Tarlós: jövő héten végre újraindul a 4-6-os villamos, de közben jönnek a bosszúszomjas volt SZDSZ-esek

2019. augusztus 27., 21:15

Szerző:

Jövő hétfőtől újra teljes vonalon jár majd a 4-es és 6-os villamos - mondta el Budapest főpolgármestere kedden a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában.

Tarlós István azt közölte, hogy a felújítások szeptember 2-ára befejeződnek és a közlekedés zavartalanul megindul. 

A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy a 2010 előtti fővárosi vezetők a korábbi villamosokat lecserélték a jóval nehezebb Combinókra, de akkor "elfeledkeztek" a villamospályát, az alépítményt alkalmassá tenni a többletterhelésre. Akkor tizenhétszer dőltek ki a vezetéktartó oszlopok is. Már 2015-ben és 2018-ban kicseréltek villamospálya-szakaszokat, és ezek már elbírják a Combinókat - tette hozzá.

Tarlós István az önkormányzati kampányról szólva arról beszélt: az ellenzék főpolgármesteri kampánya jórészt arra épül, hogy a fővárosi önkormányzatot, amely a város közszolgáltatásainak biztosítására és fejlesztésére rendelkezik jogosítvánnyal, "a parlament vagy a kormány konkurenciájának" tekintik." "Kicsit ábrándos és szereptévesztő" ilyen kampányt folytatni - mondta, hozzátéve, hogy ilyen még soha nem volt.

Tarlós István kijelentette: szaporodnak a jelzések, hogy az ellenzék kampánya mögött "kicsit ilyen bosszúra szomjas, frusztrált egykori SZDSZ-esek állnak", a régi SZDSZ módszerei visszaköszönni látszanak.

A főpolgármester közölte: az ő vezetése alatt sokkal több fát ültettek Budapesten, mint 2010 előtt azok, akik most faültetéssel kampányolnak, valamint főpolgármesterként ő kötött megállapodást a kerékpárosokkal, és az utóbbi években 35 kilométer "tényleges" kerékpárutat építettek.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.