Diplomáciai húzások

Mint régi jó elvtársakhoz illik, a kormánynévsor kihirdetése után az új külügyminiszter ország-világ színe előtt baráti öleléssel búcsúztatta távozó elődjét a tárca Bem rakparti főbejáratnál. Akár azt is mondhatnánk, hogy az őrségváltás szép pillanata: egymás karjaiban a frissen kinevezett Navracsics Tibor és a lelépő Martonyi János. Ezt mégsem mondhatjuk, mert a folytatás már kevésbé megható volt. Miután Navracsics kibontakozott az unióban is respektált Martonyi öleléséből, majd elfoglalta az őt megillető bársonyszéket, szinte azonnal kirúgta az addig hivatalban lévő külügy csaknem teljes vezérkarát, az apparátus megtisztítását pedig már Szijjártó Péter feltűnése után, szinte kéz a kézben fejezték be. Talán mindkettejük fejéből kiment, hogy korábban is a Fidesz vezette a külügyet, vagy ha eszükbe jutott is, úgy látták: a tárca külgazdasági arculatának kialakítása olyan komoly beavatkozást igényel, hogy szinte minden régi elvtársuknak útilaput kell kötni a talpára.

A változások irányát jól mutatja, hogy igen rövid időn belül a külügy kapuin kívül találta magát a Fidesz-alapító Németh Zsolt, de Spanyolországig repült az uniós elnökséget sikeresen vezénylő Győri Enikő, és lapátra került Prőhle Gergely is, aki korábban – ugyancsak a Fidesz kinevezettjeként – a berlini és a berni nagykövetséget irányította. A jövőben viszont a magyar egészségügyet, az oktatást és a művészeteket felügyelő tárcánál lesz külügyi diplomata. De nemcsak a külügy vezérkarát ciánozták ki, hanem állomáshelyéről soron kívül több nagykövetet is idő előtt visszahívtak, talán azért, mert olvasói leveleikkel bátortalanul igazították helyre a nemzetközi sajtónak a magyar kormányt bíráló cikkeit. Mindenesetre az új jelöltek között találtuk azt a szélsőjobbra húzó Szentmihályi Szabó Pétert, aki a honi sajtóban – a Kárpátia és a Magyar Hírlap publicistájaként – már szerzett némi rutint az ország ellenségeinek leleplezésében. Most nem boncolgatnánk azt, hogy verseivel a szocializmus évtizedeiben ugyanilyen vehemenciával éltette a kommunizmust. Mindenesetre az olaszul nem beszélő, diplomatapraxist felmutatni nem tudó Szentmihályi, aki a MIÉP egykori képviselője is volt, állítólag végül maga mondta vissza a jelölést, vagyis személye a kormány számára amúgy megfelelő lett volna.

Mindezt csak azért bocsátjuk előre, mert a vázolt politikai klímában jól látható: a Fidesz még a saját jelöltjeinél is talál a korábbinál még „megfelelőbb” diplomatákat. De történt más furcsaság is: a két éve kinevezett, de most váratlanul ugyancsak hazarendelt kolozsvári főkonzul, Magdó János helyére nem egy megbízható kormánypárti, esetleg a Jobbik soraiba tartozó politikus került, hanem egy ellenzéki: az LMP korábbi frakcióvezető-helyettese, Mile Lajos. Ugye, megáll az ész! Leginkább a Semjén Zsolté. A kolozsvári főkonzul személye ugyanis megtestesíti a kormány nemzetpolitikáját, feladatkörébe tartozik ugyanis a magyar állampolgárság felvételének és a honosításoknak az összes ceremóniája, az eskütételekkel és a magyarigazolványok kiosztásával együtt. Nem beszélve az erdélyi politikai élet szervezéséről, beleértve az autonómia kényes ügyét. Jól láthatóan kulcspozíciót bíztak tehát az ellenzéki Milére, ami az ellenzékkel és a külfölddel folytatott „állóháború” idején legalábbis meglepő.

Persze románul Mile sem beszél, diplomata sem volt még, de mint korábban láthattuk, az Orbán-kormány esetén a szakértelem nem igazán alkalmazási feltétel. Az egykori LMP-frakcióvezető-helyettes főkonzuli jelölését sem a külügy jelentette be, hanem a kolozsvári Krónika. Csak miután az erdélyi lapban már megjelent a hír, akkor erősítette meg a tényt Navracsics Tibor, akkor is csak a szocialista Kiss László írásbeli kérésére. Kiss a 168 Óra kérdésére elmondta: szinte hihetetlen, hogy a Fidesz e hátországául szolgáló intézmény vezetését ellenzéki szereplőre bízták. Az igazsághoz tartozik, hogy Mile már jelöltként felfüggesztette párttagságát, amit Schiffer is jelzett, tehát szeptemberi hivatalba lépése előtt minden formai követelménynek eleget tett. A külügyminiszter szerint Mile azért kapta az „állást”, mert 2010 és 2014 között tagja volt a Nemzeti Összetartozás Bizottságának és foglalkozott a határon túl élő magyarság problémájával. Némi túlzással tehát azt mondhatjuk: a Fidesz már 2010-ben, a bizottságok összeállításakor tudhatta, hogy Milét valamire „használni” akarja. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy egyik informátorunk szerint minden pártban, még a szocialisták között is van olyan bizalmi embere a Fidesz-vezérkarnak, akitől „egyszer majd kérhetnek valamit”. De erről majd később.)

Mile az elmúlt négy évben tagja volt a nemzetbiztonsági bizottságnak is, s így nagy titkok tudója lehet. Látszólag komolyan bírálta a kormányt a játéktermek bezárása ügyében, mégis megkapta a Portik–Laborc-találkozó hátterét és körülményeit vizsgáló bizottság elnöki posztját. Törvénysértést – ahogy ilyen ügyeknél szinte soha – természetesen nem találtak, de informátoraink szerint sok mindent sikerült homályban tartani, ami lehetett akár Mile érdeme is. Egy, a 168 Órának nyilatkozó politikus szerint kiérdemelte a Fidesz, pontosabban Kövér László házelnök bizalmát. Ezt megerősítendő vagy cáfolandó kerestük Milét, akit nem értünk el, de már a bizottságosdi idején megjegyezte valaki: gyakran látták a házelnök előszobájában Milét Schiffer Andrással együtt.

Az LMP–Fidesz-együttműködést vizionálók szerint a két párt kooperációja már korábban elkezdődött. A politikát figyelők állítják: a politikai barátság szálai már akkor szövődni kezdtek, amikor az LMP csak keservesen gyűjtötte az országgyűlésiképviselő-választáshoz szükséges kopogtatócédulákat, de a leadás előtti pillanatokban – valami csoda folytán – mégis összegyűlt a megfelelő számú ajánlás. Innentől már csak egy lépés volt, hogy a szakadó LMP számára kedvezően alakuljanak a frakcióalakítás feltételei, továbbá hogy a párt a korábbihoz képest kedvezőbb büdzsével indulhatott a tavaszi választáson. Informátoraink szerint ezek olyan apró jelek, amelyek Mile főkonzuli jelölésével értelmet kapnak. Nem véletlen, hogy a választások előtt Schiffer Orbán leváltását tűzte ugyan ki célul, de esze ágában sem volt részt venni az ellenzéki összefogás egyetlen verziójában sem. Az pedig csak hab a tortán, hogy Tusnádfürdőn a hazai politikai élet ellenzéki szereplői közül egyedül Schiffer volt a meghívottak között.

A politikai életet ismerve Orbán Viktor számára nagyon jól jön, ha az ellenzéki oldalt meg tudja osztani az őt keményen bíráló, de számára szalonképes LMP-re és a vállalhatatlan „szocikra”: az Együtt–PM és az MSZP képviselőire. Még ezen is túlmegy az a lapunknak nyilatkozó baloldali politikus, aki szerint a Fidesz az elmúlt években – ahogy az ellenzéki médiumokban, úgy minden ellenzéki pártban is – kiépített olyan kapcsolatokat, amelyeken keresztül érvényesülhetnek a kormánypárt politikai érdekei. Forrásunk szerint a Jobbikban több ilyen szereplő is lehet, de ami meglepőbb: az MSZP-ben is akad. A neve elhallgatását kérő nyilatkozó szerint mással nem magyarázható a Mesterházy Attila és Molnár Zsolt vezette szocialista párt összes választási balfogása. De ez már egy másik történet.