Még nem volt Magyarországon "első hullám" a járványtani meghatározások szerint – mondja Svéd Tamás, az orvosi kamara titkára

2020. augusztus 5. 15:45 - szerző: Barát József

Az állami egészségügy további központosításának lehetősége tűnik ki abból a kérdőívből, amelyet július második felében küldtek ki több mint 140 ezer egészségügyi dolgozónak. Az erősen sugalmazó kérdések között az is szerepel, hogy az orvosoknak és az ápolóknak a jövőben választaniuk kell a magán- és az állami szolgáltatók között, nem dolgozhatnak mindkét rendszerben. A kérdőívről és a COVID-helyzetről Svéd Tamást, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkárát kérdeztük.

Mit gondol a Magyar Orvosi Kamara vezetése erről a felmérésről?

Végre mutatkozik szándék arra, hogy az eddigi status quót megbontsuk, s az egészségügyben megkezdődjön valamilyen átalakítás, fejlesztés. Ezt örömmel nyugtázzuk. Az is pozitívum, hogy a korszerűsítést nem úgy kezdik, hogy egy agytröszt irányításával átnyúlnak a fejünk felett. A kamara is kifejthette álláspontját, és most megkérdezik az egészségügyi dolgozókat is. Ugyanakkor a magánellátásban dolgozók véleményére nem voltak kíváncsiak, pedig a várható változások őket is érintik majd. Ráadásul a kérdőíveket éppen a nyári szabadságolások idején küldték ki, és a rövid határidő miatt az állami rendszerben sem tud mindenki válaszolni. Szeretném viszont eloszlatni azt a félreértést, hogy a Magyar Orvosi Kamarának is van köze ehhez a kérdőívhez, minthogy szerepel benne néhány olyan téma is, amelyet a kamara is érintett különböző tanulmányaiban. A mi szervezetünket az Emmi nem vonta be a felmérés elkészítésébe, nem is tudtunk a létezéséről, amíg az több változatban meg nem jelent, és az államtitkárságtól kérésre sem kaptuk meg a kérdőíveket.

Mindenki testre szabott kérdőívet kap?

Ezt nem állítom. Kérésünkre Pintér miniszter úr hozzánk négy változatot juttatott el. Van olyan, amelyet a szakdolgozóknak küldtek ki, egy másik verzióra az alapellátásból kértek választ. Ebben az esetben szerencsétlenül egy kalap alá vették a fogorvosokat, a háziorvosokat és a gyermekorvosokat, bár ezeknek a szakmáknak eltérő a helyzetük, mások a gondjaik. Készült egy változat a szakellátásban és a kórházakban dolgozóknak, akik szintén más körülmények között dolgoznak, és mindezektől némiképpen különböző kérdőívet juttattak el a kórházi vezetőknek.

A kérdéseket tehát a különböző csoportok kompetenciaszintjéhez igazították?

Nem. Az igazság az, hogy ezek az ívek a szükségesnél sokkal kevésbé térnek el egymástól. Van három-négy, csak az adott csoportnak címzett kérdés, a többi az összes változatban lényegében azonos. Ennek következtében az eredmény is nehezen súlyozható, vagy éppen kiegyensúlyozatlan lesz. Vegyük csak azt a kérdést, hogy „Ön szerint az igazgatás központosításával várható-e a kórházak anyagi helyzetének javulása?”. Erre választ várnak mind a 141 ezer címzettől, a betegápolóktól az igazgatókig. Nem tudjuk, kinek a véleménye milyen súllyal esik majd latba. Szakdolgozóból természetesen több van, mint igazgatóból, és bár nagyra becsülöm orvosi diplomával vagy igazgatási tapasztalattal nem rendelkező kollégáinkat, a számukra átlátható információforrások alapján nem biztos, hogy tőlük minden kérdésre megalapozott válasz várható? Kétlem például, hogy igazi rálátásuk van arra, milyen informatikai fejlesztésekre lenne szükség az e-receptek tökéletesítése érdekében. Pedig ezt is mindenkitől megkérdezik.

Több elemző is megállapította, hogy a kérdések többsége erősen sugalmazó, tehát – akárcsak a nemzeti konzultáció esetében – olyan válaszok várhatók, amilyeneket a kérdések megfogalmazója hallani szeretne.

Kétségtelen, hogy sok esetben egyértelmű a válasz. Valószínűtlen például, hogy bárki úgy vélné, nincs szükség „az ellátás színvonalát javító szakfelügyeleti és minőség-ellenőrző rendszer további fejlesztésére”. A kérdés értelmében ráadásul eddig is fejlődött az ellenőrző rendszer, de ez eltér az igazságtól. A szomorú valóság az, hogy a különféle egészségügyi felügyeleti rendszerek még csak nem is stagnáltak, hanem erősen visszaestek az elmúlt években. Természetesen örömmel üdvözöljük, hogy a minőségbiztosítás megerősítésének igénye végre egyáltalán megjelent. Ám aki a kérdőjeles mondatot megfogalmazta, vélhetően inkább hivatkozási alapot keresett egy új irány kijelölésére, és nem a kollégák véleménye érdekelte.

Tudnak valamit a feldolgozásról, az értékelés módjáról? Nem akarom túlhajtani a párhuzamot a nemzeti konzultációval, de annak esetében például semmi ilyesmit nem közöltek.

Erről sem tudunk semmit. Azt sem, hogy az értékelés hogyan, kinek és milyen határidővel készül.

A kérdőívben felsejlik egy olyan életpályamodell bevezetésének lehetősége, hogy az egészségügyi dolgozók vagy csak a közfinanszírozott rendszerben, vagy csak a magánellátásban dolgozhassanak. Erről mit gondol?

Határozott véleményünk, hogy most még nagyon korai lenne a szigorú törvényi szétválasztás. A Magyar Orvosi Kamara legfőbb céljainak egyike, hogy elősegítse egy olyan egészségügy megteremtését, amelyben a dolgozók színvonalas munkával egy munkahelyen megkeresik a méltó megélhetéséhez szükséges pénzt. Azt szeretnénk, ne legyen szükség arra, hogy az orvosok, ápolók folyamatosan túlórázzanak, ügyeleteket, másod-, harmad- és negyedállásokat vállaljanak, párhuzamosan dolgozzanak a magán- és az állami egészségügyben. Ez hosszú távú cél, amit szerintünk nem szabad túl korán, adminisztratív döntéssel kikényszeríteni.

Nyilván arra lenne szükség, hogy egy állásban is méltányos jövedelemre lehessen szert tenni. Az mennyi is?

A Magyar Orvosi Kamara által készített és tárgyalási alapként minden fél által elfogadott bértábla – kissé leegyszerűsítve – a kezdő orvosoknak legalább nettó 2500 forint órabért, a szakorvosoknak 4300 forintot javasolt, a pályájuk végén álló szaktekintélyeknek pedig óránként 7000 forintos díjazást helyezett kilátásba. A kérdőívben viszont csak az szerepel, hogy az egészségügyi dolgozóknak „az érintettek által elfogadott mértékű” bérfejlesztés esetén kellene választaniuk az állami és a magánegészségügy között. De honnan is tudjuk meg, hogy egy adott bérfejlesztést az ágazatban dolgozók elfogadtak-e? Erről vajon ki és milyen módon kérdezi meg őket? Attól tartunk, hogy egy tetszőleges mértékű béremelés után egyszer csak kihirdetik, hogy a dolgozók elfogadták, és ezek után nélkülünk hozzák meg a kilátásba helyezett intézkedést. Ez jelentős károkat okozna, és felgyorsítaná az egészségügyi dolgozók elvándorlását az országon belül és a határokon túlra is. Arra az esetre, ha a béremelés elmaradna, vagy az elfogadhatónál kisebb mértékű lenne, a kamara megkezdte az önként vállalt túlmunkáról szóló szerződések felmondásának gyűjtését és letétbe helyezését.

Vannak, akik tudni vélik, hogy a kormányzat tervei között szerepel az önkormányzati szakrendelők államosítása is. Ennek milyen hatása lenne?

Minimum ellentmondásos. Annak persze lenne értelme, hogy a magyar egészségügy jelenlegi széttagolt és szinte átláthatatlan struktúrája egységesebbé és átláthatóbbá váljon. Magyarországon azonban az utóbbi időben sajnos nem az volt jellemző, hogy a központosítási törekvésekkel az adott ágazatok – és az általuk szolgált állampolgárok – jól jártak volna. Azt láttuk, hogy nem viszi előre a dolgokat, ha egy-egy hevesi vagy nógrádi iskola krétaellátásáról távoli központokban döntenek, megjárva akár a fővárosi instanciákat is. Valami hasonlótól tartunk az egészségügyben is. Kétségtelenül racionális gondolatnak tűnik óriási tételben rendelni, hiszen ha valaki az egész magyar egészségügy nevében alkuszik, akkor alighanem jobb árat és jobb feltételeket tud elérni, mintha mondjuk csak egy altatógépre van szüksége. Ám egy-egy kórház vagy rendelő igényeit helyben ismerik igazán, és a beszerzéseket szeretnék minél rövidebb döntési láncolaton keresztül, minél gyorsabban intézni. Ráadásul az biztos rossz lenne, ha a központi beszerző egyben jogot formálna arra, hogy felülvizsgálja a helyi igényeket. Tegyük hozzá: Magyarországon jelenleg még az sem egyértelmű, hogy az egyedi, intézményi beszerzéseknél olcsóbb lenne, amit egy állami központ vásárol.

Úgy képzelhetjük, hogy akár egy reformhoz vezető út első lépése is lehet a felkészülés a járvány esetleges második hullámára? Ma már sok szempontból más a helyzet, mint márciusban volt. Van például 16 ezer lélegeztetőgépünk. Aneszteziológus főorvosként hogyan látja, mennyit tudunk ezek közül észszerűen felhasználni?

A lélegeztetőgépek ügyét nem tartom a legszerencsésebb példának a jó felkészülésre. A válság elején a lélegeztetőgép divatszó lett, sokan mindent megoldó csodaszernek hitték. A beszerzés talán túl jól is sikerült. Pontos számítások nélkül nagyjából hatezer hatékonyan felhasználható berendezés lehet, még abban az esetben is, ha ezekre nagy szükség lenne egy második hullámban. Ennél sokkal többet biztosan nem tudunk a szakdolgozókkal, orvosokkal értelmes módon ellátni. Ráadásul valószínűtlen, hogy a 16 ezer lélegeztetőgép mind átmenne az alkalmassági rostán.

Koronavírus - Megérkezett a győri kórházba a vírus kimutat Levett minták a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház laboratóriumában 2020. május 5-én.
Fotó: Krizsán Csaba

A lehetséges második hullámról a szakértők azt mondják: veszélyesebbnek bizonyulhat, mint amilyen az első volt.

Ha lesz második hullám, az biztosan veszélyesebb lesz. A járványtanban szokásos meghatározások szerint ugyanis első hullám Magyarországon szinte nem volt. Az esetszám a korai intézkedések hatására és némi szerencsével – nemzetközi összehasonlításban – mindvégig alacsony maradt. A tömeges megbetegedések szakasza elmaradt, ami persze semmit sem enyhít az így is áldozatul esettek és a családjuk tragédiáján. Most kétségtelenül felkészültebbek vagyunk, mint tavasszal. Már tisztáztuk, hogy (bőven) van elég lélegeztetőgép. Sokkal jobban állunk felkészített kórházi ágyakkal, oxigénkiállásokkal, erre a célra felkészített pavilonokkal is. Ugyanakkor a rendszer nagy részét még nem próbáltuk ki élesben, bizonyos betegutakat nem járattunk be. Szerintem továbbra is kulcskérdés, hogy milyen lesz az ellátók informáltsága, feltételezve, hogy védő- és egyéb eszközök megfelelő mennyiségben és minőségben állnak majd rendelkezésre.

Vannak megfelelő adataink a fertőzöttségről?

A hírek szerint, ahogy világszerte, az összes környező országban is emelkedik a koronavírusos betegek száma. Biztosak lehetünk abban, hogy Magyarországon is több a fertőzött, mint amennyit bizonyos szintig a hivatalos statisztikák is tükröznek. Az esetszám alighanem továbbra is magasabb, mint amennyiről tudunk. A vírus itt van közöttünk, és nem csak a behurcolt esetek miatt kell védekeznünk. Szakemberként nehezen értelmezem a kormányzati kommunikációban megjelent „felesleges teszt” szóösszetételt is. Szerintem ilyesmi nem létezik. Persze, hogy érdemes racionálisan felhasználni a meglévő teszteket, különösen, ha továbbra is csak korlátozott számban állnak rendelkezésre. Ám egy járványhelyzetben veszélyekkel jár annak belengetése, hogy az elvégzett tesztek árát visszaterhelik a vizsgálatot elvégző intézményekre, hogy a feleslegesnek ítélt tesztelésért büntetés jár. Azt gondoljuk, jobb többet tesztelni, mint túl keveset. A veszély nem múlt el, a vírus várhatóan még évekig velünk marad. Mindenkitől elővigyázatosságot és racionális maszkviselést, valamint sok türelmet és egymás iránti megértést kérünk.