Megroggyant a házi gyermekorvos-rendszer: a járvány alatt csaknem 40 százalékkal kevesebben praktizáltak

2020. július 6., 12:52

Szerző:

Lesújtó körképet közölt a Népszava a házi gyermekorvos ellátásról. Mint írják, az orvosok közel fele nem dolgozhatott a koronavírus-járvány alatt, mivel már elmúlt hatvanöt éves és így a veszélyeztetett korosztályba tartozik. A lap idézi a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnökét is, aki szerint nem volt könnyű számukra ez az időszak, mivel

„azok a problémák,, amiket évek óta szajkózunk, most villámgyorsan mindenki számára világossá váltak, hiszen egy-másfél nap alatt tűnt el a házi gyermekorvosok 40 százaléka”.

 

A szervezet becslése szerint öt-tíz éven belül megugrik a pályát koruk miatt odahagyó orvosok száma, így

sok helyen egyáltalán nem lesz, aki az alapellátásban gyógyítsa a gyereket.

Belvíz - Egészségügy - Hepatitis elleni oltás Újfehértón

Több gyermekorvos 60-70 éves, de van olyan is, aki már 80 felett van.

A praxisokat pedig képtelenség feltölteni, mivel a fiatalok számára nem vonzó a pálya. Jelenleg 102 tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen felnőtt háziorvosi és 105 házi gyermekorvosi praxis van az országban. A legnagyobb hiány a vegyes praxisokból van, melyekben felnőtteket és gyerekeket is ellátnak az orvosok. Ezekből 230 tartósan üres.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.