Ebéd csak józanul – Népkonyha a másik Magyarországnak

2019. március 25. 17:40 - szerző: Ónody-Molnár Dóra

Átlagos hétköznap. A reggel épp délelőtté alakul, de az ebédidő még távoli. Mégis, a Weiss Manfréd Népkonyha előtt máris sor áll. Mindenféle ember várakozik itt, idősebb, fiatalabb, férfi, nő, cekkerrel, szatyorral. Öltözetük viseltes. Nem beszélgetnek, tekintetük a távolba mered. A nyitásra várnak.

Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség által alapított Cedek Szeretetszolgálat népkonyhája tavaly júniusban nyílt Budapesten, a Baross utcában. Mert bár a sikerpropaganda elönti az országot, hiszen tudjuk, remekel a gazdaság, nő a GDP, de valahogy egy egyre masszívabb réteg marad ki ebből a pazar bővülésből. Az egyik Magyarországon nőnek a megtakarítások, a wellness-szállodák zsúfolásig megtelnek, az emberek új autókat vásárolnak. Aztán ott van az a másik Magyarország, ahol a meleg ebéd luxus. Ezen a másik Magyarországon leszázalékolt, megrokkant emberek, kisnyugdíjasok, lakhatási válsággal küszködők, alacsony keresetűek élnek. Nekik főznek a Cedek népkonyháján. A szeretetszolgálat korábban alkalmanként, havonta osztott különböző helyszíneken meleg ételt, azonban akkora igény van erre a szolgáltatásra, hogy elgondolkodtak a népkonyha létrehozásának ötletén.

Azért adták a híres gyáros nevét a népkonyhának, mert – bár ezt kevesen tudják róla – Weiss Manfréd az 1900-as évek elején több népkonyhát is üzemeltetett, ezeken a helyeken naponta több mint kétezer gyermek és felnőtt ebédelhetett.

Lassan nyílik a kapu, elkezdik beengedni az embereket. Szilágyi Nóra, a szeretetszolgálat vezetője körbejár a konyhán, megnézi, hogy minden rendben van-e. Most naponta 2500 adag ételt osztanak, de hamarosan már 3500-ra emelkedik ez a szám, éppen most tart a bővítés engedélyeztetési procedúrája. Szilágyi Nóra ügyel arra, hogy az étel nemcsak jó minőségű legyen, hanem ízletes is. Ugyanakkor a konyhán a kalóriabeviteli előírást is tartaniuk kell.

– Mindennap megkóstolom én is, amit adunk. Mindig ellenőrzöm, hogy finom-e az étel. Ügyelünk arra, hogy senki ne menjen el tőlünk elégedetlenül. Hetente négyszer osztunk húsos ételt, mindig van az étlapunkon tésztaféle, grízes, káposztás, krumplis tészta. A pénteki menü a legkelendőbb, olyankor megpróbálunk valami különlegesebb ételt fölszolgálni, a múlt héten például sült csirkét almaszósszal – mondja Szilágyi Nóra. Elmeséli azt is, hogy a népkonyha megnyitása előtt kikísérletezték, mi az a 20-30 étel, amit a legtöbben szeretnek. Egyszerű dolognak tűnik, mégis sokáig tartott, amíg rájöttek, hogy ilyen nagy mennyiségben mennyi ideig főjön és milyen technikával készüljön a rizs, hogy mire az emberek tányérjára kerül, ne álljon össze, de ne is legyen túl kemény.

Fotó: Marton Meresz

A kóserság szigorú szabályai nagyon megdrágítanák az ételeket, ezért az ebédek inkább csak kóserszerűek.

– Az alapszabályokat betartjuk. Sertéshúst nem adunk, tejes-húsos ételt sem. Az ételeink semmilyen tejszármazékot nem tartalmaznak. Ez azért is nagyon hasznos, mert a nyugdíjas vendégek körében sokan laktózérzékenyek – mondja Szilágyi Nóra. Nagyon is tudatosan használja a vendégek szót, mert filozófiája szerint a népkonyhán nem adományt osztanak, hanem megvendégelik a rászorulókat.

Az étkezőben két sorban állnak az emberek, nem mindenki fogyasztja ugyanis el helyben az ebédet, sokan magukkal viszik. Most bolognai spagetti van. A vendégek közül sokan köszönnek, beszédbe elegyednek Nórával, aki sokukat ismerősként üdvözli. Egy középkorú férfi lép hozzánk, érdeklődik, hogyan lehet ételt kapni. Mindössze egy regisztráció szükséges, illetve meg kell adni azt is, hogy hány adag ebédre van igény, hiszen sokan a családtagjaiknak is innen viszik az ételt. A férfi csodálkozik: mindössze ennyi? Mivel Nóra épp mással beszél, megkérem a férfit, várjuk meg, amíg befejezi a beszélgetést, hiszen ő itt a főnök. A férfi értetlenül néz: főnök? Azok nem szoktak csak így jönni-menni a konyhán. Közben Nóra is odalép, és válaszol a férfinak, aki még mindig nem hiszi, hogy a konyhát működtető szervezet vezetőjével beszél. Azonban többen is bizonygatják neki: „dehogynem, hát Nórika mindig itt van, ő itt a főnök”.

Kötényt húzunk, ebédet osztunk. Mellettem Bori áll, neki ez az első napja itt a konyhán, ő egyelőre próbanapon van, vendégből vált önkéntes munkássá. Ez gyakori karrier a Cedek Szeretetszolgálatnál: a rászorulóból először önkéntes lesz, majd munkavállaló. Piroska például, aki régóta a Cedek munkavállalójaként osztja az ételeket, szintén vendégként érkezett. A jókedvű roma asszony egyik gyereke beteg, speciális iskolába jár, nagyon kevés munkahelyen tudják őt foglalkoztatni, hiszen kora délután már mennie kell az iskolába.

– Ő csak 4-6 órás munkát tud vállalni, mi meg pont ilyen munkavállalót kerestünk. Piroska mindennap hajnali ötkor ébred, nagyon rosszul alszik. De nem hánykolódik az ágyban, inkább felkel, és süt valami finomat. Hol palacsintát, hol almás pitét. És elkényeztet minket, mert mindig hoz nekünk belőle – meséli Nóra.

A népkonyhán van egy szabály, amit nagyon szigorúan betartatnak: csak józan embereket szolgálnak ki.

Ez nem könnyű szabály, a vendégek közül soknak olyan az élete, amit inkább csak kábultan lehet elviselni. Zsoltnak is figyelnie kell erre a szabályra: ő a vendégek beengedésére ügyel. Vigyáz arra, hogy a sorban senki ne tolakodjon előre, ráadásul, mivel januártól az állam szigorította az étkezés igénybevételének feltételeit, adminisztratív teendője is van. Zsoltnak egy, a megváltozott munkaképességű embereknek segítő alapítvány találta ezt a munkát. A negyvenes éveinek derekán járó férfi végtagsérült, állapota miatt egész életében küzdött a munkavállalással, és végül lakhatási válságba került. Most stabil az élete, a Cedeknél keresett jövedelméből meg tudja fizetni a munkásszálló költségeit. Nóra azt mondja, a férfinak hetekig tartott, míg megértette, hogy őt itt valóban befogadták, egyenrangú munkatársa a többi dolgozónak.

Fotó: Marton Meresz

Egy megtört, idős asszony köszön, Nóra megkérdezi, hogy van. Visszatérő vendég, régóta ismerik egymást. A néni elmeséli, hogy a napokban mentőt kellett hívni hozzá. A szíve. Azt mondja, harminc évig élt egy pokoli házasságban, az tette tönkre.

A népkonyha működtetésén túl a Cedek Szeretetszolgálat más segítséget is nyújt. Rendszeresen és kiemelten támogat négy gyermekotthont, hátrányos helyzetű településeken pedig telente tűzifát oszt. Legutóbb Sajóbábonyba, Rozsályba, Szabolcs-Szatmár Bereg megye utolsó falujába vitt egy-két hónapra elegendő fát rászoruló családoknak és kisnyugdíjasoknak a szervezet.

– Két olyan családot segítünk, amelyik éber kómás beteget ápol – mondja Szilágyi Nóra. – Ez speciális küldetésünk. Az egyik családban egy nyugdíjas édesanya ápolja a 32 évesen kómába esett lányát. Ez felfoghatatlan történet. A fiatal nő egészséges életet élt, nem ivott, nem dohányzott, férjhez ment, két gyereke született. Aztán 32 évesen egyszer csak kiderült, hogy jóindulatú daganat van az agyában. Mindenki reménykedett a családjában, mert jól műthető elváltozásról volt szó. A műtét sikerült, de a kórházban elkapott egy olyan bakteriális fertőzést, ami miatt kómába esett. 38 évesen magatehetetlen, a szeme nyitva van, de ezen kívül olyan, mintha halott lenne. Szondán kell etetni, állandóan forgatni kell, hogy ne alakuljanak ki felfekvéses sebek. A férj és a gyerekek már nem élnek vele, az édesanyja ápolja. Barcson laknak, egy panelház negyedik emeletén. A Cedek azért gyűjtött most nekik pénzt, mert lehetőség nyílt arra, hogy egy spanyol orvosspecialista megvizsgálja. A kórházban, ahol az éber kómás állapot kialakult, nem mondta el senki a családnak, hogy mozgatni kell a beteget, máskülönben lemerevednek az izmai. Ez bekövetkezett: néhány hét alatt magzati pózba merevedett a fiatal nő, és azóta is így él. Édesanyja a spanyol orvostól azt reméli, hogy az agyműtéttel ez a görcsös állapot feloldható.

Az előzetes vizsgálat Budapesten volt, a mentők kétszázezer forintért vállalták a szállítást. A Cedek adománygyűjtő felhívásának köszönhetően sikerült megszervezni a találkozást az orvossal, aki végül elvállalta a műtétet. Ez lesz a következő nagy gyűjtés, hogy a beteg nőt ki lehessen vinni Spanyolországba, a műtétre.

Az éber kómás család segítése csak egy a sok tevékenység közül, amit a Szeretetszolgálat végez, Nóra szinte levegővétel nélkül sorolja, hány helyen próbálnak jelen lenni, hány élethelyzetben próbálnak segíteni.

– Nekem a családom a támaszom – mondja Szilágyi Nóra. Naponta kénytelen végignézni a szegénységből és kiszolgáltatottságból fakadó fájdalmat. De azt mondja, hogy itt, a népkonyhán az emberek mosolyogva ebédelnek, és elbeszélik neki azt is, ha valami jó történt velük aznap. Az ilyen pillanatokból pedig lehet töltekezni.