Testi sértéssel gyanúsítják Donáth László evangélikus lelkészt, aki elismerte az ellene folyó eljárást

2020. január 3., 06:20

Szerző:

A PestiSrácok.hu információi szerint szeméremsértés és könnyű testi sértés gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki Donáth Lászlót, az MSZP egykori politikusát. Donáth László az ügyben megszólalt az atv.hu-nak: megerősítette a kihallgatás és a gyanúsítás tényét, ugyanakkor szerinte annak tárgya könnyű testi sértés; a szeméremsértés gyanúját ugyanakkor cáfolta.

A TV2, majd nyomában több kormány-közeli médium számolt be arról hónapokkal ezelőtt, az egyik fővárosi szeretetotthon dolgozójának feljelentése nyomán nyomozás is indult a BRFK-n az otthonban történt visszaélés gyanúja miatt. A műsorban arról számoltak be, hogy az ügy érintettje Donáth László evangélikus lelkész, aki négy cikluson keresztül az MSZP országgyűlési képviselője volt.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.