Hányást, hasmenést, lázat is okozhat a cianobaktérium a balatoni fürdőzőknek, de egy zuhany is megvédhet tőle

2020. július 30., 12:16

Szerző:

A napokban vett vízminták szerint a kék alga (cianobaktérium) mennyisége meghaladta az egészségügyi határértéket a Keszthelyi- és a Szigligeti-medencében. Az első észleléseket követően, rendkívüli gyorsasággal kezdték meg a Balaton kotrását az Országos Vízügyi Főigazgatóság munkatársai. Góliát nevű hajójuk már július 20-án munkába állt a tó nyugati me­dencéjében, ahol az áramlások miatt a legkritikusabb a helyzet.

A vízpermettel az orrba, légutakba és szembe kerülő kék algák

nyálkahártya-irritációt, asztmatikus tüneteket okozhatnak. Fürdőzőknél felületi érintkezés esetén bőrirritációt, a véletlenül lenyelt vízzel az emésztőrendszerbe kerülve pedig lázat, hányást és hasmenést idézhetnek elő 

– idézi az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot a Bors, majd hozzáteszi: az algavirágzás ellenére nyugodtan lehet fürdeni a Balatonban.

 

„A kellemetlen tünetek ellen pedig egyszerűen védekezhet. Kerülje a nem kijelölt strandokat, mert ezeken nem feltétlen ellenőrzik a víz minőségét. Miután megmártózott a tóban,

zuhanyozzon le. 

Így a bőrirritációt is elkerülheti, és persze a kellemetlenebb tüneteket is megelőzheti" – nyugtatta meg olvasóit a lap.

15:00

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.