Bodolai: Dull Szabolcsot Németországban a rendőrök szíjon vezették volna el, amiért információkat adott ki

2020. július 25., 18:05

Szerző:

Nagyon súlyos állításokat közölt Dull Szabolcsról, az Index kirúgott főszerkesztőjéről egy zárt Facebook-csoportban Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke, aki egyúttal a lapot tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A bejegyzés tartalma hamar kiszivárgott, a valódiságát pedig a Media1 ellenőrizte le, miután a lap telefonos megkeresésére Bodolai László megerősítette, valóban ő írta a posztot. A Media1-nek elmondta, a bejegyzést azért írta, mert LMP-hez köthető személyek megpróbálták rajta számonkérni, mi történik az Index körül, holott ő sosem akarna ártani a lapnak, azt mindig védelmezte. Bodolai szerint a bejegyzéssel érthetőbbé kívánta tenni a folyamatokat. Hozzátette, a bejegyzésben szereplő információkat megpróbálta elmagyarázni a most távozó újságíróknak is, de ők már annyira fel lettek hergelve ekkorra, vagy csak nem értették a helyzetet, hogy csak sértegették őt.

Az említett Facebook-bejegyzésben Bodolai annak a véleményének adott hangot, hogy

szerinte Dull Szabolcsot Németországban rendőrök szíjon vezették volna el,

vagyis büntetőjogi következményei lennének annak, amiért a konkurenciának – nevesítette is a 24.hu-t és 444-et – információkat adott ki az Index.hu Zrt. igazgatósági ülésén elhangzottakról.

Esküt tettek a Nemzeti Választási Bizottságba delegált tago
Fotó: Kovács Attila

Súlyos állítása Bodolainak az is, hogy befutott hozzá több olyan infó, miszerint „Dull Szabolcs rendszeresen egyeztet magas rangú baloldali pártpolitikusokkal. Nekem egyre inkább az volt következtetésem, hogy a valódi cél nem a megegyezés, hanem az Index szétrobbantása.”

Bodolai a bejegyzésében úgy véli, most a kialakult helyzetben „a konkurencia röhög a markában, a ballib pártok rá próbálják verni Orbánra, ellenem felépített hecckampány folyik, mert hoztam egy olyan munkaügyi döntést, ami nem volt elkerülhető”.

Azt is írta, hogy „Dull semmit sem kockáztat, amíg én a teljes vagyonomat, ha fejre áll a cég”. Bodolai szerint a felmondás nem úgy történt, ahogy Dull Szabolcs azt előadta, valójában a távozó főszerkesztő „fellázította a szerkesztőséget”, majd „telekürtölte a sajtót”, hogy megzsarolták.

Bodolai szerint a szerkesztőségnek tudnia kellett, hogy Dull visszavételének követelése teljesíthetetlen feltétel volt ilyen előzmények, vagyis az elnök részéről a főszerkesztőbe vetett bizalom megrendülése után, mégis „hihetetlen hangnemet megütve” kezdtek el beszélni a szerkesztőség tagjai.

A Media1 megkereste Dull Szabolcsot, hogy mit szól Bodolai kijelentéseihez. A volt főszerkesztő és igazgatósági tag azt mondta, később reagál majd.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.