Csernus a Keljfeljancsiban: Egyszerűen örültünk, hogy megnyithatunk

Hétfő reggel Csernus Imre, a népszerű pszichiáter is vendég volt Fiala János Keljfeljancsi című reggeli, a 168 Óra online felületein futó műsorában. Csernus ugyanis a hétvégén megnyitotta Egerben található kávézóját, amely eddig a járványügyi védekezés jegyében zárva tartott. Erről beszélgettek.

2021. január 25., 11:27

Szerző:

Csernus azt mondta: kinyitottak, és csak elvitelre szolgálnak ki. „Amikor bejött a második hullám, bezártuk a helyet. Tiszteletben tartottuk az elvárásokat, még elvitel sem volt. Most úgy gondoltuk, legalább a kávét illetően megnyitunk” - mondta a pszichiáter, aki hozzátette,

mivel mind többen keresték fel őket, ezért szánta rá magát, hogy lesz lehetőség arra, hogy elvitelre kiszolgálják a kávéja kedvelőit.

Fotó: Facebook.com/Csernus doki

A lengyel és olasz vendéglátósok által is támogatott „Én kinyitok”-mozgalommal kapcsolatban azt mondta a pszichiáter: „Elvi síkon támogatjuk, hiszen nem kevés ember egzisztenciális megélhetése függ ettől. És mi is ide tartozunk”. A doktor elismerte, a terület országos szinten nehéz helyzetben van, de azt is elmondta, hogy nem ez a fő oka a nyitásnak, és a megnyitáskor minden jogszabályt betartottak. „Ha azt írtam, hogy elviteles kávé miatt nyitok meg, akkor csak arról volt szó” - egyértelműsítette.

„Mindig magas minőséget ajánlunk úgy, hogy az ott dolgozók mentális állapotával is nagyon sokat foglalkozunk. Más attitűddel közelítjük meg a szektort.

Nekünk ilyesfajta reklámra nincs szükségünk. Egyszerűen örültünk, hogy akár egy elviteles lehetőséggel megnyithatjuk a helyet. Mert ez nekünk nagyon sokat jelent” - mondta.

Csernus beszélt arról, hogy

a kávézó kinyitása után a rendőrség háromszor, a NAV két alkalommal tartott vizsgálatot bejelentések alapján, ám semmilyen szabálytalanságot nem találtak.

Csernus elmondta, úgy tapasztalta, hogy nagy média-felhajtást keltett a nyitás, szerinte ez is oka lehet a rengeteg félreértésnek. „Rengeteg emberben nagyon sok feszültség halmozódik fel a vendéglátós és idegenforgalmi szektorban. Ilyenkor az emberek nem is olvassák az adott cikket, információt, és csak a saját frusztrációjukból kiindulva reagálnak” - mondta.

A doktor arra a kérdésre, hogy megérte-e a kinyitni, azt mondta: „Meg. Nagyon sok ember jött el hozzánk elviteles kávéért, és sokan visszajelezték, hogy ezzel valamilyen fény csillant fel számukra" - mondta.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.