Czeglédy Csaba önkormányzati képviselőjelölt lesz Szombathelyen, már egyeztet az ellenzéki szövetséggel

2019. május 27., 18:51

Szerző:

Sajtótájékoztatót tartott hétfőn a Demokratikus Koalíció (DK) Szombathelyen annak apropóján, hogy a párt a vasárnapi EP-választáson a második helyet érte el a Fidesz mögött. A Nyugat.hu tudósítása szerint Szuhai Viktor, a DK választókerületi elnöke, önkormányzati képviselő gratulált a Momentumnak ahhoz, hogy Szombathelyen a harmadik legerősebb párttá váltak, és kijelentette, az eredmények azt mutatják, hogy ősszel, az önkormányzati választásokon Szombathelyen legyőzhető a Fidesz.

Ehhez viszont Szuhai szerint „professzionális kampány kell és olyan jelöltek, akik bírják a választók szavazatát”. Ezért „most újra ki kell nyitni az ellenzéki együttműködés dossziéját, de két héten belül újra le kell zárni, mert közeledik a választás” – mondta.

Mint ismert, Szombathelyen már megszületett a teljes ellenzéki összefogás az önkormányzati választásokra, az Éljen Szombathely! Egyesület mögé álltak be a pártok, az MSZP, az LMP, a Jobbik, a Momentum, valamint a DK is, és közös polgámesterjelöltet, illetve önkormányzati képviselőjelölteket állítottak. Ráadásul a Fidesz-KDNP többsége időközben megszűnt a közgyűlésben, így kiválóak az esélyek a kormánypártok helyi legyőzésére. Gyurcsány Ferenc pártelnök pedig hétfőn azt közölte, hogy nem bontják fel az eddig megkötött ellenzéki megállapodásokat az önkormányzati választásokra. Ennek ellenére a szombathelyi DK-vezető új feltételt támasztott.

Szuhai elmondta, hogy a DK továbbra is támogatja az MSZP-s Nemény András polgármester-jelöltségét, ám azzal a feltétellel, hogy ha Neményt nem választják meg, akkor nem fogadja el a listás képviselői mandátumot. Kijelentette, eddig az MSZP felelőssége volt az együttműködés, de a választók akarata ezt a felelősséget a DK-ra utalta.

A DK-s politikus ezután köszönetet mondott a jelen lévő Czeglédy Csabának, a jelenleg költségvetési csalással gyanúsított volt MSZP-s politikusnak, „mert beállt a DK mellé, és hatalmas munkát végzett a párt megerősödéséért”. Czeglédy felkerült a párt EP-listájára is, de csak a szimbolikus utolsó helyre, így viszont időlegesen mentelmi jogban részesült.

Czeglédy Csaba

A jelenlévő Czeglédy Csaba azzal kezdte, hogy a DK kockázatot vállalt azzal, hogy őt felvállalta, de a párt Szombathelyen jobb eredményt ért el, mint országosan. Ez azt mutatja, hogy a személye nem ártott, inkább segített a DK-nak – tette hozzá. Czeglédy szerint nem ilyen állapotban hagyta ott kényszerűségből két éve az MSZP-t, mint amiben most vannak.

Czeglédy ezután bejelentette, hogy az önkormányzati választásokon a saját szombathelyi választókerületében el akar indulni jelöltként. Ha ehhez nem kapja meg a választási szövetség akaratát, akkor függetlenként, a saját nevén indul el.

Kifejtette, nem akarja, hogy az ellenzéki választási szövetség jelöltjével is meg kelljen küzdenie, ezért azt szeretné, ha az Éljen Szombathely! nem indítana vele szemben jelöltet. Ezt a most elinduló egyeztetéseken akarja tisztázni.

Megjegyezte, az Éljen Szombathely Egyesületnek az egyik alapítója volt, de el tudja fogadni, ha nem indulhat a nevükben. A választási szövetségnek a mögötte álló pártok adják az erejét, a választási eredmények pedig a legpontosabb közvélemény-kutatásnak nevezhetők, a választók pedig erős üzenetet küldtek most – mondta Czeglédy.

Mint beszámoltunk róla, Czeglédy márciusban Facebook-bejegyzésben ment neki a szombathelyi ellenzéki összefogásnak, elsősorban a helyi LMP-t és Jobbikot támadva.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.