Édesanyja összeomlott, testvére azonosította a Hableány katasztrófájában meghalt magyar matrózt

2019. június 8., 10:58

Szerző:

Csütörtökön találták meg a Hableány tragédiájának egyik magyar áldozatát. A holttestet azonosították, ő volt a Hableány matróza, P. János. A családot képviselő ügyvéd, Magyar György azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy borzasztó lelkiállapotban van a matróz egész családja.

– Az édesanya azóta nincs magánál, hogy értesült a balesetről. A testvére és az ő felesége azonosította azok után, hogy megtalálták

– tette hozzá az ügyvéd.

P. János a születésnapja után egy nappal indult a végzetes hajóútra. Bár fel akart mondani, szenvedélye volt a hajózás, és azt kérte, hogy ha halála után a hamvait a Dunába szórják szét.

Magyar György beszélt arról is, hogy a rendőrség közlése szerint a büntetőeljáráshoz szükséges összes eljárási cselekményt elvégezték, de ez az ügyvéd szerint ez a Viking Sigyn szállodahajó lefoglalása nélkül nem lehetséges. Mint mondta, teljes körű és szakszerű vizsgálatot kell lefolytatni annak megállapítására, hogy ki a felelős a tragédiáért.  Megismételte, amit korábban a 168 Órának elmondott, vagyis hogy nem lett volna szabad elengedni a szállodahajót 

– A dél-koreaiak sem értik, hogy kinek és miért állt ez az érdekében. Ezt a vizsgálatot ugyanis nem lehet modellezés nélkül, fénykép és kamerafelvételekkel lefolytatni. Kikértük a rendelkezésre álló előzetes szakértői véleményeket, amelyek nagy valószínűség szerint nem lesznek elégségesek

– fejtette ki a 24.hu kérdésére. A 168 Órának korábban azt nyilatkozta, hogy ilyen súlyos, halálos tömegszerencsétlenségben érintett jármű nem megy sehova, és itt kellett volna maradnia, amíg le nem zajlik az összes vizsgálat. Hozzátette, hogy egy „egyszerű” közlekedési balesetnél is sokáig helyszínelnek, nem hogy egy ilyen mértékű katasztrófa esetében.

Fotó: Marton Meresz

Május 29-én este a Viking Sigyn szállodahajóval ütközött a jóval kisebb, dél-koreai turistákat szállító Hableány turistahajó, amely hét másodperc alatt elsüllyedt. Hét embert kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták.

A Dunán futó szállodahajó-biznisz egyik legnagyobb szereplője és haszonélvezője, a svájci tulajdonú Viking Cruises – a Viking Sygin tulajdonosa – egy magyar kft.-n keresztül közös tulajdonosa a Rogán Antalhoz tartozó Magyar Turisztikai Ügynökséggel a legfőbb dunai hajós cégnek, a Mahart Passnave-nek.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.