Petíció indult azért, hogy emeljék a duplájára a családi pótlék összegét

2020. július 1., 17:02

Szerző:

Petíció indult az aHang közösségi platformon azért, hogy a döntéshozók duplázzák meg a családi pótlékot. A kezdeményezést az Esély Labor Egyesület (ELE) és a Méltó Megélhetés Munkacsoport (MMMCs) indította el. Álláspontjuk szerint a jelenlegi járványhelyzet miatt családok százezrei veszíthetik el bevételeiket vagy azok egy részét, és közös érdekünk, hogy Magyarországon ekkor is minden gyermek méltó körülmények között nevelkedhessen.

Leszögezték, hogy a méltó megélhetés mindenkit, gyereket és felnőttet egyaránt megillet, ez a jelenlegi krízisben pedig még nagyobb hangsúlyt kap. 

Megjegyezték, hogy a családi pótléknak (nevelési ellátás, iskoláztatási támogatás) kiemelt szerepe van a családok védelmében, mivel minden gyerekes család jogosult rá, így a jelenlegi krízisben legveszélyeztetettebb családok is (nagycsaládok, egyszülős családok, sérült gyermekeket nevelő családok, krízishelyzet miatt rosszabb anyagi helyzetbe került családok).

Hozzátették, hogy

a családi pótlék a gyermekszegénység megelőzésének és leküzdésének, a gazdasági-társadalmi krízis elkerülésének fontos eszköze.  

Úgy vélik, az emelés azért is indokolt és sürgős, mert a digitális távoktatásra való átállással és az otthoni munkavégzés elterjedésével a családok gyermekekkel kapcsolatos költségei is jelentősen megnövekedtek, a már válság előtt is nehéz körülmények között élő családok helyzete pedig tovább romolhat.

A családi pótlék összegét a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény II. fejezete szabályozza, az összegeket pedig a 11. § részletezi. A civil szervezetek álláspontja szerint hosszú távon szükség van a megduplázott családi pótlék összegének értékállóvá tételére, valamint arra, hogy ne legyen feltételekhez kötve a családi pótlék folyósítása.

Cikkünk írásakor 9905-en írták alá a petíciót.