Változás! Már szerdától hozzájuthat az újságárusoknál a legfrissebb 168 Órához!

Duzzad az erőszaktól a fideszes pártsajtó – Eötvös Pál: A jelenlegi magyar média passzol az Orbán-rendszerhez

2018. február 4. 14:34 - szerző: Cseri Péter

A Fidesz pártsajtója lényegesen egységesebb irányításúnak tűnik, mint az egykori pártállami média volt, pusztán amiatt, mert a Fidesz tökéletesen zárt alakulat, nincsenek a párton belül jelentős irányzati csaták – állítja Eötvös Pál, a Népszabadság korábbi főszerkesztője, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) egykori elnöke. A jelenlegi magyar média lesújtó állapotával kapcsolatban azt mondja: az nemcsak a hatalmon lévőknek felel meg, hanem a magyar társadalom jelentős részének is.

– Másképp tematizálta a közéletet a Kádár-kori sajtó, mint a mai kormánymédia?

– Erre a kérdésre nem lehet érdemben és értelmesen válaszolni, egyszerűen azért, mert a két médiatér működése nem hasonlítható össze. Nemcsak a társadalmi-politikai hátteret tekintve, de ma már technikailag sem.

– Akkor nézzük önmagukban a hatvanas–nyolcvanas éveket. Tényleg kézi vezérléssel működött a sajtó, valóban az MSZMP vezetése döntötte el, miről kell, lehet vagy tilos írni?

– Ami a sajtóirányítást illeti, annak köznapi értelemben nem volt alanya vagy tárgya a Népszabadság. Erre nem is volt szükség, nem kellett vezényelni, mert részben maga is karmesteri pálca volt. Természetesen – kivételes esetekben elhangzó kérésektől eltekintve – nem kapott a lap utasításokat, telefonokat Kádártól, Biszku Bélától vagy Aczél Györgytől, hogy mit tegyünk be a lapba, vagy mit hagyjunk ki belőle. Az MSZMP-n belüli politikai akaratok, sőt a belső ideológiai vagy politikai csatározások közvetlenül leképeződtek a szerkesztőségben. Már csak azért is, mert a lap főszerkesztője az MSZMP kinevezettjeként politikai funkcióban volt. A Népszabadság hasábjain – többnyire a kor nyelvezetének megfelelően burkoltan, másfelől persze nyíltan, hiszen ezt a nyelvezetet dekódolni lehetett – folyamatosan jelen voltak az aktuális politikai viták, amelyek természetesen nem érintették a rendszer alapjait. Az állampárton belüli küzdelmeknek viszont eminens terepe és szereplője volt az újság. Ez a lap szerkesztőinek és gyakran újságíróinak szembenállásában, vitáiban, személyes kapcsolataiban is érzékelhető volt. Az MSZMP-n belül a hatvanas évek második felétől éles szembenállás jött létre a piacgazdasággal vagy legalábbis annak szoft változatával kokettálók, másrészt a balos, ortodox vonal képviselői között. Mindkét elköteleződés emberei ott ültek a szerkesztőségben, ami folyamatos feszültséget jelentett házon belül is. Olyannyira, hogy a két, a maga módján nagy tekintélynek számító főszerkesztő-helyettes, Szamosi Károly és Földes István másfél évig nem is állt szóba egymással, nem is köszöntek egymásnak, noha szomszédos szobában dolgoztak, és közös volt a titkárságuk. Szamosi köztudottan Biszku Béla és Gáspár Sándor körének embere volt, Földes István pedig Fehér Lajos és Nyers Rezső reformvonalát képviselte. Az újságnak meghatározó szerepe volt ezekben a politikai harcokban. Egy anekdota szerint Kádár egy alkalommal szűk körben azt mondta volna: „Maguk azt hiszik, hogy Szamosi elvtárs Biszku elvtárs embere a Népszabadságban, de ez tévedés. Valójában Szamosi elvtársnak az embere Biszku elvtárs a Politikai Bizottságban.” Ez az anekdota érzékelteti, hogy a lap egyes vezetői önálló politikai szereplők voltak, és be voltak ugyan kötve egyes pártvezetőkhöz, de bizonyos határig önjárók voltak. A párton belüli aktuális erőviszonyok mindig érződtek a Népszabadságnál, hol a reformerek, hol a balosok nézetei kaptak nagyobb teret, illetve felváltva igyekeztek elszigetelni, kiszorítani a másik felet. Időnként nagyon kemény, sőt hangos viták alakultak ki egy-egy cikkről.

Fotó: Kovalovszky Dániel

– A tabutémákat ki jelölte ki? Lakatos Ernő?

– Ami igaz volt a Népszabadságra, az persze nem volt érvényes a sajtó egészére, a kézi vezérlés meglehetősen strukturáltan működött. Az egyik véglet, mondjuk, a megyei lapok pozíciója volt. Ezeknél a lapoknál – a megyei első titkár személyétől függően – esetenként a szó szoros értelemben rajta volt az illetékes pártbizottság szeme az újságíró elvtársakon, míg máshol lényegesen lazábban, legalább az öncélú csuklóztatásokat elkerülve működött a sajtóirányítás. Lakatos Ernő sokáig az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője volt, és hivatali idejében az általa tartott főszerkesztői értekezletek voltak a közvetlen sajtóirányítás fórumai. Megjegyzem, ezekre az összejövetelekre – demonstratívan – a Népszabadság a lap valamelyik másodvonalbeli emberét küldte el. Az ilyen, rendszeresen megtartott „tájékoztató és kiértékelő” megbeszélések az oda meghívott országos lapok, hetilapok vezetői számára számonkérőszék módjára is működtek, fejmosásokkal és kitüntető dicséretekkel. A főszerkesztők nem nagyon szerettek oda járni. Egyébként a pártvezetés a közhangulatot illetően – jellemzően – elsősorban nem vagy csak részben a sajtóból tájékozódott, sokkal inkább a korabeli „közvélemény-kutatásokból”, azaz a párttagok által írt úgynevezett hangulatjelentésekből.

– Semmilyen analógiát nem lát az akkori pártsajtó és a mai kormányzati média között?

– Kevés a hasonlóság, pontosabban az összehasonlíthatóság. Ahogy már jeleztem, a direkt összehasonlítást eleve el is kerülném, legfeljebb annyit mondhatok erről, hogy a Fidesz jelenlegi pártsajtója, irányítása, rendszere sokkal egységesebbnek tűnik, mint az egykori pártállami média volt. A Fidesz tökéletesen zárt alakulat, nincsenek a párton belül olyan érdemi, a személyi összetűzéseken, konkrét ügyeken túlmutató politikai elvi-ideológiai csaták, amelyek a nagy politikai útválasztásokkal kapcsolatosak, s elérnék a nyilvánosság küszöbét. Az már csak személyes kesergés, nosztalgia, hogy pusztán a nívót tekintve a Népszabadságban már a rendszerváltozás előtt is, az után pedig egyértelműen lényegesen magasabb volt a szakmai színvonal, mint ami manapság tapasztalható. A magyar újságírás az úgynevezett szocialista országok körén belül is eleve unikális volt abból a szempontból, hogy a nagyobb lapoknál tipikusan szakújságírók dolgoztak. Jórészt persze azért, mert 1956 után megszűnt az egyetemi szintű újságíróképzés, így más területről érkező diplomásokból – tanárokból, orvosokból, jogászokból, mérnökökből – faragtak zsurnalisztákat. A nívós újságoknál többnyire szakmailag is értettek az újságírók ahhoz a területhez, amiről írtak.

– A Fidesz által uralt kormányzati média duzzad az erőtől, potens hatalomnak tűnik.

– Nem az erőtől, hanem az erőszaktól duzzad, a beszűkült tudat erejétől. Azt, ami ma van Magyarországon – a hál istennek még meglévő, néhány fagymentes zugtól eltekintve –, nem is nevezném tradicionális értelemben vett sajtónak. Ez inkább tudatmódosító gépezet. És meglehetősen hatékonyan működik. A független vagy ellenzéki orgánumok pedig csak rendkívül szűk kört érnek el. És sajnos még ezek a megmaradt kevesek is gazdaságilag ki vannak szárítva, pénzügyi alapjaik megroggyantak. Ennek ellenére a legnagyobb bajnak azt tartom, hogy a jelenlegi magyar média nemcsak az Orbán-érát szolgálja ki, hanem a magyar társadalom meglehetősen széles rétegeinek igényét is maradéktalanul kielégíti. Passzol hozzá.