Bort akart lopni, rajtakapták, de már eleve annyira részeg volt hogy menekülés közben elaludt a fűben

2018. május 31., 11:47

Szerző:

Egy kisjakabfalvai férfi tett bejelentést a rendőrségre tegnap délután, miután a házánál percekkel korábban megzavart egy tolvajt, aki a hátsó kert felé elfutott.

A helyszínre érkező rendőrök a ház hátsó kerítésének külső oldalán a fűben fekve találták meg a bűncselekménnyel gyanúsítható 25 éves ivánbattyáni férfit. Elfogták, előállították, majd a gyanúsítotti kihallgatásán a bűncselekmény elkövetését elismerte és elmondta, hogy

bort akart lopni a házból, ezért átmászott a kerítésen, és éppen a garázsban kutatott, amikor a háziak rákiabáltak. Ekkor elszaladt, azonban annyira ittas volt, hogy a kerítésen átmászva megpihent, és elaludt.

A férfi ellen lopás vétség kísérletének megalapozott gyanúja miatt a siklósi rendőrség indított nyomozást – írja a police.hu. 

Speciális kesztyű borlopáshoz
Fotó: police.hu

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.