Amióta Borkai Zsolt a polgármester, 18,3 milliárd forint értékű közbeszerzést szakítottak a köréhez tartozó vállalkozók

2019. október 23., 10:45

Szerző:

A Borkai Zsolt polgármesterré választása óta eltelt 12 évben, 2006 és 2018 között 18,3 milliárd forintértékű közbeszerzést nyertek el a jelenleg még fideszes politikushoz köthető vállalkozók – számolta ki a G7. A gazdasági portál cikke szerint ez az összesen 50 milliárd forint körüli érték 37 százalékát jelenti.

  • A legtöbbet, körülbelül hatmilliárd forint értékű közbeszerzést az a Strabag nyert el, amelynek a területi igazgatója, a győrújbaráti Ackermann István vendége Borkai Zsolt részvételével rendezett buliknak. Konzorciumban a Tiborcz István üzlettársaként ismert Paár Attila cégével, a West Hungária Bauval és az akkor még kormányzati kedvencnek számító Közgéppel a Starbagé lehetett a vitatott Dunakapu téri mélygarázs építése is 3,8 milliárd forintért. 
Borkai Zsolt kilép a Fideszből
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
  • Mélygarázsprojektek villamos rendszereinek kiépítésére 247 millió forintot nyert el Gasztonyi László cége, a Vill-Korr Kft, amely 1,4 milliárd forint megbízást kapott Győrtől az elmúlt években.
  • Rákosfalvy Zoltán ügyvéd, aki szerepel a Borkai Zsolt horvátországi jachtkirándulásának orgiájáról kiszivárogtatott szexvideókban ugyan csak 6,3 millió forint értékben szerződött „kutatási hálózatok megszervezéséért, az együttműködések jogi és pénzügyi hátterének kialakításáért”, de több élő szerződése is van Győrrel.
  • A másik polgármesteri ismerős, Szabó Ervin által ügyvezető igazgatóként irányított cég, a Diákolimpia 2017 Kft. négyszeres áron, 896 millió forintért biztosította a győri diákolimpia résztvevőinek az ellátását, úgy, hogy egy 229 millió forintos ajánlatot egyszerűen érvénytelennek nyilvánítottak.

A G7 hangsúlyozza, hogy a 18,3 milliárd forint csak a minimális becslés, , szolgáltatások esetében ugyanis 15 millió forint alatt nincs is szükség közbeszerzés kiírására.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.