Bodolai: Ezerszer biztosabb helyzetben van most az Index a tulajdonosváltás után

2018. szeptember 19., 16:51

Szerző:

Komoly veszélybe került az Index nyáron, azt követően, hogy Simicska Lajos eladta érdekeltségeit Nyerges Zsoltnak. A portál hátországát jelentő cégek tulajdonosváltásával ezt a kellemetlen és kockázatos helyzetet kezelték. Ezerszer biztosabb helyzetbe került az Index.hu a körülötte most lezajlott üzleti változásokkal – nyilatkozta Bodolai László, a portált tulajdonló alapítvány vezetője a Klubrádiónak.

Az Index kiadójának tulajdonosa, a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) egyszemélyes kuratóriumának egyetlen tagja szerint az Index és társlapjainak hirdetési felületeit értékesítő céget is magában foglaló CEMP médiacsoport, illetve MFA-t létrehozó NP Nanga Parbat 17. Zrt. értékesítése stabilabbá tette az internetes lap helyzetét.

Bodolai szerint a problémát az jelentette, hogy tavaly az MFA nem ingyen kapta meg az Index részvényeit Simicska cégétől, a Pro-Ráta Holdingtól, hanem egy jelentős összeg fejében, az árat pedig hosszútávon, részletekben kellett volna megfizetni. Ezt a konstrukciót az üzleti titok miatt másfél éve nem tudták feltárni teljes egészében, mert akkor támadható lett volna.

Bodolai László az ATV-ben

A CEMP-csoport és az NP Nanga Parbat 17. Zrt. új tulajdonosainak közleményéből kiderül, hogy az MFA több száz millió forinttal tartozott az időközben Nyerges Zsolt tulajdonába került hitelező holdingnak. Ezt a helyzetet kezelték most azzal, hogy az alapítvány kiváltotta magát az adósságból, és ma már nem tartozik Nyergesnek, és az Index-részvények tekintetében másnak sem.

A CEMP-et Spéder Zoltán két magánszemélynek adta el, Ziegler Gábornak, a cégcsoport kiadóit kiszolgáló értékesítési egység, a CEMP Sales House ügyvezetőjének, valamint Oltyán Józsefnek, a vidéki online médiahálózatot működtető, 2015-ben alapított Regon Média tulajdonosának. Ők ketten vásárolták meg az NP Nanga Parbat 17. Zrt-t is, amelyet Bodolai Lászlótól vettek meg.

Oltyán József azonban politikusként is tevékenykedik, a Bács-Kiskun megyei KDNP elnökségi tagja, és gyakran ír kormánypárti és az ellenzékinek tekintett sajtót bíráló kommenteket a neten. Az Indexet például egy alkalommal sajtóóvodának nevezte és tiltólistára tette.

Bodolai véleménye szerint nincs veszélyben az Index függetlensége, mert a tulajdonosi szerkezete nem változott, továbbra is az MFA birtokolja a portált. Az MFA elnöke állítja, hogy a CEMP-csoport új tulajdonosai pénzügyi nyomással sem fogják befolyásolni a lapot. Ahogy mondja, senkinek nem érdeke, hogy bármiféle hatást gyakoroljon a szerkesztőségre.

A CEMP két új tulajdonosa, Ziegler Gábor és Oltyán József a Napi.hu-nak adott interjút. Ziegler Gábor szerint az Index függetlenségét az garantálja, hogy semmilyen joguk nem fűződik ahhoz, hogy a lap tartalmába bármilyen módon is beleavatkozzanak, és ez üzleti okokból sem áll érdekükben.

– Az Index.hu a hirdetési árbevétel felét hozza a CEMP SH Kft.-nek, ezért az üzletmenet szempontjából alapvető fontosságú, hogy biztosítva legyen a legnagyobb partnerünk zavartalan működése. Független, nagy olvasottságú és kifejezetten színvonalas Index.hu-ra van szükségünk üzletileg is

– mondta Ziegler Gábor.

Oltyán Gábor hozzátette, hogy se az alapítvány, se az Index.hu Zrt. vagyoni helyzetére nem szereztek befolyást, a működés az eddigi mederben halad tovább.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.