Ötmilliárdot osztana szét a kormány a könnyűzenészek között, de nem alanyi jogon – közölte Demeter Szilárd

2020. július 20., 19:20

Szerző:

Mentőcsomagot tesz a kormány elé még ebben a hónapban – mondta Demeter Szilárd miniszteri biztos az RTL Hiradójának. Demeter egy 5 milliárd forintos keretösszegről beszélt, amit úgy kell elosztani, hogy

ne alanyi jogon járjon a segélyezés, hanem valamilyen ellentételezésként kapják meg a különböző szereplők.

Hangsúlyozta, nem csak a zenészekről beszél, hanem a rendezvényszervezőkről, promóciós irodákról, és a játszóhelyekről is. Azt mondta, alapvetően

a kisebb bevételű szereplőket akarják segíteni, mert szerinte így igazságos.

„Jelen pillanatban azzal számolunk, hogy az 500 fő alatti rendezvényeket azért meg lehet tartani, és hogyha azt lehetővé tesszük, hogy minél több zenekar tarthasson ilyen koncertet szerte az országban, akkor minél több zenekar kap bevételt" - magyarázta. 

Demeter azt is elmondta, hogy a focimeccsek és a koncertek közt a valódi különbség

a szektorokra osztás.

„Gondoljuk el azt a szurkolót, hogy végigjárhatta-e az összes szektort. Nem. Míg egy koncerten azért körbejárhatom én szuperhordozóként az egész tömeget"  – magyarázta Demeter, némileg ellentmondva ezzel Gulyás Gergely miniszternek, aki a szesszel magyarázta a differenciát, tudniillik szerinte a meccsen nem isznak. A zenész Fluor Tomi mondta is már másnap, hogy ennél azért jobbat is hazudhatott vona nekik Gulyás, ha már.  

Szlávik János infektológus viszont egyáltalán nem lát különbséget egy olyan tömegrendezvények között, ahol az emberek maszk nélkül másfél méteres távolságon belül vannak.