Demeter Márta is tévedhetett, létezhet egy Orbán nevű katona, akinek a lánya utazhatott Ciprusról a honvédségi gépen

2018. október 16., 15:55

Szerző:

Előfordulhat, hogy hatalmas lukra futott Demeter Márta, aki Orbán Flóraként, a miniszterelnök 14 éves lányaként azonosított valakit, aki szeptember elején a Magyar Honvédség által vett egyik Airbus A-319-es repülőgéppel kiképző repülés keretében utazott. A dolog azért felvet kérdéseket.

A ciprusi Pafoszról Budapestre tartó katonai gép fedélzetén, a kiképző repülés keretében a katonák mellett utazók  szállítását az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoka engedélyezte. Az LMP leendő társelnöke, Demeter Márta nyújtott be írásbeli kérdést Pintér Sándor belügyminiszterhez és Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez azzal: „Hogy történhet meg, hogy a Magyar Honvédség Airbus A-319 repülőgépe kiképző repülés keretében szállítja a miniszterelnök családtagját?”.

Demeter állítása nyomán a 168 Óra, ahogyan több más portál is hírt adott, hogy Orbán Viktor lánya, a 14 éves Orbán Flóra repülhetett a gépen. Csakhogy, mint lapunk ezt már korábban frissítésként közzétette: a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt közölte, hogy hír egy újabb fake news, hírlapi kacsa, aljas rágalom. Ezután a Miniszterelnöki Kabinetiroda az Origót arról tájékoztatta, hogy egy Orbán L. nevű parancsnokot látogatott meg Cipruson felesége és kislánya. A szabályzat lehetővé teszi, hogy a katonák családtagjait hazaszállítsák, erre a parancsnok engedélyt kapott – írták.

Egy már nyugállományú, korábban több nemzetközi  misszióban részt vett katonatiszt a 168 Órának úgy fogalmazott: nem hallott még ilyen családi utazási lehetőségről kontingesek esetében. Ugyanakkor azt is hozzátette, régen közel sem volt ekkora szállítási kapacitása a honvédségnek, mint most.

Az viszont biztos, hogy az utaslistán minden utazó személyes adatának – születési idő, anyja neve stb. – szerepelni kell. Ezek alapján meglehetősen furcsának tűnik, hogy össze lehessen keverni két különböző embert.

Cikkünket valamennyi új információval is frissítettük, majd a Cipruson szolgáló magyar kontingens állományának egy részét adó zászlóalj tagjai között találtunk is egy Orbán L. nevű katonát. Ő azonban megkeresésünkre elmondta, biztos nem róla van szó, hiszen évekkel leszerelt.

A tévedés verzióját erősíti, hogy a Magyar Honvédség honlapján több hír is található az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió (United Nations Peacekeeping Force in Cyprus − UNFICYP) magyar kontingensével kapcsolatban, s a legutóbbi, október 3-i tudósításukban éppen arról számoltak be: a kontingens negyvenharmadik váltásának hazatért tagjait Mihócza Zoltán vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság megbízott parancsnoka köszöntötte Székesfehérváron.

A Magyar Honvédség 1993 óta vett részt Cipruson a modern kori békefenntartásban. Tizenkilenc kontingensparancsnok vezetésével több mint kétezer magyar katona és rendőr vette ki a részét a békefenntartásból, ez az időszak azonban most lezárult.

Az ENSZ Ciprusi Békefenntartó Misszió Magyar Kontingens huszonhárom év szolgálat után, 2018. augusztus 31-én befejezte szolgálatát a szigetországban.

Így pedig a szeptember eleji hazautazás reális időpontnak tűnik.

Kerestük Demeter Mártát is, aki későbbre ígért visszahívást. Nekünk ugyan egyelőre nem válaszolt, de az Ungár Péter tulajdonában lévő, az ügyet elsőként megszellőztető azonnali.hu-nak azt mondta: „Ha azt állítják, hogy egy katona meg egy családja jött haza Ciprusról a honvédségi repülőgépen, hozzák nyilvánosságra azt az iratot, amelyből kiderül, hogy ezt engedélyezte az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka". Hozzátette: amíg az iratok nem nyilvánosak, ez egyelőre csak „magyarázkodás”.

Az MTI megkeresésére a Honvédelmi Minisztérium azt írta: a miniszterelnök vezetéknevével egyező nevű tiszt egyéves külszolgálaton tartózkodott Cipruson. Ez idő alatt – a százados saját költségén – a felesége és a miniszterelnök egyik lányával azonos nevű kislánya is kint tartózkodott – jelezték, hozzátéve: ez a jogszabályi előírásoknak megfelel, mivel saját költségén bármely katona kiviheti a családját külszolgálatra a szabályzók betartása mellett.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.