Kirabolta és bezárta a csűrbe 83 éves jótevőjét a 17 éves fiatal Nagyecseden

2020. október 29., 12:15

Szerző:

A fiú régóta ismerte az idős, egyedül élő férfit, akinél korábban alkalmi munkákat is végzett. Idén október 6-án azzal a céllal indult el otthonról, hogy pénzt fog szerezzen a  83 éves sértettől. 

A kert felől közelítette meg a házat, belopakodott az udvarra, ahol azt látta, hogy idős ismerőse a ház teraszán reggelizik. A bácsi kérdőre vonta a fiút, aki erre rögtön pénzt követelt tőle, majd megfogta férfi nyakát, és lerántotta a földre.

Az idős ember száját a fiú a saját pulóverével fogta be, majd az udvar hátsó részén lévő csűrhöz vonszolta, miközben azzal fenyegette, hogy megöli. A vádlott elvette a sértett telefonját és kulcscsomóját, majd bezárta a csűrbe, és még a lakatot is rányomta az ajtóra. Az idős embert a szomszédja szabadította ki.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettével, és aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja a fiút.

 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.