Háztartási droglabort számolt fel a rendőrség Újbudán

A lakást bérlő férfi ellen négy elfogatóparancs is érvényben volt, rendőrök csaptak le rá.

2021. január 9., 11:00

Szerző:

A gyanú szerint az elkövetők álnéven bérelt lakást használtak a kábítószer előállításához és tárolásához - írja a police.hu. Öt luxusautót és 21 millió forint értékű kábítószert foglaltak le a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály és a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói 2021. január 7-én a reggeli órákban egy lakásbetörés-sorozat kapcsán mentek ki egy budapesti lakásba, ahol egy droglabor fogadta őket.

Az eljárás során kiderült, hogy a XI. kerületi lakást álnéven bérelte ki M. Attila, aki ellen négy elfogatóparancs is érvényben volt. Őt és társát a nyomozók még aznap elfogták.

A rendőrök a drogbiznisz miatt kibérelt lakásban és a feltételezett elkövetők tartózkodási helyén összesen 3 kilogramm marihuánát és 5 kilogramm amfetamint találtak, melyek értéke 21 millió forint. Ezen kívül hordókban és edényekben tárolt - kábítószer előállításához szükséges – vegyszereket, valamint 45 millió forint értékben luxusautókat is lefoglaltak. ​

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozói a 43 éves M. Attilát és a 46 éves P. Lászlót kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.​

 

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.