„Jól megvagyok a bőrömben” – üzente a szexbotrányba belebukott Borkai Zsolt, aki ma már csak csirkéket és lovakat gondoz a birtokán

2020. augusztus 11., 06:30

Szerző:

Csirkéket és lovakat tenyészt ma a szexbotrányába belebukott, a közélettől visszavonult Borkai Zsolt, aki most a Blikknek szólalt meg és elmondta, nem tervezi visszatérését a közéletbe.

„Őstermelő vagyok, az időm nagy részét ott töltöm, vannak birkáim, lovaim, csirkéim, folyamatosan foglalkozni kell velük. Korán reggel kelek, megetetem az állatokat, de szőlőt is termesztek, a metszéstől a permetezésig mindent én csinálok. Akiknek nagyon sima a tenyerük, ilyenkor rájöhetnek, hogy van kemény munka is a világon. Amikor olimpiai bajnok lettem, vastag volt a kezemen a bőr, most megint ezt érzem” – mesélte büszkén.

Természetesen, ha már vállalta az interjút, Borkainak beszélnie kellett a horvátországi jachtos videókról. Bár a videó tartalmáról nem nagyon nyilatkozott, annál inkább arról, hogyan viselték meg a történtek. A fiatal lányokkal való közösülést bemutató felvételek után mélyponton volt, sokáig ki sem mozdult a házából.

„A feleségemmel újra kellett írnunk a kapcsolatunkat, de hála istennek, ő is vevő volt rá. Jól megvagyok a bőrömben,

de ehhez kellett a család nagy segítsége és összezárása is. Elkövettem egy hibát, de az vesse rám az első követ, aki életében nem követett el hibát. Súlyos árat fizettem, de túl vagyok rajta, előre tekintünk”, mondta Borkai, aki szerint, bár „volt egy megbicsaklásom, amire nem vagyok büszke”, de „fel lett építve egy koncepció, amire mondhatnám azt is, hogy minden szava csúsztatás és dezinformációból származik. Soha nem voltam korrupt és nem is drogoztam” – szögezte le. Borkai szerint

a balliberális média „habosította fel” a történetet.

„Ennél mocskosabb dolgot a világ nem látott, mint ahogy a családomat támadták”, mondta. Egyébként nincs olyan célja, hogy a nevét tisztára mossa, szerinte olimpiai bajnokkét már bizonyított.

Fotó: EzAzÖrdögügyvédje-blog

 

Mint a lap is megjegyzi, ha a címet nem is, de az olimpiai járadékot meg akarták vonni Borkaitól az ellenzéki pártok, ami Borkai esetében 330 ezer forint. A Magyar Olimpiai Bizottság úgy döntött, nem vonja meg a pénzt. 

A volt polgármesternek már nincs cége, ahogy Borkai lányának sem,

ő ugyanis néhány hete eladta a nevén lévő, vendéglátással foglalkozó vállalkozását. 

Bár nyomozás van folyamatban és az még okozhat kellemetlen perceket Borkainak, az expolgármester ennek eredményétől egyáltalán nem tart.

A papucsban, pólóban és rikító rövidnadrágban nyilatkozó, a Győrhöz tartozó Bácsán élő politikus azt mondta, a politika csak egy rövid időszak volt az életében, hiszen dolgozott Németországban, volt iskolaigazgató és profi sportoló is. Utódjáról, Dézsi Csaba Andrásról annyi mondott, hogy „se jóban, se rosszban” nincs vele, de már a helyi politika alakulását sem követi.

A horvát rendőrség még tavaly vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, történt-e törvénysértés Borkai ott-tartózkodása során. A zágrábi belügyminisztérium a Blikket arról tájékoztatta, a vizsgálat még jelenleg is tart. Közlésük szerint a folyamat azért igényel a szokásosnál több időt, mert a nyomozás nagy része „nemzetközi rendőrségi együttműködésen keresztül zajlik”, az érintettek ugyanis nem Horvátországban élnek.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.