A TV2 bemutatta, hogy szinte üres a folyosó az Országos Onkológiai Intézetben, és csak a baloldali média támadta a központot

2019. július 27., 08:50

Szerző:

Több milliárd forintból, folyamatosan korszerűsítik az Országos Onkológiai Intézetet. A legmodernebb berendezésekkel, nyugat-európai körülmények között zajlanak a kezelések. Erről az intézet igazgatója beszélt a Tényeknek. Korábban a baloldali média azzal támadta a központot, hogy rossz körülmények között, több órás sorban állás után fogadják csak a betegeket – vezette fel a TV2 Tények riportját Gönczi Gábor.

Pár napja a 24.hu helyszíni riportban számolt be arról, hogy, hogy az intézetben a rákos betegek hajnaltól, több órán keresztül a lépcsőházban várakoznak azért, hogy aznap biztosan bejussanak az orvoshoz, és megkapják a több órás kemoterápiás kezelést. Az intézet szerint a betegek tehetnek a helyzetről, a várótermeket csak reggel 7-kor nyitják ki. A problémát úgy kezelik, hogy csak a hivatalos rendelési idő kezdetekor engedik majd be a betegeket, augusztustól pedig bevezetik az elektronikus előjegyzési rendszert.

A TV2 más körülményeket tapasztalt.

– Szinte üres a folyosó az Onkológiai osztály váróterme előtt, péntek reggel 7 órakor is csak egyetlen beteg várakozott

– kezdődött a kormányközeli csatorna riportja.

A TV2-nek nyilatkozó egyetlen beteg szerint az orvosok segítőkészek, a betegek türelmesek, és mindenki megkapta a megfelelő kezelést.

A csatorna szerint ennek ellenére napokig attól volt hangos a baloldali média, hogy az intézetben hajnaltól, rossz körülmények között várakoznak, és nem kerül sorra mindenki. Az intézet főigazgatója, Polgár Csaba szerint ez nem igaz. Vannak forgalmasabb napok, és tény, hogy a kezelés több órát vesz igénybe, emiatt a betegek egy része már jóval a rendelési idő előtt a kórházban van, de minden beteget megvizsgálnak, mindenkit ellátnak.

A riportban felsorolták, hogy az elmúlt években mennyi fejlesztés történt. Azt is megemlítették a 2019-es filmjükben, hogy a Gyurcsány-kormány alatt egy 24 milliárdos fejlesztési ígéretet kapott az intézmény, amiből semmi nem valósult meg, így az intézet fejlesztése csak 2011-ben kezdődött. A beszámoló azzal zárult, hogy az Orbán-kormány elfogadta, hogy a 2006-ban elmaradt fejlesztések pótlására egy 5500 négyzetméteres diagnosztikai tömböt építenek.

Az ügyben egyébként Székely László ombudsman hivatalból vizsgálatot indított.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.