CEU: kései győzelem – A pávatánchoz is kellenek partnerek

2020. október 20. 20:00 - szerző: Barát József

Az Európai Bíróság a múlt héten helyt adott az Európai Bizottság kifogásainak a lex CEU ügyében indított kötelezettségszegési eljárásban. Határozatában a bíróság kinyilvánította, hogy az uniós joggal összeegyeztethetetlen, hogy az Európai Gazdasági Térségen kívüli külföldi felsőoktatási intézmény csak akkor működhet Magyarországon, ha az anyaországban is oktat, illetve ha az anyaország szerződést köt az Orbán-kormánnyal. Ez sérti az Európai Unió szerződését a Kereskedelmi Világszervezettel csakúgy, mint a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságát, valamint a belső piaci szolgáltatások uniós alapelveit. A határozatról, a CEU jövőjéről és saját kutatásairól az egyetem új társadalomtudományi rektorhelyettesét, Bátory Ágnest kérdeztük.

Az Európai Bíróság határozatát lehet győzelemként értelmezni. Nagyot tévedek, ha én viszont vereségnek látom? Ha azt mondom: túl kevés, és főként túl későn jött, amikor az egyetem már elment.

Igen, szerintem ebben téved. Az én megítélésem szerintem ez nagyon fontos mérföldkő, amelynek jogi jelentősége is van, hiszen az Európai Bíróság hatályon kívül helyezte a lex CEU-t, amivel a magyar kormányt is lépéskényszerbe hozta. Számunkra erkölcsi értelemben is komoly elégtétel, mert ennél világosabb és megalapozottabb megítélése a jogi helyzetnek nincsen. Az persze kétségtelen, hogy a döntés hatására a CEU nem fog megint összecsomagolni és visszaköltözni Budapestre. Az ítéletnek már nem lehet ilyen konzekvenciája.

És milyen konzekvenciája lehet? Befolyásolja-e még bármilyen módon az egyetem működését?

Végig fogjuk gondolni, hogy a Nádor utcában kialakított épületkomplexumban – amelyet egyébként nagyon szeretünk – milyen oktatási tevékenységet végezhetünk a jövőben. Az egyetem fő tevékenysége nem oszlik meg majd Ausztria és Magyarország között. Mi már bécsi intézmény vagyunk. Intellektuális központ maradhat azonban a budapesti campus is a könyvtárral, az OSA Archívummal, a Demokrácia Intézet égisze alatt működő kutatóhálózattal, a magyar nyelvű Bibó István Szabadegyetem kurzusaival, és a szintén magyar nyelvű Határtalan tudás előadás-sorozattal.

A Demokrácia Intézet mivel foglalkozik majd?

Ez olyan kutatóintézet, amely nem folytat majd diplomák kiadására irányuló képzést, CEU-s és külsős, magyar és külföldi kutatók otthona lesz. Sőt, tovább is szeretnénk fejleszteni ezt az intézményt nemzetközi hírű társadalomtudósok alkalmazásával.

Korábban ment a jogi bűvészkedés a magyar kormányhivatalnokok részéről, hogy bár a CEU elmegy, de a Közép-európai Egyetem továbbra is Budapesten lesz, tehát semmiféle hátrány nem éri az országot. Az egyetem állítólag úgy megy, hogy marad. Ez az elképzelés szappanbuborék volt?

A Közép-európai Egyetemnek egy-két évig tényleg van még magyarországi akkreditációja. Hogy mi történik akkor, amikor ez lejár, nyilván az akkori politikai és jogi helyzettől függ majd. Arról azonban magas szintű kuratóriumi döntés van, hogy nem fogunk csak magyar, tehát csak közép-európai egyetemi diplomát kiadni. Kizárólag olyan képesítést lehet nálunk szerezni, amelynek amerikai akkreditációja is van. A jövőben ez amerikai és osztrák diplomát jelent, igaz, egyes kifutó programok esetében még létezik az amerikai és a magyar közös akkreditáció is.

Amikor megjelent az Európai Bíróság határozata, Varga Judit magyar igazságügy-miniszter dodonai nyilatkozatot adott ki. Azt írta, hogy az ítéletet az ország a „magyar emberek érdekének megfelelően végre fogja hajtani”. Mintha csak azt mondta volna: a királynőt megölni nem kell félnetek jó lesz. Önnek van megfejtése, hogy ez mit jelent?

A magyar kormány szeret olyan szövegeket közölni, amelyek az elemzőknek értelmezési gondokat okoznak. Azt azonban könnyű belátni, hogy a magyar emberek érdeke az lett volna, hogy a CEU Budapesten maradjon, mint a nemzetközi mezőnyben a legmagasabb szinten értékelt magyarországi egyetem. Ez a hajó azonban elment. Úgy gondolom, hogy a magyar emberek érdeke viszont továbbra is az, hogy ha egy törvény európai jogot sért, azt hatályon kívül helyezzék.

Ön tulajdonképpen pávatáncszakértő, hiszen egyik kutatási területe, hogyan felelnek meg, vagy hogyan nem felelnek meg az uniós országok az integráció követelményeinek. Egyik tanulmányából azt olvastam ki, hogy időnként az uniós intézményeknek is érdekük, hogy a látszat kedvéért hagyják becsapni magukat.

Nos, ha kutatóként kérdez, elmondhatom: az unió intézményei időnként sajnos valóban hajlandók arra, hogy részt vegyenek a magyar miniszterelnök által pávatáncnak elnevezett kétoldalú színjátékban. A nemzeti kormányok úgy csinálnak, mintha betartanák az uniós jogot, az uniós intézmények pedig eljátsszák, hogy ők sikeresen betartatják az uniós előírásokat. Miközben mindkét fél tudja, hogy mindez csak látszat. Ezzel persze nem azt mondom, hogy az Európai Bizottság által kezdeményezett kötelezettségszegési eljárások hatástalanok. Hasznosak, csak bizonyos helyzetekben, például a magyarországi jogbiztonság esetében, nem elég átfogók.

Beszélgetésünk idején még nem tudjuk, hogy az új uniós költségvetés és a helyreállítási alap kifizetéseit az Európai Parlament meghatározó frakcióinak sikerül-e a jogállamisági feltételek teljesítéséhez kötniük. Ön mit tippel? Megint valami se hús, se hal kompromisszum jön?

Igen. Azt gyanítom, hogy végül valami ilyesminek leszünk a tanúi. Nem számítok arra, hogy az uniónak most sikerül akkora lépést tennie előre, hogy a feltételekhez kötöttség úgy érvényesüljön, ahogyan azt az uniós értékek iránt leginkább elkötelezett EP-tagok szeretnék. Azt gondolom, hogy Orbán Viktor a pávatáncban, az uniós szintű tárgyalásokban mindig nagyon hatékony volt, mindig tudott olyan erőket mozgósítani, amelyek akkor is hozzásegítették céljai eléréséhez, ha kisebbségben maradtak. Ez alighanem megint így lesz.

Maga Michael Roth német államminiszter – a magyar kormány egyik legfőbb bírálója – azért könyörgött az EP-képviselőknek, hogy elégedjenek meg a német elnökség feltételeivel. Azzal, hogy csak a közösségi források korrupt felhasználását büntessék pénzmegvonással, hiszen a jogállam védelmére vannak más eszközök is. Vannak?

A hivatalos eszköz a hetes cikkely…

Amelyről mindnyájan tudjuk, hogy nem működik.

Amely tényleg nem nagyon működik, így a jogállamiság kikényszerítésére az Európai Unióban jelenleg nincs megfelelő jogeszköz. A kötelezettségszegési eljárások – ahogyan azt Kim Lane Scheppele nagyon jól leírta – csak tüneti problémákat tudnak kezelni, de az átfogó jogállami hiányosságokat nem. Az uniónak tehát erre új intézményrendszert kell majd létrehoznia. Nem új hivatalokat, nem új tisztségeket, hanem új beavatkozási módszereket.

Az ön kutatási területeinek egyike a korrupciókutatás. Korrupt-e az uniós források hazai elosztása? Hiszen hallani az érvet: ami korrupt, az definíció szerint törvényellenes. Márpedig a hazai törvényeknek megfelel a működő rendszer, nincs itt semmiféle látnivaló.

A közvélemény-kutatások más országokban és Magyarországon is azt igazolják, hogy a közvélekedés szerint az uniós támogatások elosztása a korrupció melegágya. De vannak a pénzek útját követő objektív kutatások is, amelyek erre utalnak, bár ezt nyilvánvalóan nehéz tanulmányozni. Kollégáim például megvizsgálták, hogy a közbeszerzések között milyen arányban vannak olyanok, amelyeken csak egyetlenegy pályázó indult. A formális feltételeknek alighanem ezek a tenderek is megfelelnek, de sejthető, hogy az ilyen esetekben már a kiírás is testreszabott volt. Lehet persze akadémikus vitákat folytatni arról, hogy a törvények betűjét követő eljárások lehetnek-e korruptak, de nekem erős meggyőződésem: igen, lehetnek. Létezik az angol state capture kifejezés, amelyet az állam foglyul ejtésének fordíthatunk, ez olyan államszerveződés, ahol a gazdasági folyamatok egyik legfőbb célja, hogy a közcélokra szánt összegeket magáncélokra kiszivattyúzzák a rendszerből. Sajnos működhet ilyen államszerveződés részeként a törvényhozás is.

Ön a CEU új társadalomtudományokkal foglalkozó rektorhelyettese. Milyen érzésekkel vette át ezt a posztot magyarként Bécsben?

Vegyes érzésekkel, de bevallom: az első napokban nagyon sok feladat adódott, túl hektikus volt minden ahhoz, hogy ezen sokat gondolkodhassak. Amikor a családdal együtt kiköltöztem Bécsbe, sok kollégával azon dolgoztunk, hogy az összes feltételt biztosítsuk az új hallgatók szeptemberi fogadásához. Hiszen a CEU diákjainak döntő többsége már nem Budapesten, hanem Bécsben kezdte a tanévet, és könnyen lehet, hogy sohasem jut el a budapesti campusra. Ez magyarként nekem persze nagy szomorúság. Számomra ugyanis nyilvánvaló, hogy Magyarországot óriási veszteség érte a CEU elköltözésével. Az egyetem jelenlétéből a hazai társadalomtudományi közösség nagyon sokat profitált. A könyvtár Európa egyik kiemelkedő intézménye volt, és szinte hetente tudtunk Magyarországra hívni a világ élvonalába tartozó előadókat. Ennek előnyeit az ország és a város elveszíti.

Maradt-e a CEU-nak valamiféle elkötelezettsége Magyarország, Budapest iránt? Vagy legyen a magyar helyzet már a magyarok gondja, a CEU pedig már valójában amerikai–osztrák intézmény?

Természetesen továbbra is érzünk valamilyen szintű felelősséget Magyarország iránt, és ez igaz a kollégáim közül mindenkire, magyarokra és nem magyarokra is. Bár a munkánk most már Bécshez köt minket, de mindnyájunk életén mély nyomokat hagyott, hogy a CEU otthona több mint negyed évszázadon át Budapest volt, sokan úgy érezzük, hogy a szellemi otthonunk ott is maradt. Ebből a szempontból lényeges, hogy az egyetem eredeti küldetésének része volt, hogy az egykori keleti blokkban nyugati intézményként működött. Ez a múltunk fontos része, de tény: az egyetem jövője már Bécshez köt minket.

Kutatóként most min dolgozik, ha egyáltalán marad ideje és energiája arra, hogy kutatóként is tevékenykedjen az egyetemi vezetői feladatok teljesítése után.

Az élet úgy hozta, hogy most leginkább egyetemi adminisztrátornak érzem magam, és a napjaim azzal telnek, hogy az e-mailjeimet megpróbálom megválaszolni. De én sem tudok elmenekülni a populizmus elől, és a következő cikkem – amely, remélem, januárra elkészül – pont azt fogja boncolgatni, hogy a populizmus nemzetközi síkon milyen válaszokat adott a COVID kihívásaira, a járvány hogyan hatott a populista kormányokra. A fertőzés terjedése felerősítette a populista erőkre egyébként is jellemző tendenciákat: az összeesküvés-elméletek szajkózását, külső bűnbakkeresést, azt, ahogy (félre)értelmezik a népakaratot, és kisajátítják, és igazolásként mindenhez próbálják felhasználni. Emellett a járvány elleni hatékony intézkedések ürügyén a populista kormányok nyilvánvalóan tovább tolódtak az autoriter, tekintélyelvű kormányzás irányába.