E-jegy-botrány: a semmiről semmit sem sejtő Tarlós István kirúgta a BKK vezérigazgatóját

2018. november 30., 09:46

Szerző:

A főpolgármester kezdeményezte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójának felmentését a cég elektronikus jegyrendszer projektje miatt. Ezt maga Tarlós István közölte pénteken az MTI-vel.

A BKK vezérigazgatója Dabóczi Kálmán, aki Vitézy Dávidot váltva 2015-óta vezette a társaságot.

A főpolgármester közleménye szerint a cég részéről

a kivitelezési bonyodalom súlyának elhúzódó téves értelmezése, illetve „szofisztikus magyarázatai" folytán

mára semmiképp sem indokolható időveszteség következményeként az illetékes, BKK-t felügyelő főpolgármester-helyettes feladata a jövőben a városüzemeltetésre korlátozódik. 

A fejlesztések közvetlen felügyeletével ezt követően általánosan Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest bízza meg a főpolgármester – olvasható a közleményben.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága november 21-én egyhangú szavazással, azonnali határidővel felmondta az elektronikus jegyrendszer kiépítésére és üzemeltetésére kötött szerződést. A fővárost nem érte anyagi kár – közölte Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes csütörtökön az MTI-vel, hangsúlyozva, a projekt problémáiról a főváros vezetésének nem volt tudomása.

Az, hogy a problémákról sem Tarlós István főpolgármesternek, sem neki nem voltak információi, nyilvánvalóan nem lehet igaz, hiszen a Fővárosi Közgyűlés többször is foglalkozott a rendszer problémáival és a szerződést is többször módosították.

Maga Tarlós pedig havonta kapott jelentést a BKK ügyeiről, benne a projekt állásáról.

Meg amúgy is: miről tud a főpolgármester és a területért felelős helyettese, ha a főváros második legnagyobb (ez első a 3-as metró felújítása) beruházásáról nem? 

Bagdy Gábor jelezte: a fővárost nem érte anyagi kár – ez szintén furcsa állítás, hiszen a rendszer kiépítéséhez kért 17 milliárd forintos EBRD-hitelkeretből tavaly májusig már 5,4 milliárdot lehívott a fővárost. 

De ez még semmi, mert Gál Józsefnek, az LMP képviselőjének adatigénylésére adott válaszból (amit a 444 ismertetett) kiderült, hogy összesen nagyjából 11 milliárdot öltek eddig részben a főváros saját forrásaiból, részben a BKK által felvett hitelből a soha nem működött e-jegyrendszerre.