Csupán mindennek meg kell változnia – Pénz lehetne, de a szándék hiányzik, ha a lakhatásról van szó

2019. január 22. 13:19 - szerző: Lakner Zoltán

Három elkötelezett ember beszélgetett arról hétfő este a Pesti Evangélikus Egyház gyülekezeti nagytermében, a budapesti Deák téren, mit tehetne az állam és mit tehetnének az egyházak a hajléktalanság ellen, a hajléktalanokért. Ferge Zsuzsa szociológus, Beer Miklós váci katolikus püspök és Iványi Gábor metodista lelkész eszmecseréjén, amelyet az Egyház és Társadalom online közéleti folyóirat szervezett, mindössze az a követelmény merült fel, változzon meg a társadalom, az egyház és az egyén, hogy végre többet, jóval többet lehessen tenni a megoldásért és egymásért.

„Én egy öreg püspök vagyok, csak megtalálják az utódomat”, mondta Beer Miklós, amikor igazán belelendült a mondandójának „bűnbánati részébe”, a kétórás beszélgetés közepe táján. A Kamarás István moderátor által „Ferenc pápista” titulussal illetett püspök a saját egyházáról szólva a legnagyobb problémának azt nevezte, „lelkileg nem vagyunk készen” a szociális problémák kezelésére. „A templomainkban nem szoktunk erről beszélni.” Beer azt mondta, sokan vannak a szalonkeresztények, komfortkeresztények – amire rímelt Iványi Gábor gondolata, miszerint az egyházi lét sokaknak csupán „hétvégi lelki kitérő a templomba” –, miközben „eszünkbe sem jut, hogy egy cigány embert behívjunk”. A püspök azt is elismerte, az általa vezetett egyházmegyében nincs egyházi fenntartású hajléktalanszálló.

A szegénység és a társadalmi rétegződés kutatásával több mint öt évtizede foglalkozó Ferge Zsuzsa felidézte, hogy amikor a hajléktalanság nyílt társadalmi problémává vált a rendszerváltás környékén, egyik cikkében javasolta, nyissák meg a templomokat a rászorulók előtt, fűtsék az épületeket és vigyenek nekik élelmet. Beer Miklós szerint nem ez a megoldás, de abban egyetértettek, amit Ferge az egyházak kapcsán hozzátett: „Az egyházon belül is mozgásra lenne szükség.” Beer egyenesen az egyházreform szükségességét emlegette ennek kapcsán. Azt is elmondta, „sok egyházközösségünkben működik a karitász, de elszigetelten”.

A megoldást persze Ferge sem abban látja, hogy a templomokban melegedjenek a hajléktalanok. Habár ez sem volna kis dolog. Éppen a beszélgetéssel egy időben tartott gyertyás megemlékezést a fagyhalálban elhunytakért a Szociális Fórum a Kossuth téren. A szervezet vezetője, Simó Endre elmondta: tavaly szeptember óta hetvennyolcan, a rendszerváltás óta összesen mindeddig nyolcezren lettek kihűlés áldozatai Magyarországon. „Megtöltenék ezt a teret, ha élnének, ha törődtek volna velük, és emberszámba vették volna őket.” Ők nem mind hajléktalanok voltak, sokan a saját otthonukban halnak meg, mert nem jut pénzük tűzifára, vagy a fűtésszámlára, és nincs, aki figyeljen rájuk.

Fotó: Bazánth Ivola

Ez a tény is a megelőzés fontosságára irányítja a figyelmet, amire az evangélikusok rendezvényén Ferge Zsuzsa többször visszatért. A megoldás tudniillik ott kezdődne, hogy nem engedjük a problémát kialakulni. „Ennél egyszerűbb dolog kevés van.” 2010 előtt is százszámra voltak kilakoltatások, de a professzor számításai szerint az elmúlt nyolc évben tízezer kilakoltatás történt. Négy évvel ezelőtt megszűnt az állampolgári jogon járó – távolról sem bőkezű – lakhatási támogatás, a szükséges bővítés helyett visszanyesték az adósságkezelési szolgáltatást, az önkormányzati lakáshoz jutók száma pedig egyre csökken. „Én nagyon nehezen tudok itt továbbmenni: enni kell, lakni kell, ruházkodni kell”, foglalta össze a szociológus, melyek volnának az alapvető, mindenképpen kielégítésre szoruló szükségletek egy társadalomban. Olyan viszont „a világon nincs”, hogy gyermekes családokat elhelyezés nélkül lakoltatnak ki, a gyerekekért pedig azonnal jön a gyámügy, hogy az elszakítás traumájával növeljék a család baját. „Én bizonyos értelemben jobb hívő vagyok”, mondta Ferge a magát keresztény demokrataként propagáló rendszerre utalva, kijelentve, a gyermekes családok (elhelyezés nélküli) kilakoltatásának tilalma a lakhatáshoz való jog egyik nélkülözhetetlen eleme.

A fennálló szabályokra vonatkozóan – Magyarországon a hajléktalanságot egyedülálló módon nemhogy tiltják, de büntetik, amire egyenesen az Alaptörvény ad jogalapot – Beer Mikós azt mondta: „Nem akarok vitatkozni a törvénnyel, de mind tudjuk, hogy nem ez a megoldás.” Szelíd hangon, de határozottan tromfolta ezt Iványi Gábor, aki nagyon is vitatni óhajtotta a hajléktalanokat büntető törvényeket. Szerinte ha éppenséggel az aluljárók tisztasága lett a központi kérdés, az is összeegyeztethető lenne az emberséggel. Francia példát említett arra, hogy üzemkezdésre a metróaluljárókat kitakarítva az utazók rendelkezésére bocsátják, éjjel mégis ott alhatnak, és nem a szabad ég alatt, a hajléktalanok.

Akiknek a számára, jegyezzük meg, a kormány minden állításával szemben nincs elegendő intézményi férőhely. A Habitat for Humanity, amely több mint hetven országban dolgozik a méltó lakhatásért, tavalyi adatai szerint a különböző számítások szerint hajléktalannak tekinthető emberek száma Magyarországon tizenötezer és harmincezer közé esik, a férőhelyek száma azonban tízezernél valamivel kevesebb. Ez krízisidőszakban ezerötszázzal bővíthető, ami még mindig nem elég. Az is közkeletű tévedés egyébként, hogy kizárólag fővárosi probléma a hajléktalanság. A kevés férőhelyből adódik a zsúfoltság, Iványi Gábor azt mondta, egy emberre átlagban három négyzetméter jut a szállókon.

A lakhatási problémáknak emellett több rétegük is van, a ténylegesen a szabad ég alatt lakó hajléktalanok leginkább látható helyzetén túlmenően azok is veszélyben vannak, akiknek nincs tartós, stabil lakhatási lehetőségük, nem rendelkeznek a lakhelyük használata felett, tartozásuk van, vagy a lakásuk minősége, komfortfokozata nem megfelelő. A fűtés példájánál maradva, a Habitat for Humanity adatai szerint a lakosság 11 százaléka nem tudja kifűteni a lakását, a szegények körében ez az arány 30 százalékra ugrik fel. A lakhatási szegénységről szóló jelentés szerint a lakosság csaknem harmada, 1,3 millió háztartás küzd a lakhatás megfizethetőségének problémájával.

Fotó: Bazánth Ivola

Iványi Gábor szerint a megoldást ott kellene kezdeni, hogy „nem engedjük utcára kerülni az embereket”, és arra az időre is legyen ötletünk, amikor valaki az ellátás, visszavezetés során még nem tudja magát a jövedelméből eltartani. Márpedig ez nagyon nehéz, elegendő a magas albérletárakra gondolni, amihez jön még, hogy a hajléktalan embereknek is van párjuk, gyerekük, adott esetben kutyájuk, velük együtt bérleményt találni még nehezebb, az albérletben pedig nem csak havi díjat, de kauciót is kell fizetni. Nem szólva arról, emlékeztetett Iványi Gábor, hogy más ellátórendszerek sem működnek megfelelően, ezért idősek, menekültek, fogyatékkal élők, pszichiátriai betegek egyaránt kikötnek a hajléktalanellátásban, ami sem nekik nem jó, sem az amúgy is túlterhelt intézményrendszernek.

Mindez nyilván pénzkérdés is, de hogy mire van pénz, az nagyban függ attól, mekkora a civil társadalom mozgástere, mit tud kikövetelni az államtól. Hiszen mi más lehetne a civil szervezetek szerepe, mint az, hogy bírálják és kontrollálják az államot, vetette fel Ferge Zsuzsa. Iványi Gábor némi éllel hozzáfűzte, ha az állam támogatja, akkor bele is szól. Az egyházak kapcsán azt mondta, „nem lenne szabad utánfutó módjára” követni azt, milyen mozgásteret szab meg nekik az állam. „Vártam a feljajdulást” a hajléktalanok, a menekültek, a rabszolgatörvény kapcsán, mondta a metodista lelkész az elmaradt reakciókra, a politikai lefojtásra utalva.

A beszélgetés során egyébként többször szóba került a katolikus Szent Egyed Közösség, amely két évvel ezelőtt a parlamenti képviselőkhöz írt levélben hívta fel arra a figyelmet, hogy a menekültekkel kapcsolatban a biztonság, a szolidaritás és a jogállamiság szempontjait egyidejűleg kellene figyelembe venni, és a keresztény örökséggel, identitással szembenállónak nevezték a kormány menekültügyi szigorításait. Erre mondta a beszélgetés végén az egyik hozzászóló a közönségből, hogy a Szent Egyed Közösséggel és a hozzájuk hasonlóan gondolkodó, bátran megszólaló kevesekkel „egy büdös fenét van letudva” az egyházak társadalmi felelősségvállalásának kérdése.

Nemegyszer felmerült a miniszterelnök Várba költözése és a stadionépítés – a moderátor megjegyezte, van olyan egyházmegye, ahol a püspök nemcsak megáldja, de építteti a stadiont – mint jelképes és súlyos kiadások, amelyek helyett például a hajléktalanság kezelése is lehetne prioritás. Különösen Ferge Zsuzsa volt az, aki az állami újraelosztás fontosságát hangsúlyozta, és állította: az állam nélkül nincs megoldás. Az államot viszont csak a társadalmi nyomás vehetné rá a változtatására. A kiindulópont a jogok világa, márpedig ebben párját ritkító visszalépés történt az elmúlt években. Nem kizárólag a hajléktalanokat büntető jogszabályokról van szó, hanem arról is, hogy a szociális jogok alkotmányos védettsége eleve gyengült az új alaptörvénnyel, számonkérhetetlen államcéllá fokozódtak le. Iványi Gábor hozzátette a jogszabályi környezetet változásához, hogy a kormány állításaival ellentétben a büntetőrezsim a hajléktalanokkal szemben többszörös kiadást okoz, mivel a szociális ellátás legfeljebb kétezer forintos napi költsége helyett a börtön ötezer és kilencezer forint közötti összegbe kerül egy főre vetítve naponta. „Ezt a gyakorlatot meg kellene szüntetni, hogy ez a szégyen ne maradjon rajta a magyar társadalmon és a törvényhozáson.”

Beer Miklós szerint nem volt még olyan állam, amely minden problémát tökéletesen megoldott volna, és ezzel nehéz is vitatkozni, de Ferge Zsuzsa szerint „iszonyatos különbség van állam és állam között”. A váci püspök arról az ellentmondásról is beszélt, hogy miközben sokan vannak a hajléktalanok, a nógrádi falvakban számos helyen üresen állnak a házak. A szociológus professzor szerint azonban a két probléma nem feleltethető meg egymásnak, hiszen pontosan azért költöznek el ezekről a településekről az emberek, mert nincs munka, iskola, megfelelő közlekedés, így a helyükre sem érdemes másokat beköltöztetni, ugyanezen problémák közé. Iványi szerint a városokban üresen álló lakások bevonása a szociális lakások körébe szintén sok gonddal járna: drága lehet a felújítás, a szomszédok ellenkezhetnek, ami gátja lehet a beilleszkedésnek. Ezzel szemben, állítja Iványi, évente akár csak ezer közösségi célú lakás felépítésével a költségvetés egészéhez képest korántsem horribilis áron el lehetne mozdítani a lakásrendszert, és azon belül a hajléktalanellátást, lenne hova kivezetni a szállókról az embereket. 2017-ben egyébként minden egybevetve 14 389 lakás épült Magyarországon, az ezer lakás ennek a hét százaléka lenne.

Fotó: Kovalovszky Dániel

Mivel azonban a lakásban lakó ember „statisztikával soha nem közelíthető meg”, mondta Beer Miklós – igaz, erről a pályája kezdetén statisztikusként dolgozó Ferge Zsuzsa talán mást gondol –, a folyamat elején mindenképpen a szándék áll. Ezen múlik, merre lehet egyáltalán elindulni. A katolikus püspök ezt úgy fogalmazta meg: „Kezdjünk őszintén beszélni, Jézus mire is gondolt.” „Játszva megoldhatnánk a hajléktalankérdést, ha minden középosztályi család egy hajléktalant lélekben örökbe fogadna”, fűzte hozzá, aminek az alapja az volna, hogy bele tudják élni magukat a rászorultak helyzetébe. „Tessék mutatni egy olyan törvényt, amely megtiltja a gondoskodást!”

Iványi Gábor azt mondta a jézusi tanítást nem lehet kettévágni, megelégedni azzal, hogy önmagunkat szeretjük, de felebarátunkat már nem. „Nem a migránsoktól kellene félteni a kereszténységünket”, inkább azzal kellene próbálkozni, hogy egy kicsit csökkentve az önszeretetet, a maradékból adjunk másnak, például a hajléktalanoknak.

A tudós másképpen közelítette meg a problémát: „Én azt állítom, hogy ez a pénz van”, mondta Ferge Zsuzsa, hiszen a nemzeti össztermék alig másfél százalékát költjük lakáscélra, ami európai összevetésben nagyon kevés, és ezt a pénzt is jórészt a magasabb jövedelmű csoportok felé tereli a kormány. Az egyéni jótékonyságon kívül, az egyházi karitászon túl, a civilek aktivitása mellett az állam – és persze azzal együtt az adóikat értelmes és átláthatóan megvalósított célokra rendben befizető állampolgárok – felelősségvállalása kikerülhetetlen.

Mikor a gyülekezeti rendezvény utolsó hozzászólója a közönség soraiból azt mondta, ez a mai magyar állam szolgálólányokat és fejbólintó Jánosokat nevel, márpedig „ebből ki kell törni”, Ferge Zsuzsa fanyarul, talán keserűen úgy reagált: „Semmilyen más követelmény nem merült tehát ma este fel, csak az, hogy változzon meg a társadalom, változzon meg az egyház és változzon meg az egyén.”

„Nekem már attól kicsit jobb a közérzetem, ha beszélünk a problémáról”, vallotta meg a beszélgetés egy pontján Beer Miklós, talán az összes jelenlévő érzésének hangot adva, csakhogy ő és mindenki más tudta, ez valóban fontos ugyan, de bizony nagyon kevés.