A metróvezető és a forgalomirányító ellen emeltek vádat a Pillangó utcai ütközés ügyében

2020. január 20. 10:47 - szerző: 168 Óra

A Pillangó utcánál 2016-ban összeütközött két metró. Most a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt a metróvezető és a forgalomirányító férfi ellen, a vádirat szerint gondatlanságuk vezetett a tömegszerencsétlenségnek minősülő balesethez – írja az ügyészség.

A vád szerint a 64 éves metrókocsi-vezető a szükséges képesítés birtokában volt. 2016. december 5-én kora reggel az Örs vezér terétől a Pillangó utcai megálló felé haladt.

Az adott pályaszakaszon a legnagyobb megengedett sebesség 70 kilométer per óra volt. Az idő aznap párás, fagypont alatti volt, a metrópálya csúszott, azon falevelek és egyéb növényi hulladék csökkentették a tapadást. A vonalon a forgalom torlódott, erről és a csúszásveszélyről az ügy másik vádlottja, a 64 éves forgalmi menetirányító tájékoztatta a vezetőt.

A forgalomirányító utasítást adott a biztonsági rendszer által vezérelt kézi üzemmód használatára, sebességkorlátozást azonban – annak ellenére, hogy ez szükséges és indokolt lett volna – nem rendelt el.

A Pillangó utcai megállóban egy másik szerelvény állt, utascserére várva. A metróvezető nem a forgalmi körülményeknek megfelelő, legfeljebb 28 kilométer per órás sebességgel haladt, hanem felgyorsított 57-re. Emiatt a későbbi fékezésnél a szerelvény megcsúszott, a metró a fékezés oldása, majd vészfékezés ellenére sem tudott időben megállni, így nekiütközött a megállóban várakozó metrószerelvénynek.

Az ütközés miatt öt utas súlyos, további 16 személy könnyebb sérülést szenvedett. A forgalom a metró egy szakaszán a délután végéig szünetelt, 45 pótlóbusz biztosította a közlekedést, majdnem két millió forint plusz költséget okozva. A forgalom szünetelése mintegy 94 ezer utast érintett. A két sérült szerelvény javíttatása több mint 150 millió forintba került.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Az ügyészség a vezető és a forgalomirányító férfi ellen vasúti közlekedés tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és különösen nagy kárt okozó közérdekű üzem működése gondatlan megzavarásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot. Letöltendő szabadságvesztést és a vasúti járművezetéstől, illetve a forgalmi menetirányítói foglalkozástól eltiltást indítványozott.

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlottak az előkészítő ülésen beismerik bűnösségüket és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról, az eltiltások mellett felfüggesztett fogházbüntetést és pénzbüntetést indítványozott.