Családi eladósodási akcióterv – Csak kevesek élhetnek a kormány nyújtotta lehetőségekkel

Folyamatosan derülnek ki a részletek, és ezzel arányosan egyre szűkül azok köre, akik igénybe vehetik a kormány új családvédelmi akciótervében meghirdetett lehetőségeket. A programot nemcsak itthon, de külföldről is számos bírálat éri amiatt, hogy diszkriminatív, illetve úgy próbálja megoldani a népesedési problémákat, hogy „lekötelezett szülőgépekké” tenné az asszonyokat. A kormány azzal kalkulál, hogy 2020-ban 150 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek a kezdeményezés. Az OTP Bank elemzői szerint ennél drágább lesz a csomag, ők úgy számolnak, hogy éves szinten 250-300 milliárd forintjukba kerül majd mindez az adófizetőknek.

2019. február 22., 07:00

Szerző:

Kiszámolták az OTP Bank elemzői, hogy mennyibe fog kerülni a költségvetésnek a kormány családvédelmi programja. Szerintük ebben az évben 122–146, jövőre 244–288, 2021-ben pedig már 265–311 milliárd lehet a kiadás, attól függően, hogy hányan élnek a programban meghirdetett lehetőségekkel. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár ennél jóval szűkebbre szabta a kereteket, ő azt mondta, jövőre 150 milliárd kiadással tervez a kormány, erre az évre pedig ennek a felével. Az OTP elemzői szerint a legnagyobb költségvetési hatása a diákok külföldi nyelvtanulásának, az új autó vásárlásának, majd a jelzáloghitel elengedésének lehet. Már ebből a három pontból is látszik, hogy az akciótervvel megint nem azok járnak jól, akik a leginkább rászorulók, hanem ismét a középosztály felső része élvezi majd az áldásos hatásait.

Ahogy lassan kiderülnek a program részletei, úgy válik egyre világossá, hogy sokkal kevesebb család élhet majd a lehetőségekkel ahhoz képest, ahogy azt első hallásra gondolni lehetett.

Szociálpolitika - Debrecen - Házépítés CSOK támogatással
Fotó: MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

A tízmillió forintos szabad felhasználású kamatmentes hitelt például csak elvileg veheti fel minden 18 és 40 év közötti nő, a gyakorlatban vannak kizáró okok. A kormányzati intézkedés úgy szól, hogy a törlesztést az első baba születése után három évre felfüggesztik, a második gyerek érkezése után már nemcsak a törlesztést függesztik fel újabb három évre, de a tartozás 30 százalékát el is törlik, a harmadik gyermek után pedig az egész tőketartozást eltörlik. A program a 2019. július elseje után születő gyermekekre érvényes, és három évig lehet hozzá csatlakozni. Vagyis: annak, akinek már van gyereke, és nem akar többet vállalni, nem jár az ingyenhitel. Ráadásul csak azok kaphatják meg ezt a lehetőséget, akik első házasságukban élnek, és legalább három év munkaviszonyt tudnak igazolni. Elvált nők, élettársi kapcsolatban élők, munkanélküliek, korábban csak a gyerekeik nevelésével foglalkozók mind-mind kizárva. Ráadásul a hitelbírálati feltételek éppen olyan kemények lesznek, mint más, állami támogatású kölcsönök esetén, vagyis szükséges hozzá megfelelő jövedelem, biztosíték, adóstárs, és ez tovább szűkítheti a jogosultak körét.

Ugyancsak nem tudja minden nagycsaládos igénybe venni a 2,5 millió forintos, a háromgyerekes családoknak szánt újautó-vásárlási támogatást. Az OTP elemzése szerint az átlagnál rosszabb anyagi körülmények között élő nagycsaládosok 10-15 százaléka lesz képes élni e lehetőséggel.

Családvédelmi program

  • Tízmillió forint összegű kedvezményes kölcsön az első házasságkor.
  • A második gyermek születésekor egymillió, a harmadik születésekor négymillió, minden további gyereknél egymillió forintot vállal át a kormány a szülők jelzáloghiteléből.
  • Bővül a csok.
  • Szja-mentesség az életük végéig azoknak a nőknek, akik legalább négy gyereket szültek és neveltek.
  • Autóvásárlási program nagycsaládosoknak, legalább három gyermek esetén két és fél millió vissza nem térítendő támogatást ad a kormány hétszemélyes új autó vásárlására.
  • Három év alatt 21 ezer új bölcsődei férőhely.
  • Nagyszülői gyed.

A használt lakásokra felvehető csok ugyan lényegesen bővíti az érintettek körét, de esetükben is megvannak a szigorú hitelbírálati feltételek. Ráadásul azzal, hogy a használt lakásokra két gyermek vállalása esetén 10, három vagy több gyerek után 15 millió forintos hitelt lehet fölvenni, és eltörlik a 35 millió forintos felső értékhatárt, vélhetően jelentős áremelkedés indul el ezen a piacon is. Úgy, hogy az elmúlt három évben a fővárosban már amúgy is majdnem megduplázódtak a használt lakások árai, de a legkisebb településeken is legalább 10 százalékkal emelkedtek. Ez elemzők szerint erősíti a lakhatási válságot.

A nyugdíjig tartó személyijövedelemadó-mentesség jövő évtől jár a legalább négy gyereket nevelő nőknek, és nemcsak a 18 év alatti gyerekek esetén érvényes, hanem a felnőtteknél is. Az adómentesség kizárólag a munkából származó jövedelemre igaz, tehát például az osztalékból származóra nem lehet igénybe venni. Emellett megtartják a családi adókedvezmény rendszerét, és a két kedvezmény együtt is igénybe vehető. A családi adókedvezmény maximális összege jelenleg egy gyerek után 10 ezer forint, két gyerek után 40 ezer forint, három gyerek után majdnem 100 ezer forint, minden további gyerek után pedig további 33 ezer forint havonta.

Novák Katalin azt mondta, hogy akár 40 millió forint támogatást is kaphat egy fiatal pár közös önálló életük megkezdésére segítségként az államtól a családvédelmi intézkedésekkel.

„Az indítványokat rövidesen, akár még februárban benyújthatja a kormány. A családvédelmi akcióterv várhatóan négy törvényt érint majd, a költségvetésit, az egészségbiztosításit, a munka törvénykönyvét, valamint az adótörvényeket” – mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés tavaszi ülésszaka előtt a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Elemzők arra hívják föl a figyelmet, hogy a támogatott hitelekhez önrész szükséges, illetve ha valaki él a lehetőségekkel, de végül nem tudja teljesíteni a feltételeket, akkor kamatostul kell mindent visszafizetnie. Ezzel kapcsolatban érdemes fölidézni, hogy az MNB jelentése szerint már tavaly is több mint ezermilliárd forint új hitelt vett fel a lakosság.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.