Itt a dokumentum, hogyan véreztetheti ki az Orbán-kormány Budapestet és az ellenzéki nagyvárosokat is

2020. január 15., 09:21

Szerző:

Jávor Benedek volt EP-képviselő, Budapest brüsszeli nagykövete a blogján is nyilvánosságra hozta azt a prezentációt, amelynek a tanúsága szerint gyakorlatilag az Orbán-kormány jóindulatától függne, hogy a magyar főváros mekkora EU-s támogatásban részesül 2021-2027 közötti költségvetési időszakban. Eszerint az eddigi tíz operatív program helyett csak hármat indítanának el, a felzárkóztatásra szánt források 43-43 százalékát gazdasági versenyképességre és infrastruktúrafejlesztésre, a fennmaradó 14 százalékát pedig szociális programokra fordítanák.

Így megszűnne a regionális felosztás, a területi kérdéseket „integrált területi eszközként” kezelnék. Ennek része ugyan Budapest is – amire az Orbán-kormány már felhívta a figyelmet, miután a Népszava Budapest kivéreztetéséről írt a prezentáció kapcsán –, csakhogy a főváros mindössze egy pontként szerepel a listán, annak a megjelelése nélkül, hogy az EU-s támogatás mekkora hányadát kapná. Jávor Benedek ennek kapcsán írja, hogy biztos források helyett az Orbán kormány jóindulatán múlik majd, hogy végül mennyi pénz érkezik a fővárosba.

Erről a szándékról árulkodik az a térkép is, amelyet a prezentációban a fejlesztési területekről állítottak össze, és szépséghibája is van. Az egyik, hogy a megjelölt fejlesztési területek nem igazán fedik azokat, amelyek egy másik térképen Magyarország leghátrányosabb helyzetű régióiként vannak feltüntetve. A másik, hogy miközben olyan megyéket, mint Somogy, Heves és Nógrád nagy része, illetve olyan régiókat, mint a Dél-Alföld a prezentáció nem említ fejlesztést kívánó területként, miközben a Balaton környéke, a Fertő-tó környéke és a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség ilyenként van rajta. Jávor Benedek gyanúja szerint arról van szó, hogy az Orbán-kormány a kedvenc projektjeinek és a kegyenceinek akar kedvezni, a Balaton környéke nyilván Tiborcz- és Mészáros-érdekeltségei miatt, a Közép-Duna Menti Kiemelt Térség pedig a paksi bővítés miatt szerepel a térképen.

A hangsúly a kistérségekre esik, az ellenzéki vezetésű nagyvárosok eleshetnek az EU-s támogatásoktól. Budapest hiánya is ezt jelzi, és bár az Orbán-kormány elképzelései önmagukban nem jelentenek forrásmegvonást, Jávor Benedek megjegyzi, hogy a rendszer tökéletesen alkalmas arra, hogy kiszorítsák az ellenzéki vezetésű nagyvárosokat az EU-s fejlesztésekből.