Először fényképezte fuldokló feleségét, aztán segített, de már későn

Ha előbb segít a nőnek, megmenthette volna.

2020. szeptember 10., 18:12

Szerző:

Segítségnyújtás elmulasztása bűntettével gyanúsítanak egy pilisvörösvári férfit, aki először lefényképezte fuldokló kedvesét, s csak az után próbált segíteni, ezért a nő meghalt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu honlapon. 

A közlemény szerint a nő a pilisvörösvári lakása hálószobájában az ágy fölé függesztett edzőkötél egyik szárába dugta be a fejét még 2019. április 10-én. A nő előrehajolt, mire a kötél megfeszült a torkán.    

A 39 éves párja észrevette ezt, ám nem szabadította ki azonnal: elővette mobiltelefonját, lefényképezte és csak ez után emelte ki az akkor már eszméletlen nő fejét a kötélből.    

Hiába értesítette a mentőket, majd próbálta újraéleszteni, elkésett, a nő megfulladt.    

A nyomozásba bevont igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy ha a férfi azonnal kiszabadította volna a nőt és időben megkezdte volna újraélesztését, megmenthette volna az életét.    

A férfit segítségnyújtás elmulasztása bűntettével meggyanúsították, bűnösségét nem ismerte el, a gyanúsítás ellen panaszt tett.    

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek - olvasható a közleményben. (MTI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.