Húszpontos programot hirdetett a Fidesz győri polgármester-jelöltje, aki a városi közgyűlési ülések több mint egyharmadáról hiányzott

2020. január 3., 19:41

Szerző:

Húszpontos átfogó programot jelentett be Győr további fejlődéséért Dézsi Csaba András orvos, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje pénteken a megyeszékhelyen.

Az önkormányzat fideszes képviselői, valamint helyi parlamenti képviselők jelenlétében tartott sajtótájékoztatón Dézsi Csaba András kiemelte, szívügye Győr, és ha felhatalmazást kap január 26-án, akkor legalább akkora eltökéltséggel és szorgalommal fog polgármesterként tevékenykedni, mint ahogy korábban a győri szívcentrum ügyében. – Összefogunk és együtt megcsináljuk a lakossággal, az önkormányzati és az országgyűlési képviselőkkel, valamint a kormánnyal – hangoztatta. Kifejtette, megválasztása esetén folyamatosan egyeztetne a társadalmi szervezetekkel, kamarákkal és egyesületekkel, a fontos döntésekhez pedig rendszeresen kikérné és figyelembe venné a győriek véleményét, hogy mindenki számára megfelelő megoldásokat találjanak a felmerülő kérdésekre.

Szeretnék megújítani az autóbuszparkot, valamint a győriek javaslatai alapján felülvizsgálnák a helyi menetrendet. Olyan közlekedést képzel el, amelyben az egyéni és közösségi közlekedés, a gépjármű- és kerékpárforgalom megfelelően kapcsolódik egymáshoz - mondta. Hozzátette, új parkolóhelyeket hoznának létre a lakótelepeken, de közben megőriznék a zöldfelületek és parkok nagyságát, továbbá modernizálni szeretnék a szelektív hulladékgyűjtő helyeket.

A Fidesz-KDNP győri polgármesterjelöltjének sajtótájékozt
Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Dézsi Csaba András elmondta, hogy javítanák a sürgősségi betegellátást, csökkentenék a várakozási időt. A kormánnyal és az országos mentőszolgálattal közösen új mentőállomás létrehozását tervezik a Modern Városok Program keretében. Emellett élményfürdőt építenének és újjá szeretnék éleszteni a klasszikus győri szabadstrandi fürdőéletet. Elkezdenék a Győri Nemzeti Színház és környezete felújítását, továbbá szintén kormányzati forrásból egy új híd megvalósítását tervezik a Mosoni-Dunán. Az Ipar utca folytatásában belső tehermentesítő utat hoznának létre és kezdeményeznék a kormánynál a szabadhegyi városrész tehermentesítése érdekében a 82-es főút új bevezető szakaszának megépítését.

Erősítenék a város szociális ellátórendszerét annak érdekében, hogy tovább javuljon az idős emberek életminősége és kiemelt figyelmet fordítanának a fogyatékossággal élőkre. Segítenék a munkahelyek megőrzését és a gazdasági lehetőségek szélesítését Győrben, egyebek mellett a helyi vállalkozások támogatásával. Folytatódna a fásítási program és szeretnék bővíteni a zöldterületek nagyságát, ezt a célt szolgálja egyebek mellett a polgármesterjelölt azon kezdeményezése, amelyben az év elejétől Győrben született minden gyermek után egy fát ültetnek.

A jövőben is kiemelten szeretnék támogatni a kulturális életet; kormányzati forrásból új hangversenyterem épülne, emellett szeretnék tovább fejleszteni a nagy városi rendezvényeket és fesztiválokat. További cél a tömegsportbázis szélesítése, valamint a turizmus és a sportturizmus fejlesztése. Folytatódna a lakóutca- és járdaépítési program, emellett új kerékpárutakat építenének, játszótereket és sportpályákat újítanának fel. Szeretnék tovább erősíteni a város közbiztonságát, ennek érdekében a jelölt a közeljövőben Pintér Sándor belügyminiszterrel is tárgyalni fog. Folytatódna a napelempark bővítése, és - megválasztása esetén - mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél előbb megépüljön a várost elkerülő körgyűrű. A kormánnyal közösen folytatnák a közintézmények, bölcsődék, óvodák, iskolák és rendelőintézetek, valamint a panelházak energetikai felújítását, emellett minden városrészt a terület speciális adottságainak és az ott lakók igényeinek megfelelően szeretnének továbbfejleszteni.

Az ambiciózus programja csak halvány árnyékot vet – fűzhetjük hozzá – hogy Dézsi Csaba András 2015 és 2019 között tartott hatvanöt győri közgyűlési ülés több mint egyharmadát kihagyta, a 65-ből 23 ülésről hiányzott, amivel csúcstartó a városi önkormányzati képviselők között. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Dézsi Csaba András a győri szívcentrum vezetője. és a Szemléleknek adott interjúja szerint polgármesterré választása esetén sem adná fel orvosi karrierjét, hétvégén, szabadidejében gyógyítana.

Győrben január 26-án azért tartanak időközi polgármester-választást, mert a szexbotránya ellenére október 13-án megválasztott polgármester, Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) november 8-i hatállyal lemondott tisztségéről.