Megemlékezést tartottak Budapesten a Hableány katasztrófájának áldozatairól

2019. november 9., 18:53

Szerző:

A Koreai Köztársaság és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok 30 évvel ezelőtti megkötésére és a májusi dunai hajóbaleset áldozataira emlékeztek szombaton Budapesten.

Cso Kju Szik, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete a Hősök terén megtartott rendezvényen felidézte: a dél-koreai-magyar kapcsolatok dinamikusan fejlődtek az elmúlt évtizedben.

Ennek nyomán a dél-koreai vállalatok az egyik legnagyobb befektetőkké váltak Magyarországon, és a kapcsolatok erősödésének további lökést adhat, hogy immár közvetlen repülőjárat köti össze Budapestet és Szöult - tette hozzá.

Dunai hajóbaleset - Az áldozatokra emlékeztek Budapesten Cso Kju Szik, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete beszédet mond a Hősök terén
Fotó: Bruzák Noémi

A diplomata köszönetet mondott mindazoknak, akik a 28 halálos áldozatot, közöttük 26 dél-koreai turista halálát követelő májusi dunai hajóbaleset után segítettek a mentésben és az áldozatok felkutatásában.

A nagykövet békét kívánt az elhunytaknak, és kifejezte reményét, hogy megtalálják annak a koreai áldozatnak a földi maradványait is, aki máig nem került elő.

A rendezvényen Ro Dzse Hon, a Koreai-Magyar Baráti társaság elnöke úgy fogalmazott, hogy a koreaiak számára Magyarország családias és barátságos ország. Ennek is köszönhető, hogy mára erőssé váltak a két ország közötti kapcsolatok, amelyek a jövőben tovább mélyülhetnek - mondta.

Dunai hajóbaleset - Az áldozatokra emlékeztek Budapesten
Fotó: Bruzák Noémi

Végül ő is köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek a hajóbaleset után a mentésben és az áldozatok felkutatásában.

A rendezvény zenés kulturális programmal zárult.

A Hableány sétahajó május 29-én süllyedt el Budapesten, a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 dél-koreai turista és a kéttagú magyar személyzet. Hét koreait sikerült kimenteni, és azóta huszonhét holttestet találtak meg.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.