Csigajelmezben futotta le a vonatot egy aktivista Mátészalkánál

2018. július 27., 08:50

Szerző:

Álarcban és csigajelmezben futott le egy Mátészalka és Debrecen között közlekedő vonatot a MátészalkaLeaks csoport egyik aktivistája – számolt be az RTL Klub Fókusz című műsora.

A férfi és maga a csoport is arra szerette volna felhívni a figyelmet, hogy annyira lassan közlekedik a vonat, hogy akár futva is le lehet előzni őket. A táv, amiről beszélünk 78 kilométer, amit a vonat majdnem két óra alatt tesz meg. A vonal pályasebessége 60 km/h.

A MÁV szerint tervezik a szakasz felújítását.

A MátészalkaLeaksnek nem ez az első akciója. Volt, hogy legyezőket tettek ki a forró vasúti kocsikba, vagy éppen kitakarították azokat.