Brutálisan meggyilkolta 18 éves szeretőjét a vasi mentős, és már aznap új szexpartnert keresett

2018. május 29. 16:26 - szerző: 168 Óra

A 31 éves T. Gábor történetéről a 444 ír. A portál szerint a férfi 2013-ban mentőápolóként dolgozott Vas megyében, korábban színész volt Kecskeméten, majd 2014-ben önkormányzati képviselőnek is megválasztották a lakhelyén, Bobán.

T. Gábor alkalmanként elsősegélyképzést tartott gimnazistáknak, egy ilyen rendezvényen találkozott egy akkor 16 éves gimnazistával, aki elsősegélyversenyre készült. T.Gábor segítette a lányt a felkészülésben, közben pedig viszony alakult ki közöttük.

Két éven át tartott a kapcsolat, míg a mentőápoló brutálisan meggyilkolta a lányt, majd felhívta az apját és előadta, lánya balesetet szenvedett, éppen a helyszínre tart, hogy segítsen rajta.

A 444 beszámolója szerint a férfi mindenkivel elhitette, hogy a lány legurult a lépcsőn, ő próbálta megmenteni, küzdött az életéért. A valóság az volt, hogy ő vonszolta le a pincébe a vérző lányt, majd megfojtotta.

T. Gábort kedden életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a Szombathelyi Törvényszék, amelyből legkorábban 25 év múlva szabadulhat.

T. Gábor és a lány kapcsolata nagy titokban zajlott. A férfinak élettársa volt, ő nem tudott a viszonyról, a lány környezetéből is csak páran, nővére és egy-két barátnője tudott róla. Pedig a lány apja T. Gábor kollégája, alpolgármester volt ott, ahol T. Gábor képviselő.

Képünk illusztráció
Fotó: Népszabadság-archív/Teknős Miklós

Az apának gyanús lett, hogy lánya sokat találkozik a férfival, amit mindig a szakmai érdeklődésre fogott. El is tiltotta őket egymástól, ez azonban nem akadályozta őket abban, hogy találkozzanak. T.Gábor állítólag bántalmazta is lányt, az mégsem szakított vele.

A gyilkosság napján a vádlott azt mondta várandós élettársának, elmegy felvenni lottónyereményét. A fiatal lány ekkor egyedül volt otthon, T. Gábor pedig valójában hozzá indult. Amikor odaért, összevesztek azon, hogy a lány nehezményezte, milyen kevés időt tölt vele a férfi. T. Gábor távozott, ám a lány nem hagyta annyiban, hívogatni kezdte telefonon már azután, hogy hazaért élettársához. T. Gábor többször visszabiciklizett a lányhoz, hogy megnyugtassa. A bíró azt mondta, a lány az utolsó alkalommal szidalmazni kezdte a férfit, születendő gyermekét, élettársát, mire T. Gábor bedühödött,

az ajtófélfának vágta, majd felkapta és elhajította a 18 éves lányt.

Ezután magára hagyta a vérző, kábult lányt a nappaliban, majd hazaindult. Útközben rájött, hogy ezért fel is jelentheti, ezért visszament. Eldöntötte, hogy megöli.

Levonszolta a még mindig félájult, vérző fejű lányt a pincébe, ahol belevágta a fejét egy gerendába. Ülőhelyzetbe a falnak támasztotta, elővette a lány telefonját, amiről saját számát tárcsázta, hogy ezzel alibit gyártson magának.

Ezután felment, kitakarított, majd hívta a lány apját telefonon, hogy azt hazudja, a lány hívta őt, hogy leesett a pincébe. Ezt követően visszament hozzá, és látta, a lány még életben van. Ezért a fejét a földhöz csapta, majd megfojtotta. Már ez előtt hívta a mentőket és mikor kiérkeztek úgy tett, mintha megpróbálná újjáéleszteni.

Később fény derült az idegenkezűségre és a mentőápolók is beszámoltak arról, furcsállták, hogy T. Gábor nem próbált levegőt fújni a lány szájába az újjáélesztéskor.

Az ítéletben a bíró hangsúlyozta, megbánásról sem lehet beszélni, mivel a férfi már aznap este új szexuális partnert keresett magának élettársa mellett.