonyok, akkor hamarosan nem lesz államilag finanszírozott színház, amelyben szabadon lehet dolgozni.

– Különféle hírek és híresztelések szerint ön kapott ajánlatot a politikától színi direktori pozícióra.

– Már elmondtam: a főváros kulturális vezetése gazdasági szempontok miatt felajánlotta, esetleg vegyem át az Új Színházat. Aztán a minisztérium kiutalt tizenötmilliót a teátrumnak, így a mérleg helyreállt. Később én javasoltam az illetékes tárcának: jöjjön létre egy részben állami, részben magánfinanszírozású színház. Erre állítólag Orbán Viktor is rábólintott, de valahogy elsikkadt a dolog. Jobb is így: nincs miért hálásnak lennem.

– Viszont zsűritagságot vállalt egy kereskedelmi televízió tehetségkutatójában. Biztosan lesz, aki majd azt mondja: helyére került.

– Többször temettek már, sosem érdekelt. Régóta nem tévéztem, pedig szeretem. Azt is lehet hitelesen csinálni. A tehetségkutatókról pedig kiderült: nagyon komoly tétjük van, teljesen megváltoztathatják a jelentkezők életét. Zsűritagként részt venni ebben nem kis felelősség.

– Volt teátrumának utolsó bemutatója, a Mephisto ősztől a Vígszínházban fut tovább. Ön rendezi náluk az évad első előadását, a Danton halálát is. A Víg direktorának, Eszenyi Enikőnek év végén lejár a mandátuma. Nem került szóba, hogy ön pályázzon oda? Vagy esetleg Eszenyivel duettben – például ön lenne a művészeti vezető – adják be a pályázatot?

– Nem. Hogy pályázok oda, attól talán csak a főpolgármester úr retteg. A Víg jól működő színház, ebben Eszenyi Enikőnek meghatározó a szerepe. Soha nem akartam olyan helyre pályázni, ahol ez bármilyen értelemben a „rombolás” érzetét keltené. Ráadásul a Vígszínházhoz személyesen is erősen kötődöm. Az nem úgy van, hogy minden mindegy, csak pozícióban legyek. Az ilyesmire nem szabad rágörcsölni, abból semmi jó nem sülhet ki.

– Korábban hallani lehetett: Balázs Péter, a szolnoki színház igazgatója – korábban a Vígszínház tagja – a hatalom támogatásával pályázna a Víg vezetésére. Állítólag elállt ettől. A körúti intézménynél most nyugodtan várják az évadot?

– Bármi megtörténhet. A hatalom nézőpontjából a képesség ma nem előny, inkább hátrány.

– De „technikailag” vajon miként lesz valaki nemkívánatos elem? Lehet, hogy a miniszterelnök kiadja ukázba illetékes tisztségviselőnek: Alföldi Róbertet nem szabad kedvelni?

– Ezt nem lehet ukázba adni. Szerintem külön-külön kedvelték, amit csináltam. Név szerint senkit sem kompromittálnék, de jártak a színházamba. Persze azt is pontosan érzékelték: mindazt megtestesítem, ami ennek a rezsimnek hivatalból, politikai megfontolásból nem tetszik. Önállóan gondolkodom, amihez minden körülmények között ragaszkodom. Nem próbálok meg igazodni. Nincs három gyerekem. Nem vagyok hívő. Nem hiszem, hogy legyőztük Európát, és itt van a Kánaán. Nem hiszem, hogy létezik bármi is, amire ne lehetne rákérdezni.

– Orbán Viktor pártolói között is akad, aki simán túllép az önérdekű politikai megfontoláson. Szörényi Levente nyílt levélben is kifejtette, miért önt kérték fel az István, a király 30. jubileumi előadásának megrendezésére. Azt is írta: önöket a korkülönbségen túlmenően világnézeti, értékrendbeli, ízlésbeli különbségek is elválasztják egymástól, mégis mindennél fontosabb az, ami összeköti. Mégpedig a művész felelőssége kortársai és az eljövendő nemzedékek iránt. Az István első bemutatójának erős ellenzéki stichje volt. A mostaninak?

– A történet szerint a cél egy normális, boldog ország megteremtése. A darab szimpla olvasata alapján ez úgy érhető el, hogy a célba tartók gyorsan kettészakadnak a világnézetek megosztottsága mentén, s az egyik oldal kiirtja a másikat. Senkinek eszébe sem jut szintézist teremteni a két fél között. Ma is ismerős alaphelyzet. Mindemellett az István, a királyra az elmúlt évtizedek alatt rárakódott némi romantikus érzetet keltő patina, nemzetiszínű csín. Ami nem baj, de én arra kaptam megbízást, hogy a darabot szigorúan színházi „alapanyagként” nézzem. Úgy szemlélve tökéletesen kiderül belőle, miként működnek az emberi viszonyok: a nagy ívű történetekben is az irigység, gyávaság, szellemi-érzelmi bezártság, félelmek irányítanak. Egyébként a Szörényi Levente–Bródy János-szerzőpáros belém vetett bizalmát tovább erősítette a nemrég bemutatott Kőműves Kelemen sikere. Nem szoronganak, nem szorongatnak, nem meóznak, bíznak bennem, tisztelnek mint embert, s felelősen gondolkodnak arról, kire és hogyan bízzák a művüket.

– Eddigi pályafutását lényegében átmeneti szakaszok jellemezték. Sosem vágyott állandóságra?

– Régebben nem zavart az átmenetiség. Az elmúlt öt év után másként látom a hatásait. Megtapasztaltam: létezhet olyan összefogás, amely messzebbre visz a szakaszos létezésnél, amelyben időről időre mindent nulláról kell kezdeni. Jobb a hosszú távú gondolkodás, amelyben nemcsak azt nézem, mi van most, hanem azt is: mi lesz holnapután. A jövő kapcsán is csak annyi a félelmem: sikerül-e megtartani az elmúlt öt év színvonalát. Meghatározta a létezésünket, hogy mindenki örült annak, ha a másik jó volt. Azon dolgoztam, hogy átlátható játékszabályokat teremtsek. Segíti a tisztességes értékítéletet, ha van mihez viszonyítani.

– Beugrik a kérdés: kampányidő közeledtével nem kérték még részvételre ellenzéki pártok?

– Direktbe szerintem nem mernek már közeledni. De áttételekkel sincs értelme. Nem veszek részt politikai kampányban. Szabad ember vagyok. Egész lényemmel azért kampányolok, hogy normalizálódjon a helyzetünk. És sokkal hitelesebb és híresebb legyek, mint bármelyik politikus.

Alföldi Róbert ismerteti az István a király szereposztását: