Egy libanoni származású fideszes képviselőjelölt szerint egyáltalán nincs gond a törvényes bevándorlással Magyarországon

2019. szeptember 12., 06:53

Szerző:

A legális úton érkező bevándorlókat be lehet engedni Magyarországra, és ez igaz az arab és/vagy muszlim emberekre is - mondta az Indexnek Aboul-Hosn Hussein, a Fidesz Magyarcsanádon induló egyéni önkormányzati képviselőjelöltje. A háziorvosként praktizáló jelölt szerint az illegálisan érkezőket nem lehet beengedni, hiszen róluk nem tudunk semmit, nem tudjuk őket ellenőrizni, de azt is hangsúlyozta, hogy

A legális migráció egy nagyon régóta létező dolog, és minden országnak szüksége van új munkaerőre, amikor abból hiány van.

Aboul-Hosn Hussein 33 évvel ezelőtt érkezett Magyarországra Libanonból. Elmondása szerint nem volt gondja a beilleszkedéssel, elfogadta az itteni kultúrát, magyar felesége is lett, akitől gyermekei születtek. 2014-ben pedig önkormányzati képviselőnek választották Magyarcsanádon, a Fidesz-KDNP színeiben.

Aboul-Hosn Hussein
Fotó: Index

A politikus az őszi önkormányzati választáson ismét a Fidesz jelöltjeként indul, annak ellenére, hogy 2015-ös menekültválság óta a kormánypártnak egyértelműen bevándorlásellenes retorikája van.

Például 2018-ban Orbán Viktor konkrétan azt mondta: nem szabad beengedni Magyarországra egyetlen migránst sem.

Aboul-Hosn Hussein erre a kijelentésre így reagált:

Őszintén nem tudom, hogy a miniszterelnök úr mire gondolt.

Az orvos szerint ellenőrzött bevándorlókat be lehet engedni az országba, mert nem minden muszlim terrorista, vannak köztük jó és rossz emberek is. „Nem az a lényeg, hogy mi egy bevándorló vallása, vagy, hogy honnan jött” - tette hozzá a fideszes jelölt.

Aboul-Hosn Hussein egyébként nem vallásos, de mindenféle vallást elfogad, egyikkel sincs baja.

„Nem szabad fanatikusnak lenni, se a keresztényeknek, se a zsidóknak, se a muszlimoknak!” - mondta, majd hozzátette: abban a régióban, ahol ő dolgozik, elég nagy problémát jelent a munkaerőhiány, és egy ilyen helyzetre a nyugat-európai országok valóban azt a választ adják, hogy részben bevándorlókkal töltik fel az üres munkahelyeket, de neki erre nincs mit mondania, mint ahogy abba se akar beleszólni, ha a magyarok nem így akarják megoldani a problémát.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.