Hajnaltól, embertelen körülmények között várnak kemoterápiára a rákos betegek az Országos Onkológiai Intézetben

2019. július 24., 18:57

Szerző:

Totális információhiány, bizonytalanság és embertelen körülmények várják azokat a daganatos betegeket, akik az Országos Onkológiai Intézetbe érkeznek kemoterápiás kezelésre. A hajnali érkezés és a többórás sorban állás sem garancia arra, hogy sorra kerülnek. Pedig 11 óráig be kell jutniuk az orvoshoz, hogy aznap megkaphassák a szintén több óráig tartó kemoterápiás kezelést – derül ki a 24.hu riportjából.

A lap arról számolt be, hogy a betegek már hajnali fél öttől sorban állnak a Kék golyó utcai intézet lépcsőházában, hogy sorszámot kapjanak, és bejussanak a kezelésre. A várótermet csak reggel hétkor nyitják ki. Ezután újabb sorszámot kapnak az orvos ajtaja előtt, azzal mehetnek a regisztrációs pulthoz, majd onnan visszasétálva a három orvos egyike megállapítja, hogy a beteg mehet-e kezelésre, vagy sem. Ez 9 óra körül történik, addig a papírokkal együtt el kell jutni az orvos ajtajáig.

A betegeknek azért kell hajnaltól sorban állniuk, mert ha nem jutnak be 11 óráig az orvoshoz, akkor aznap már nem kapják meg a 4–5 órás kemoterápiás kezelést. 

Fotó: Pixabay

Akik vidékről járnak a fővárosba kezelésre, azok hajnalban 3 órakor kelnek, de vannak olyan családtagok, akik beteg hozzátartozójuk helyett állnak hajnalban sorban, hogy ezzel segítsék szerettüket.

A helyzet a helyszínen lévő betegek elmondása szerint sokat romlott az utóbbi időben. Sokan nem bírják a várakozást, nagy a feszültség. Korábban legalább a váróterembe bemehettek, ahol van WC és néhány szék, de a takarítók állítólag arra panaszkodtak, hogy a várakozó páciensektől nem tudtak rendesen dolgozni.

– Ettől hullik ki az ember haja, nem a kemótól

– jegyezte meg a lapnak egy beteg.

Egy végbélrákos beteg pedig azt nyilatkozta, hogy súlyos betegeket rángat a rosszul működő rendszer. Hozzátette, hogy ez ugyanúgy sújtja az orvosokat és a kezelőket is, akiknek ilyen körülmények között kell gyógyítaniuk.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.