Csak nagyon kevés fertőzöttet talált egy felmérés a fővárosban

De ez nem jelenti, hogy nincs jelen a járvány, csak azt, hogy akiben kis mennyiségben van jelen a vírus, így az nagy valószínűséggel fals negatív eredményt mutat.

2021. január 25., 18:11

Szerző:

Öt nap alatt összesen 1692 mintát vettünk kerületiektől antigén gyorsteszttel: a Bakáts téren 868-at, az Ecseri úti metrónál 824-et. Ebből összesen 7 teszt lett pozitív (a mintavétel 0,41%-a) - írta a Facebookon a ferencvárosi önkormányzat.

Ez első látásra azt mutatja, hogy Budapesten gyakorlatilag nincs jelen a járvány, mivel a fővárosiaknak még az 1%-a sem fertőzött.

Nemzeti Népegészségügyi Központ azonban korábban azt állította, az antigén gyorstesztek nem alkalmasak érdemi szűrésre.

“Az antigén tesztek nem váltják ki a PCR-vizsgálatokat, és nem használhatóak tömeges, közösségi szűrésre sem, mivel azok szervezetében, akik tünetmentesek vagy még csak enyhe tüneteket produkálnak, csak kis mennyiségben van jelen a vírus, így az ő esetükben 

a gyorsteszt nagy valószínűséggel fals negatív eredményt mutat majd.

Tehát az adott személy megnyugszik, hogy nem kapta el a vírust, közben pedig megfertőzi a környezetét. Az antigén teszt használata a középsúlyos és súlyos tüneteket mutató pácienseknél javasolt, mivel a megbetegedés mértéke összefügg azzal, hogy mennyi vírus van a légúti váladékban. Az antigén teszteknél nagyobb mennyiségű vírus és azon belül az antigén (vírusfehérje) jelenléte szükséges ahhoz, hogy ki lehessen mutatni a fertőzést. A két teszt nem összehasonlítható egymással, ezért is készült külön eljárásrend az egészségügyi szolgáltatók részére.”

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.