Harminchárom év után költözik az ELTE gólyatábora, az egyetem drágállta a falu által kért helyhasználati díjat

2019. szeptember 9., 12:20

Szerző:

Harminchárom év után nem Bódvarákón tartják az ELTE Természettudományi Karának egyik gólyatáborát, mert nem sikerült  megegyezniük a település új vezetésével a tábor helyszínéül szolgáló két hektáros rét használatáról. Pedig egy éve a polgármester egyik választási ígérete a turizmus fellendítése volt. A szervező csapat képviselője irreálisnak tartotta, hogy egy szinte üres füves területért 1,5 millió forintot kérjen el az önkormányzat, a falu polgármestere viszont megelégelte, hogy a táborozók szinte teljesen ingyen használják a területet, és még a helyi szolgáltatásokat is egyre kevésbé veszik igénybe – számol be róla az Abcúg.

Dámóczi Attila egy éve vezeti a kis falvat. Tavaly azt nyilatkozta pár nappal az időközi polgármester-választás előtt, hogy egyik legfőbb célja a munkahelyek teremtése, és a már működő falusi turizmus támogatása és fejlesztése.

Ennek ellenére most 33 év után költözik az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karának (TTK) Geo-Bio Gólyatábora, amelyet mindig a település határában tartottak. Voltak évek, mikor a közeli Esztramos-hegy lábánál, az utóbbi tizenegynéhány évben már a falu melletti réten táboroztak.

A kéthektáros terület az önkormányzat tulajdona, amit egészen mostanáig térítésmentesen használhattak az ELTE-sek. Csak a víz, az áram használatát és a szemétszállítás költségeit kellett csak állniuk, illetve egy tárolóhelyiséget béreltek az önkormányzattól.

Dámóczi Attila azt nyilatkozta az Abcúgnak, hogy még tavaly jelezte a szervezőknek, hogy az önkormányzat hosszú távú együttműködésben érdekelt, és infrastrukturális fejlesztéseket szeretne megvalósítani a tábor szokásos területén.

Fotó: Facebook/Bódvarákó

2019 májusában találkozott újra a táborokat már évek óta szervező Egyesült Biológus Hallgatók Szövetsége Közhasznú Egyesület vezetőjével, Szenes Áronnal, hogy a következő gólyatáborról tárgyaljanak. A településvezetés ekkor közölte, hogy pénzt szeretnének kérni a szervezőktől a két hektáros terület egy hetes használatáért, (résztvevőnként 300 forint/fő/nap árral számolva) nagyjából 1,5–2 millió forintot.

– Az egyesület képviseletében már akkor tudtam, hogy ezt az irreális összeget biztosan nem fogjuk tudni vállalni

– mondta Szenes Áron. Hozzátette, azt elfogadhatónak tartják, hogy a település úgy döntött, mostantól szeretnének valamilyen hozzájárulást a területhasználatért, de egy darab gyepért nem lehet ennyi pénzt elkérni.

Az ajánlat után nem kezdődött alkudozás. A polgármester a lapnak mondta el, hogy kulturált öltözőt, WC-t, zuhanyzót, szeméttárolásra alkalmas létesítményt szeretett volna megvalósítani az érintett területen, hogy 21. századi körülményeket teremtsen a táborozóknak. A gólyatábor szervezői egy közeli falu, Varbóc határában működő erdei tábort béreltek ki a következő tábor helyszínéül.