Czeglédy Csaba: Sok dolgom lesz azokkal, akik oly sok embernek fájdalmat okoztak

2019. március 6., 12:46

Szerző:

Kedden börtönvacsorával emlékezett meg Czeglédy Csaba arról , hogy egy éve vitték vissza a börtönbe, miután Polt Péter legfőbb ügyész javaslatára felfüggesztették mentelmi jogát. Erről Facebook-oldalán számolt be.

„Ma pont egy éve, hogy a Fidesz irányította ügyészség egy szegedi bíró asszisztálásával – aki azóta érdemei elismeréséül közigazgatási bíró lett – nyakára taposott a jogállamnak, és újra megfosztott szabadságomtól, és nem ölelhettem végre magamhoz gyermekeimet”

– kezdte bejegyzését. A nap másnap is felkelt, és ugyanúgy nem történt semmi, ahogyan tegnap, amikor kiderült, hogy 1 milliárd dolláros vagyonával Mészáros Lőrinc a világ 2057. leggazdagabb embere lett.

Megjegyezte, hogy rengeteg szeretet is kapott, ami feledtette a raboskodást.

„Azonban nem akarok felejteni, mert sok dolgom lesz azokkal, akik oly sok embernek fájdalmat okoztak aljas, törvényeket sárba tipró magatartásukkal. Akaratot hajtottak végre, de szerencsére tudom, kiknek akaratát”

– tette hozzá. Ezért tegnap este „bévés vacsorát” készített magának, hogy emlékezzen.

„Elővettem a bévében használt tányéromat, tálkámat, edényemet, megbontottam az utolsó bévés csomag mogyorómat, vizet forraltam, és elkészítettem az utolsó megmaradt tésztás levest. Ezt ettem általában. És ma bűnözök is, így megeszem a maradék Pilóta kekszemet és az utolsó Balaton szeletet”

– írta, bejegyzését azzal zárva, hogy szerencsére nem lesz 23 órakor villanyoltás, és neki nyugodt álma lesz.

A vádak szerint a szombathelyi önkormányzati exképviselő Czeglédy Csaba és társai a politikushoz köthető cég, a Humán Operátor Zrt. körül 2011 és 2016 között diákmunka-közvetítésben utazó céghálózatot alakítottak ki, és elkerülték a diákmunka-közvetítés után járó közteher befizetését. Az okozott kár állítólag 6,3 milliárd forint. Idén februárban emeltek vádat ellenük. A politikus jelenleg házi őrizetben van.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.