December 24-e nem lesz munkaszüneti nap, mert “ártana a gazdaságnak”

Schanda Tamás válaszolt Gurmai Zita MSZP-s képviselő kérdésére.

2020. december 30., 07:25

Szerző:

 

 

Mikor nyilvánítják munkaszünetté december 24. napját? - intézte az írásbeli kérdését Gurmai Zita MSZP-s képviselő az innovációs miniszterhez - írja a 444

 

“A kereskedelemben dolgozók évek óta szorgalmazzák Jézus Krisztus születésnapjának munkaszünetté minősítését, és évek óta már Nagypénteken is zárva tartanak az üzletek, így nem lenne egyedülálló, ha bevezetnék” - írta Gurmai.

 

Schanda Tamás államtitkár azt válaszolta az MSZP-s képviselőnek, hogy a keresztény világ december 25-én ünnepli Jézus születését, így ez munkaszüneti nap Magyarországon, majd hozzátette: „a jelenleg is érvényben lévő munkaszüneti napok számának növelése gyengítené a versenyképességet és GDP kiesését is okozna, érzékenyen érintené a nemzetgazdaság teljesítményét és a költségvetés bevételét is.”

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.