Karácsonyi forgalommal pörög a csomagfeladás, szájmaszk és fertőtlenítő a sláger – de vajon biztonságos az automatákat nyomkodni?

A kijárási korlátozás, a hirtelen karanténhelyzet két hétre szinte megbénította a hazai csomagküldő szolgálatokat, ám azóta újra a karácsonyi pezsgést idéző forgalmat bonyolítanak. A kezdeti pánikbevásárlás után visszatért a hétköznapi szupermarketbe járás, az emberek újra szívesen rendelnek – persze rengeteg szájmaszkot, fertőtlenítőt, de – már egymástól és webshopból is, a jelek szerint teljesen megbízva abban, hogy a koronavírust küldeményeken keresztül nem fogják elkapni. Ezért persze tesz a Magyar Posta és a Foxpost is.

2020. május 13., 08:00

Szerző:

Legfrissebb tudásunk – értsd: az emberiség, azon belül is a Kaliforniai Egyetem kutatásainak eredményei – a SARS-CoV-2 nevű, új típusú koronavírus kartonpapíron 24 óráig is képes életben maradni. Igen minimálisnak tűnik tehát a fertőzésveszély csomagfeladás esetén – hisz jó esetben is két nap legalább kell, míg a papírdoboz A-ból B-be eljut –, s a legnagyobb hazai szolgáltatók közléseiből kivehető,

az emberek nem is különösebben tartanak attól, hogy a koronavírus esetleg egy csomagautomatából átvett küldeményen keresztül jut el hozzájuk.

Hogy ez így is maradjon, ehhez persze eleve steril, pontosabban a lehető legsterilebb körülményeket kell biztosítani. De erről még később - a 168 Óra elsősorban arra volt kíváncsi, mennyire tértek át az emberek a karantén ideje alatt a háztól házig küldésről a biztonságosabbnak vélt automatás célba juttatásig. A legnagyobb hazai csomagküldő, a Foxpost adatai alapján pedig

eléggé.

A vásárlással együtt intézik csomagfeladásaikat az emberek a járvány ellenére is
Fotó: Facebook/Foxpost

Ugyanis a forgalmuk mostanra eléggé felpörgött, noha a kijárási korlátozás elrendelése (ez még március végén volt, Orbán Viktor a Kossuth Rádióban jelentette be a döntést) két hétre szinte teljesen lefagyasztotta a céget. A pánikbevásárlók lerohanták a boltokat, és ugyan továbbra is próbáltak fertőtlenítőhöz, szájmaszkhoz jutni az interneten keresztül – ezeket a csomagokét még be is rendelték –, de a személyes csomagküldést, a vaterás, jófogásos vásárlásokat azonban akkor hirtelen kilőtték. Ezt pedig az automatás cég erősen megérezte. Mint Bengyel Ádám, a Foxpost alapító-vezérigazgatója a 168 Órának elmondta, 

a korlátozások bevezetéséig 30 százalékos növekedésben voltak a tavalyi évhez képest, ez tört meg március közepén egy közel 50 százalékos visszaeséssel.

„Ezt elsősorban a magánszemélyek által küldött csomagok forgalmában tapasztaltuk. A visszaesés ellenére is az idei márciust 24 százalékos növekedéssel zártuk a tavaly márciussal szemben, ami jól mutatja, milyen erős növekedési pályán voltunk a karantén előtt” – mondja az alapító.

De a karantén első két hete után Bengyel szerint az emberek rájöttek, muszáj elmenni bevásárolni és immár újra használni kezdték a hipermarketekben egyébként is "kézre eső" Foxpost-automatákat, ugyanakkor nem a plázákban lévőket. Ez azt is jelenti – tesszük hozzá mi –, hogy

a pánikvásárlók többsége csak két hétre előre "tankolt fel",

s újra a korábbi hétköznapok szerint jártak vásárolni. A Foxpost forgalma egyébként húsvétra kilőtt, mint a vezérigazgató mondja, már a karácsonyi volumeneket meghaladó napi csomagmennyiséget kezelnek. A Foxpostnál lehet kérni az automatákba feladott csomagok házhoz küldését is, aminél a normál forgalom duplája jelent meg.

 

És mi a helyzet a postával?

Hasonló kiugrásról számolt be a 168 Órának a Magyar Posta, ugyanakkor náluk legfőként házhoz kérik a csomagokat a fixpontos – azaz csomagautomatás – kézbesítés helyett az ügyfelek. Ez utalhat arra, hogy ezt ma is szívesebben bízzák a postára, míg a csomagautomatáról elsősorban a Foxpost jut eszébe az embereknek, járvány idején is. Mint a posta részletezte, a belföldi küldeményforgalomban a veszélyhelyzet elrendelését (ez volt március 11-én - a szerk.) követő 1-2 hétben még nem volt komolyabb változás,

de a háztartási tisztítószereket forgalmazó partnercégek jóval több csomagot adtak fel. Március végétől azonban összességében is megnőtt a csomagmennyiség.

„Tavasszal, a húsvét előtti időszakban az elmúlt években mindig is volt egy kis felfutás, de idén a várakozást meghaladó mennyiségek érkeztek. Az április első két hetében beérkező napi mennyiség a tavalyi november végi mennyiséget idézte, gyakorlatilag kiskarácsonyi forgalom volt a logisztikai üzemekben” – írta kérdésünkre a Posta.

A tervezetthez képest mintegy 20 százalékkal több csomagot kezeltek.

Újabb csomagautomatákat állított üzembe a Magyar Posta
Van, aki kesztyűben adja fel, veszi át csomagját, mások nem annyira szívbajosak - a Foxpost takarítja a saját felületeit
Fotó: MTI Fotó: Marjai János

A posta tapasztalatai szerint sokan rendelnek

szájmaszkot, fertőtlenítőszereket, háztartási tisztítószereket, kozmetikumokat, de állateledelt is többen az internetről szereztek be.

 

És hogyan védekeznek?

Egyrészt az védi a postásokat, ha az áruházak kiiktatják a korlátozások, vagy a veszélyhelyzet idejére az utánvétes fizetést. Ugyanakkor természetesen a Magyar Posta és a Foxpost is tesz a tisztaságért, utóbbi például folyamatosan fertőtleníti az automatákat, az autók rakterét,

minden futárnál van is fertőtlenítő, 

kesztyűben és maszkban dolgoznak, az automatás átvétel pedig eleve érintésmentes. Ráadásul az átvételi időt 3-ról 7 napra emelték, így szellősebb a forgalom is az automatáknál. A Magyar Posta, mint írták, a postai helyiségekben fokozottan használ takarításkor fertőtlenítőszereket, az ügyfélterekben gyakoribb a fertőtlenítő takarítás, de védőfelszerelést is biztosítanak a dolgozóknak. Arra ugyanakkor nem tértek ki, hogy automatáikkal hasonlóan járnak-e el.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.