Egy alig 435 ezer forintos Gucci táskával a hátán vásárolgatott a rettenetes Bécsben Orbán Ráhel és Tiborcz István

2018. december 7., 16:38

Szerző:

444.hu olvasója szúrta ki a Bécs egyik elegáns bevásárlóutcájában, a Kärntner Strassén önfeledten sétálgató Orbán Ráhelt és férjét, Tiborcz Istvánt, akik meglepő nyugalommal viseltettek, annak ellenére, hogy a kormánypropaganda elég sötét képet festett a migránsoktól hemzsegő osztrák fővárosról, ahová még maga Lázár János is csak rettegve merészkedett be.

A fotók tanúsága szerint Orbán Viktor miniszterelnök lányát azonban ez sem rettentette el attól, hogy gyermekét babakocsin tolva, hátán egy nagyjából 1500 dollárt – mintegy 435 ezer forintot – érő Gucci táskával Bécsben kutassa fel az ideális karácsonyi ajándékokat. Orbán Ráhel eddig sem adta alább, az idén nyári kötcsei pikniken egy 12 millió forintot érő karórából, egy csaknem egymillió forintos Luis Vutton táskából, illetve egy 227 ezer forintos Gucci tornacipőből álló szettben jelent meg.

Fotó: 444.hu/olvasó

Nem viselkedett idegesen a családját kísérő Tiborcz István sem, pedig pénteken derült ki, hogy a korábban a Tiborcz érdekeltségébe tartozó Elios Zrt. által felszerelt köztéri lámpák gyakorlatilag semmilyen megtakarítást nem hoztak az önkormányzatoknak, hiába ígérte ezt Orbán vejének cége, és hiába kerültek az új LED-izzók súlyos százmilliókba. Sebaj, azért reméljük telik még némi luxusra Bécsben is.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.