Ceglédi Zoltán: A hatalom leváltásának esélye a nullánál több, de a valószínűnél kevesebb

2018. szeptember 15. 09:48 - szerző: Pungor András

Az nem ellenzéki munkavégzés, ha a Képviselői Irodaházból kijőve a lépcsőn tartanak sajtótájékoztatót arról, hogy a Fidesz politikája mennyire káros. Persze, közel a parkoló, pár lépésnyire vannak az autójuktól és hamar haza tudnak menni – állítja Ceglédi Zoltán. A politológus az ellenzéki csapdák, kommunikációs kényszerek és az uniós kampány kapcsán is arra jut: nem kellene megspórolni a melót.

– Megdicsérte a szocialista Ujhelyi Istvánt a Facebookon, mert elvégezte a „házi feladatát”: a fideszes Deutsch Tamásra rábizonyította, hogy hazudott. Ez ennyire szokatlan?

– Igen. Korábban az ellenzék azért tűnt teszetoszának, mert nem azzal volt elfoglalva, hogy a Fidesszel küzdjön, hanem azzal, hogy a vele azonos oldalon lévő pártokkal harcoljon a jobb pozícióért. Azóta stratégiaváltás történt, aminek nyomát látni valamennyi ellenzéki pártban: úgy gondolják, nem biztos, hogy vitatkozni kell a Fidesszel, mert az emberek rájuk szavaztak.

– Azért hoztam ezt szóba, mert az ellenzéki politikusok folyton amiatt panaszkodnak, hogy a médiamunkások vagy a politikai elemzők bírálják őket, pedig, mondják, ők elvégzik a feladatukat, csak ezt sokan nem hajlandók észrevenni.

– Az nem ellenzéki tevékenység, ha egy politikus az elemzők, újságírók Facebook-oldalán „harcol”, és nem a munkájának minőségét, hanem a róla kialakított véleményt próbálja megváltoztatni. Az nem ellenzéki munkavégzés, ha a Képviselői Irodaházból kijőve a lépcsőn tartanak sajtótájékoztatót arról, hogy a Fidesz politikája mennyire káros. Persze, közel a parkoló, párlépésnyire vannak az autójuktól, és hamar haza tudnak menni. A munka látszatát próbálják eladni.

Fotó: Merész Márton

– Miért égnek takaréklángon? Filippov Gábor politológus egy cikkében azt írja, hogy a hatalom békés leváltásának elméleti lehetősége az ellenzéket is pacifikálja. „A választásokon a kihívók is szembesülnek a rendszer támogatottságával és saját gyengeségükkel, így az örök ellenzékiségben is elnyerhető képviselői helyek biztonsága és a kormányra kerülés bizonytalan jövőben lebegő esélye kezelhető keretek között tartja a rendszerellenes tevékenységet.”

– Filippovnak igaza van. Csak annyiban egészíteném ki, hogy a hatalom leváltásának esélye a nullánál több, de a valószínűnél kevesebb. Ha nem lenne esély rá, akkor maradék szavazóik is cserben hagynák őket. Ha valószínű lenne a leváltás, akkor pedig másképpen dolgoznának a pártok.

– Akkor ebből nem lesz kitörés. Unger Anna politológus a kartell kifejezést használta erre a helyzetre.

– Valóban, van egy zárt, elit kör, amibe beletartoznak a kormány- és ellenzéki pártok, ide bekerülni lényegében lehetetlen. A bent lévők összekapaszkodnak, és befoglalják a hivatásszerű pártpolitikai dimenziót.

– Ha az újak nem kerülhetnek be – a Momentumnak sem sikerült –, a kicsit korábban érkezők pedig gyorsan betagozódnak a kartellbe, lásd az LMP, akkor ebből a helyzetből nincs kiút.

– De vannak állandó tényezők a történetben: Orbán Viktor és a Fidesz. Az ő állapotuk meghatározza a kormányzás és a hatalom szilárdságát is. És az idő múlása ennek ritkán szokott kedvezni. Van több feltétele annak, hogy változás legyen, például a nemzetközi trendforduló. De az is fontos, hogy belső erózió támadjon a kormánypártban. Minden attól függ, hogy Orbán mennyire képes maga irányítani a változást, meddig tud innovatív maradni.

– Az ellenzéki pártok pont így keresnek felmentést maguknak: jó nemzetközi környezet kell a győzelemhez, meg az, hogy erodálódjon a Fidesz.

– Nem természeti jelenségekről beszélek, sem vis maiorról, párás légtömegről, amit ide vagy oda fúj a szél. Olyan dolgokról, amik csak akkor okoznak változást, ha van mellettük ellenzéki aktivitás. Rendes munkát kell végezni az uniós parlamentben. Keményen és megalkuvás nélkül kell tágítani a repedéseket a Fideszben. Láttunk erre jó példát. Juhász Péternek ráment ugyan a politikai karrierje és a pártja, de elvégezte a házi feladatot: a belvárosban lényegében kinyírta a Fideszt, az LMP-s Csárdi Antal ezért nyerhetett. A változás harmadik feltétele az, hogy olyan új szereplőknek kellene érkezniük, akik nem elsősorban a kormányváltásban érdekeltek. Furcsán fog hangzani, de nekik lesz esélyük leváltani Orbán Viktort. 2014-ben és 2018-ban sem volt támogatottsága annak a gondolatnak, hogy minden mindegy, csak ne Orbán legyen a kormányfő. De tévút, ha valaki a kormánnyal egyetértve akar győzni.

– Pedig Ungár Péter (LMP) azt mondja, nem szabad a jövőben folyton diktátorozni Orbánt Viktort, sőt, a migráció ügyében egyet is lehet érteni vele. Hiller Istvántól (MSZP) pedig hallottuk: „Nem szeretem, hogy az országunk határán kerítés van, csak már mondjon valaki ennél jobbat”. Igaz, ma Ujhelyi István kampányfőnök azt mondja, ha az uniós kampányban Orbán migránsozik, ők az egészségügyről beszélnek majd. Az LMP-nek is a Fideszhez hasonlóan a migránsügy lesz a fő témája, de ők ökopolitikai megoldásokat adnak majd. Ugyanazon a vágányon halad szinte mindenki.

– Az átlagos magyar polgárnak nincs közvetlen migránsélménye. Hírekben találkozik szírekkel, afgánokkal. A napokban történt egy erőszakos bűncselekmény Budapesten, amelyet egy menekült követhetett el, a részleteket még nem ismerjük, de ha ennek alapján célkeresztbe helyezzük az összes migránst, akkor sok más társadalmi csoport ellen lehetne gyűlöletkampányt szervezni. A Fidesznek bejött a migránsozás, de az ellenzék nem tud ez ügyben olyat mondani, ami új szavazókat aktivizálna. Tisztázni kellene saját világképüket, viszonyukat Európához. Rogán Antal kötcsei nyilatkozatában már bevándorláspártiakról beszél. Mindegy, ha az ellenzék pártjai ezt tagadják. A Fidesznek sokkal több felülete van bizonygatni: az ellenzék bevándorláspárti.

– Mit kéne tenniük ez ellen?

– Mindig megkapjuk, hogy csak kritizálunk, de nincs ötletünk. Nemrég az ellenzék vitanapot kezdeményezett a devizahitelesekről és az ápolási díjról. Dühös lettem, írtam egy kommunikációs javaslatot, hogy másnap, harmadnap mit kéne tenniük. Azóta egyetlen szót sem lehet hallani tőlük, hogy miért tekintik ezt életbe vágó ügynek. Ellenzéki petárda volt ez, pukkant, és semmi több nem történt. Az uniós kampányban arról kellene beszélni, Európa mennyire népszerű a polgárok körében. Tény, hogy az uniós támogatásból élünk, és a magyar családok tagjai közül sokan külföldön élnek, dolgoznak.

– Ez utóbbit a szocialista Ujhelyi István csinálja is.

– De amikor ez az interjú készül, a szocialisták még vitáznak, ki hogyan szavazzon a Sargentini-jelentésről! Ez rossz üzenet. A DK már bejelentette, hogy megszavazza a dokumentumot. (Az MSZP megszavazta a dokumentumot, amely kétharmados többséggel ment át az EP-n. – a szerk.)

– Értem az ódzkodásukat: egy kormányzat által uralt, populista nyilvánosságban nehéz kiállni egy, a magyar kormányt elítélő jelentés mellett, mert rájuk süthetik a bélyeget, hogy hazaárulók. Igaz, van ellenpélda is: Orbán Viktornak volt mersze erre. 2003-ban Lisszabonban a Kereszténydemokrata Internacionáléval elfogadtatott egy, a Fidesz által összeállított, a magyar kormányt bíráló, a szabadságjogok hazai helyzetével foglalkozó határozatot.

Fotó: Merész Márton

– Azt hiszik, ha a jelentés ellen szavaznak vagy tartózkodnak, nem fogják megkapni a hazaáruló-bélyeget? El kéne felejteni ezeket a mítoszokat! Ilyen a kiábrándult Fidesz-szavazókról szóló mítosz is. Ők majd csalódnak a pártjukban, gondolják egyes ellenzékiek, és átjönnek hozzánk. De könyörgöm, nem a kormánypárti szavazók nem ábrándulnak ki, hanem az ellenzéki szimpatizánsok nem jönnek vissza, őket kellene előbb visszanyerni! Ehhez az ellenzéknek az elérendő, vágyott célt, egy másik Magyarország kontúrjait kellene megrajzolnia. Korábban könnyű dolgunk volt. A rendszerváltástól kezdve azon dolgoztunk, hogy mihamarabb csatlakozzunk az unióhoz. De mire vágyakozik ma egy baloldali, liberális szavazó? A Fidesz vágyképét értjük: regionálisan meghatározó, közepesen kirekesztő, keresztény-konzervatívnak mondott, Európának irányt adó, és még folytathatnám a jelzőket, országot képzelnek el.

– Nem lehet, hogy a Trump Amerikájában és Európa több országában kitört őrület miatt már idehaza is oda az a korábban felrajzolt kép, amely szerint egy toleráns, multikulturális, szolidáris, befogadó közegre vágyna az ország baloldali része?

– Franciaországban, Hollandiában, Svédországban nem így történt.

– Vagyis még létezik ez a kép, csak ki kellene állni mellette?

– Igen, és rá kellene mutatni a másik oldal ellentmondásaira. Miközben Trumpék nagyon vagánynak gondolják magukat, mert képesek a vállaltan, sőt provokatívan meleg Milo Yiannopoulost is totemállatként kezelni, megjelenik a rendszeren belül a homofóbia. Miközben az alt-right arról beszél, hogy ők csak nyomokban kirekesztők, iszlamofóbok, de nem antiszemiták, Charlottesville-ben tavaly náci felvonulást tartottak. Magyarországon is lehetne arról beszélni, hogy az illiberális állam keretein belül a Fidesz krémje szabadpiaci, liberális módon éli az életét.

– A Liberálisok azt mondják, csak szövetségben tudnak elindulni az uniós választásokon, mert nincs pénzük, hatmilliós ÁSZ-büntetés sújtja őket. A Jobbik több időközi választáson hivatkozott már ugyanerre. Pedig az Együtt közadakozásból kifizette a büntetést, a kamatokkal együtt 190 millió forintot.

– A Kétfarkú Kutya Pártnak is sikerült ezt. Az Állami Számvevőszék bírságolási gyakorlatával sok a baj, de nem fogom sajnálni azt, akinek akár egy képviselője is van a parlamentben. A pártok nem csak költségvetési forrásokból tudnak dolgozni. A Jobbik a 2010-es kampányához nem kapott pénzt, a 2009-es EP-választáson úgy lett három képviselőjük, hogy előtte két százalékra mérték őket. Ma nehéz a helyzet, de hogy pont az EP-kampány miatt sunnyogjon az ellenzék egy része, azt nem tudom elfogadni. Ennek a voksolásnak ugyanis évek óta nem változtak a szabályai, és azokat nem a Fidesz írta.

– A Kétfarkú Kutya Párt, amelynek esélye sincs leváltani a kormányt, úgy hívja tetemre a rendszert, hogy közben a hatalom erodálja saját magát: a „passzivisták” lefestik a padokat, amit az önkormányzat szétveret, kátyúznak, buszmegállót építenek, amit visszabontatnak. A hatalom rombol, közben csökken a hitele.

– A Kétfarkú kihívása azért veszélyes, mert erőszakos válaszokra készteti a Fideszt. Így a demokrácia látszatát sem tudják fenntartani: feketén-fehéren kiderül, hogy a központból leszólnak a megfelelő helyekre. De annak is oka van, hogy a kultúrpolitikában nem Hiller Istvánt, hanem Nyáry Krisztián írót, irodalomtörténészt támadják. Az utóbbi veszélyesebb a kormánypártra. Az ő elérése ugyanis nem pártpolitikai, hanem piaci, virális és tartalmi.

– Vagyis a partizán ellenzékiségtől kell félnie a hatalomnak.

– A parlamenti pártok elfogadtak egy olyan leosztást, amelyen nagyon nehéz változtatni. De a munkát nem szabad megspórolni.