Budapesten biogazdálkodik Tiborcz István, kapott is hozzá 115 millió állami támogatást

2018. november 9., 09:50

Szerző:

Különös jelenségekre hívta fel a figyelmet a 24.hu: a portál felfedezte, hogy a nyertes uniós pályázatokat nyilvántartó kormányzati portálról (palyazat.gov.hu) hirtelen eltűnt Tiborcz István tavaly júniusi pályázatának adatlapja, amellyel nyert 35 millió forint uniós támogatást arra, hogy Csabdi településen ökológiai gazdálkodást hozzon létre és tartson fenn. (Tiborcz állandó lakcíme, legalábbis a hivatalos cégnyilvántartás szerint Csabdiban van.)

A nyom nélkül eltűnt pályázat helyett viszont felbukkant egy másik, amely szerint idén április, mely szerint ugyanerre a tevékenységre nyert néhány ezer híján 116 millió forintot. A projekt helyszíne azonban Budapest, azaz a fővárosban hoz létre és tart fenn ökológiai gazdálkodást. Arról amúgy semmi adat nincs, hogy Tiborcz Budapesten mezőgazdasági tevékenységet folytatna, amit biogazdálkodásra váltana.

A 24.hu még október közepén kérdezte az ügyről a Gulyás Gergely vezette Miniszterelnökséget, de érdemi választ nem kaptak. Amikor újra elküldték a kérdéseiket, akkor a Miniszterelnökségen annyit mondtak, hogy a megkeresést illetékességből az agrártárcának továbbították. Pedig a kormányzati pályázati portál felügyeletét a Miniszterelnökség látja el a kérdés pedig nem arra vonatkozott, hol biogazdálkodik Orbán veje, hanem hogyan lehetséges, hogy egy pályázat eltűnik a portálról, illetve lehetséges-e, hogy egy pályázó két alkalommal nyerjen támogatást ugyanabból a pályázatból..

 

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.