Korábban már a tűzoltók is jártak abban a budai lakásban, ahol az apa lemészárolta az élettársát és négyéves gyerekét

2019. augusztus 24. 07:42 - szerző: 168 Óra

A gyanú szerint egy 35 éves férfi ölte meg élettársát és négyéves gyereküket, majd magával is végzett abban a II. kerületi albérletben, ahová a főbérlő hívta ki a rendőröket pénteken dél körül, miután nem tudta elérni az albérlőket.

Ripost és a Bors is úgy értesült, hogy az elkövető késsel végzett a családjával: többször mellkason szúrta a kisfiút, a 31 éves nőnek pedig a nyakán szurkálta meg.

A családot a többször hallották veszekedni a környékbeliek, csütörtökön pedig a rendőrség is járt náluk. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy egy nő hívta a rendőrséget, mert állítása szerint élettársa elvette a kulcsait. A járőrök a helyszínen meghallgatták a nőt és a férfit is, akik akkor azt mondták, hogy már rendezték a vitát.

A TV2 Tények értesülései szerint egy korábbi veszekedés során még a tűzoltók is kivonultak a Zöldlomb utcai lakáshoz, mert felgyulladt egy függöny.

Gyilkosság Budán - Egy apa megölte gyermekét és élettárs? Bűnügyi technikusok a helyszínen
Fotó: Mihádák Zoltán