Egy frászt, Lázár Jani! – A Vuk népe az égbe repült Vásárhelyen

2019. október 18. 06:34 - szerző: Buják Attila

Csöndes kampány verte délután, áttűz az októberi fény az út menti fák sorfalán. Vásárhely nagyot változott. A hajdani Hódtó mocsara, ahol Kun László bárói segédlettel pufira verte a lázadó kunok csapatát (tulajdon atyafiait), most palatetős kertvárosi enteriőr húzódik. Mondják, a zápor volt a vétkes. Eleredt az eső, megereszkedtek a kunok reflexíjai, megfutottak, aztán meg is hódoltak.

Vásárhelyen újra testvérharc készül. Sokan mondják, a polgármester-választás dönt Lázár János politikai jövőjéről is. Hiába a miniszterelnöki álmok, a kilépés, a gőgös elkülönülés, a kezéből lassanként kicsúszik a város, oda a csongrádi bázistartomány. A Kis Pipiben, a benzinkút mellett falunk egy szendvicset, és hívjuk a polgármestert. Márki-Zaynak nincs sajtósa, a médiát közösen kezelik Kis Andrea alpolgármesterrel. A takarékossághoz hozzátartozik. Ha hívjuk őket, vissza is csörögnek: igen, uram, a kampányzáró a Szent István téren lesz. Várjuk.

A téren már hangolnak. A négyzet alakú körlet közepén, a templom előtt hosszúkás, százméteres sátor, körben büfékocsik, sült kolbász, lángos. Álmosan ejtőzik a nép. Az alpolgármester feszült, nem jósol, eredményt babonából nem mond. Kevés a pénzük, mérések alig voltak, a választás maga a jótékony sötét. A hangszórókból Márki-Zay beszédei szólnak, a polgármester otthon készülődik, a záró fellépés előtt kifújja magát. Nehéz másfél év van mögötte.

Fotó: Merész Márton

Hogy közben teljen az idő is, a dobogón a helyi szórakoztatóipar nagyjai. A főműsor A Babák duó, két mérsékelten fiatal, de annál lelkesebb hölgy. Egy barna és egy hidrogénszőke. Maga a név (A Babák) a legendás Abba dublőzeit rejti. Zeng a Money, Money, Money a tompa hangszórókból, a Waterloo, odalenn csápolnak nagyik és unokák. A férfinép elszivárog cigizni, lángosozni. Becslés szerint ezerötszázan lehetünk, ami elég szép szám. Mondják, amíg a Márki-Zay fellépése az idősebb (női) korosztály szívét dobogtatta meg, a vetélytárs, a Fidesz-támogatással induló Grezsa doktor inkább a fiatalokra épített. Ami azért is furcsa, mert a programját Grezsa doktor részben egészségügyi kérdésekre alapozta. Grezsa István egy ideje nemigen praktizál, a Kárpát-medencei óvodafejlesztésért felelős koordinátor. Ötven, fürdőszobával ellátott kórtermet kapna a kórház, Vásárhely lesz a nyugalom szigete, az országos politikai küzdelmek vad áramából kikapcsolva – ígéri. „Többet szívvel, mint erővel”, hirdetik Grezsa plakátjai. A Fidesz kapva kapott rajta, pedig harcos aktivizmusa már a múlté. Ki emlékezne olyan időkre (például 2007-re), amikor Hódmezővásárhely a gyurcsányi egészségügyi reform elleni demonstrációk gyújtóhelye volt? Azokat még egy fiatal polgármester, Lázár János szervezte. Ki emlékszik a haragos transzparensekre, amelyek „Molnár Mengele Lajos” vagy „Gyilkos Ágnes” vesztét jósolták? A helyszín pedig akkor is a Szent István tér volt, ahol fellépett maga Grezsa doktor is. A Grezsa família Vásárhelyen őshonos család. A két testvér (Ferenc és István) MDF-alapító is volt. Az idősebb testvér, Ferenc műve, az Apák és fiúk című pamflet a jobboldal arculatán is nyomot hagyott. De mindez már a múlté, a doktor most a békés fejlődést hirdeti.

Márki-Zaynak lehet érzéke a színpadi lélektanhoz is. A felvezető műsor végén a türelmetlen közönséghez déli irányból érkezik. Gyúlnak a lámpák, megjelenése a hívek sorfala közt olyan hatást kelt, mint amikor a színpadra penderül a Rolling Stones. Kár, hogy már menni kell, Szeged is vár, ahol megszemlélhetjük Botka László kampányműsorát. Botka és Szeged a NER-világ számára húsz éve rághatatlan falat. Pedig annyi mindennel próbálkoztak már az ellenfelei. Nemzeti váteszfílinggel, pesti kampánycsapatok leküldésével, szórólaphalmazokkal. Az utolsó napokban, mint mondták, százfős kontingens érkezett a fővárosból, hogy a szent tüzet az aluszékony szegediekben felpiszkálja. Órákon át járták az utcát, hogy a járókelőkben polgármesterváltó hangulatot keltsenek. A kampány fő mondanivalója: Szeged „az elszalasztott lehetőségek városa”, többek között a harmadik hídra vár, amely tíz év óta egyre késik.

Fotó: Merész Márton

Botka az idei kampányban egy képzett technokratát, egy derekas bizniszment kapott ellenfélnek. Nemesi Pál az üzleti szférából érkezett. Természetesen független ő is. A Ferroép Zrt. menedzsere és részben tulajdonosa immár a második ciklusban a megyei iparkamara elnöke. Új hazai és nemzetközi befektetőket ígért, az elvándorlás megállítását, a város gazdasági helyzetének stabilizálását. Mondják, nívós kis kampányt folytatott, informátoraink véleménye mégis az volt, hogy a győzelemben maga Nemesi sem hitt igazán, valójában nem is voltak városvezetői ambíciói. A Fidesz erős Botka-ellenfélnek gondolta, de a kampányban mellé lőttek. Elsősorban a Szeviép-botránnyal akarták gyöngíteni a regnáló polgármestert, de viszonylag gyorsan kiderült, hogy a ballépésben maga Nemesi úr is vastagon benne van, és az sem maradt titok, hogy éveken át Botka „udvari építő oligarcháinak” köréhez tartozott. Nemesi erről futólag annyit jegyzett meg, hogy egy ideig hitt Botkának, de később csalódott benne.

Bölcsen tette III. Károly, hogy 1715-ben visszaadta Szegednek a szabad királyi városi rangját. Magát a szabadalomlevelet, a hozzá tartozó címerrel együtt, a város háromszáz éve, 1719. május 21-én kapta meg. Botka a jeles évforduló ünnepét részben októberre tette, hogy a kampányban a hagyomány súlyát érzékeltesse. Szombaton meg is telt a Klauzál tér, hogy a város a jeles napot Szeged 300 címmel fényfestés keretében ünnepelje. A polgármester tapintatára vall, hogy a kampányzáró beszédtől eltekintett, ezzel szemben a fényfestés után a tömegeknek süteményt osztott, a szegedi cukrászok díjnyertes gesztenyetortáját személyesen szeletelte. A városközpont esti megvilágításban kifejezetten elegáns. Kiváló ízléssel vegyül benne a klasszicista jelleg és a modernitás. Úgyhogy a kampány kissé unalmasra sikeredett, Botkát eleve 60 százalékra mérték, és ez később pontosnak is bizonyult.

Az Űrhajós utcában csöndesek a hajnalok. Szavazni Botka korán érkezik, kilenckor, 1,7 százalékos részvételi arány mellett. A kapuban megáll a család, anya, apa, az először szavazó nagylány. A beállítás rutinos.

– Hiába, húszéves rutin. A szakma szeretete – mondja enyhe iróniával az egyik kereskedelmi tévé munkatársnője. Botka mosolyog, zizeg a boríték. A sajtótájékoztató egy perc negyven másodperc alatt lemegy. Bízik Szeged függetlenségének megőrzésében, a város a botkai világkép szerint – ahogy korábban mondta – az európaiság, a demokrácia bázisa. Bizonyos tekintetben hasonlít egy kicsit Orbánra. Százszor elmondja ugyanazt.

Vásárhely néma, mint a kripta. Az ebéd előtti méla csönd a főteret is megüli. Húsz járókelőt szólítunk le, tízen még válaszolnak is. Tízből hatan a polgármesterre, négyen Grezsa Istvánra szavaztak. Ákos a szép ruháját vette fel, a szavazókörből lép ki.

– Márki-Zay – mondja félénken. – Á, nem a program, dehogy amiatt. Ilyeneket nem olvasok. Utálom ezt a Fidesz-rendszert. Minden jó, ami Orbánnak rossz.

Fiatalasszony siet át a Kossuth téren. Mint mondja, nem megy el szavazni. Dehogyis. Majd pontosít: nem tudja. Nem tudja, kit válasszon. Nála egyik sem jön be. Egyik sem szimpatikus csávó. Miért? Elgondolkodik.

– Maga Vásárhely egy katasztrófa. Mi csak aludni járunk haza, Szegeden dolgozunk. El is megyünk, ha nőnek a gyerekek. Hogy miért szörnyű?

Elgondolkodik. Lassan mondja.

– Mert itt nincs… Semmi. Márki-Zaynak igaza is volna. Semmi bajom vele. De mire megyünk a fideszes tengerben? Mit ér a függetlenség, ha nincs pénz? Szegényen nehéz ellenállni.

Egy kicsit kezdünk magunk is rosszul lenni.

A piac is üres. Páran ácsorognak, kettőkor halvány rezdüléssel beindulnak a kampánycsapatok.

– Mozgósítunk – mondja az alpolgármester. – Megy az SMS, a Messenger. Számítógépről, telefonról. Félek. Lázárnak legalább negyven-ötven szavazathalász segítője van.

Az igazi ellenfél ugyanis Lázár, nem Grezsa.

Az internet azonnal vissza is igazolja. Szegedről jelzi Botka egyik embere: Vásárhelyen brutális mozgósítás indult. A nagyvárosok szavazati arányában Vásárhely gejzírként lő ki. Végül hatvannégy százalékon zárnak. A hajcsárkodásból mindkét oldal kivette a részét.

Fél négy. Talán Lázár János is érzi, hogy valami súlyos baj van. Három óta hívja a Kubatov-számokat. Meséli is egy asszony, áll a piacon, a sógornőjével beszélget. Villogni kezd a sógornő telefonja.

– Lázár János vagyok. Erzsike néni, volt már szavazni? Siessen. Még megteheti.

Erzsike néni kilövi a mobilt.

– Egy frászt, Lázár Jani!

Négy óra. A Népkert sörözőben lámpákat szerelnek, nyírják a füvet, gereblyéznek. Este itt Fidesz-buli lesz. Az ivóban a proli részen néhány megfáradt pályamunkás, vasutas, öt fröccs. A kávé keserű, az Unicum keserédes.

Kínunkban megtekintjük az ikonikus vásárhelyi polgármester, Rapcsák András szobrát, amelyet az utódja, bizonyos Lázár János állíttatott. Kisebbnek tűnik, mint néhány éve. Fehér, kerekded, kalács alakú. Nem is gránit, csak mészkő. Rapcsák lánya most Grezsa István csapatát erősíti (be is került a közgyűlésbe), pedig az édesapja és a Grezsa-klán esküdt ellenfelek voltak. Vásárhely nagy falu, az emberek harminc évre visszamenőleg minden sértésre emlékeznek.

Fél hat. A Vuk söröző felé a népek lassan szállingóznak. Valaki csúfondárosan jegyzi meg: ez itt a vásárhelyi Pilvax. Megérkezik az Index, elmegy a Népkert irányába. Egy idős asszony rossz jelnek veszi. Diós és lekváros muffint sütött, mint mondja, idegességében. Körbekínálja.

– Magas részvétel? – morfondírozik egy kampányember. – Tavaly is az volt. És beletottyantunk egy új kétharmadba.

Fél hét, már egymás lábán állunk. Jön a csacsifogat, Márki-Zay és a csapat, az asszony és a hét gyerek. Őket kabalából is hozza. Középen nyílik a tömeg a dobogó felé, a vákuum szinte beszippantja őket. Nincs is út másfelé, csak előre.

Márki-Zay igazi vezér. Ő ne lenne nyugodt? Beleolvas egy papírlapba. Fejében nyilván két beszéd dobog: egy, ha széna, egy, ha szalma. De láthatóan inkább mosolyog.

Háromnegyed. A lázári mozgósítást az alpolgármester délután óta rettegi. Fél nyolc. Már az utcán is állnak. Nyolc előtt Kis Andrea lép a mikrofonhoz. Befut az első szavazókör. Az első kört Grezsa nyeri meg, de az kültelki kerület. A döbbenet átmeneti, mert egy perc múlva elszabadul a pokol.

Fotó: Merész Márton

– Grezsa úr 171, Péter 283 – szótagolja Andrea. És felcsap az ováció. Mert indul a győzelmi lavina. A polgármester minden szavazókört negyven százalék fölénnyel visz.

– Miszlikbe aprítottuk őket – süvölt az asztalnál egy vasutas.

– Mögcsináltuk – zúg a tömeg. Már az utcán is egyre többen állnak. Néhányan sírnak. Jönnek a testületi tagok is. A doki, a Krupiczer úr, a Sacika. Az egész Mindenki Magyarországa mozgalom. Márki-Zaynak most kétharmada lesz, a bizalom nagyhatalom.

– Hogy lesz ebből holnap munka, Józsi?

Józsi egy kicsit felönt a garatra. De nem dőlhet el, a tömeg megtartja.

– Tolvaj banda! Kaptatok a pofátokra! – kiabál Józsi az asztalba kapaszkodva, de csitítják.

Peregni kezdenek a külső, országos hírek is. Szentes a Fidesznek elesett. Szeghalom. Miskolc. Eger. Pécs. És akkor félelmes, távoli ágyúdörgéssel megszólal Budapest. Karácsony alacsony feldolgozottság mellett, szolidan ugyan, de vezet. Úristen. A Vuk népe az égbe repül. Gyöngyösi Feri elvisz egy körzetet. Már senki sem figyel. Győzelem. Indulunk.

Csöndesen kilopakodunk. Nehéz ennyi örömet elviselni. Átnézünk még a Népkert sörözőbe. A kerthelyiségben tíz-tizenöt asztal, a csikorgó, kavicsos parkolóban néhány Audi.

– Megőrültek – mondja egy sápadt asszony. – Teljesen elment az eszük.

A rádióból ömlenek a hírek megállíthatatlanul. Vásárhely városát elnyeli a koromsötét dél-alföldi éj.