Czeglédy Csaba önként aláveti magát a hazugságvizsgálatnak

2019. január 9., 09:17

Szerző:

Önként vállalja a poligráfos vallomástételt Czeglédy Csaba, miután váratlanul többen is ellene vallottak. Szerinte egy olyan tanú is az ügyészség koncepcióját támasztotta alá, aki pár hete egy másik eljárásban még egyetlen rá vonatkozó kérdésre sem tudott válaszolni – írja a hvg.hu a birtokába került ügyvédi beadvány alapján.

Indítványozzuk Czeglédy Csaba vallomásának műszeres vallomásellenőrzését, vagyis a poligráfos vizsgálatot, méghozzá kifejezetten abban a kérdéskörben: adott-e át pénzösszegeket az adóterhek megkerülésével

– szerepel a Csongrád Megyei Főügyészségen benyújtott dokumentumban.

Fotó: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A jelenleg házi őrizetben lévő baloldali politikus-jogász a hvg.hu-nak ezt azzal indokolta, hogy az elmúlt időszakban furcsa körülmények közt három másik gyanúsított is rá nézve terhelő, új vallomást tett.

– Mindhárman gyanúsítottak az ügyben, így nyilvánvalóan kényszerhelyzetben vannak, ugyanakkor olyan valótlan állításokat tesznek, amik pontosan egybevágnak az ügyészség koncepciójával. Nemleges dolgot nem tudok bizonyítani, ezért az új büntetőeljárási törvény alapján én kérem, hogy vessenek alá a hazugságvizsgálatnak. Ezt alapesetben a hatóság szokta kérni, nem a terhelt, akinek kifejezetten bele is kell egyeznie, ezért az ügyészségnek most logikusan tapsolnia kell örömében

– mondta Czeglédy. Az indítványban kijelentette, hogy bármilyen más kérdésben is áll a poligráfos vizsgálat elé.

A 2015 óta folytatott eljárásban egyre csúszik a vádemelés. Mivel újabb kihallgatások történtek, további nyomozati iratok születtek, ezeket január 2-án kapta meg a védelem. Az új nyomozati információk közt van a három gyanúsítottnak a vallomása is, amire válaszképpen indítványozták a hazugságvizsgálatot, illetve a szembesítést Czeglédyvel.

Czeglédy védelme szerint az egyik gyanúsított, K. Norbert, aki az ügyészségi koncepcióval egybevágó vallomást tett ellene, teljesen mást mondott egy másik bírósági eljárásban. A jegyzőkönyv alapján a neki feltett 12 kérdésből 11-re azt a választ adta, hogy „nem tudom”. A 12. kérdésre adott válaszába ettől annyiban tért el, hogy arra „nem kívánt nyilatkozni”.

– Ehhez képest mennyire életszerű, hogy nem sokkal később, december 28-án reggel 8 órakor megjelenik az ország másik felében, Szegeden az ügyészségen, ahol ezzel teljesen ellentétes vallomást tesz? A sajtóperben nyilván nehéz helyzetben volt, hiszen ott a bíróság előtt komoly következménye lehet a hamis tanúzásnak

– vetette fel Czeglédy.

Czeglédy ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és gazdasági csalás bűntette miatt folyik eljárás. A gyanú szerint az ő vezetésével létrejött „bűnszervezet”, a Humán Operátor Zrt. 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott, és 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy nem fizette szabályszerűen az áfát és az szja-t. A baloldali politikus nyáron veszítette el mandátumát.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.