Többet ajánlhat a BKV vezetése a dolgozóknak, talán mégsem lesz totális sztrájk

2020. február 17., 17:04

Szerző:

Talán elkerülhetővé válik a BKV-sztrájk, mivel a cégvezetés várhatóan többet fog ajánlani a béremelésért harcoló szakszervezeteknek. Bolla Tibor BKV-vezérigazgató eddig mereven tartotta magát a 8 százalékos értékhez, de a cég DK által delegált igazgatósági tagja a 168 órának elmondta:

ennél mindenképpen többet kell majd javasolnia.

Nemes Gábor szerint ez azért várható, mert az érdekképviselet az eddigi ajánlatot nem fogja elfogadni. Jelezte azt is, hogy a főváros egyelőre nem avatkozik be, mivel ezt belső bérvitának tekinti. A probléma kiváltó okát a BKV alulfinanszírozottságában látja, ez pedig szerinte elsősorban a kormány felelőssége. Nemes Gábor ugyanakkor nem akart jóslatokba bocsátkozni a tárgyalások végkimenetelét illetően.

Nemes Gábor
Fotó: Facebook

Mint nemrég megírtuk, a BKV menedzsmentje és a cég szakszervezetei közötti legutóbbi egyeztetés sem vezetett eredményre, ezért utóbbiak beadták a kollektív munkaügyi vitáról (kmv) szóló kezdeményezésüket — ez a sztrájk előszobáját jelenti, ugyanis a vonatkozó jogszabályok értelmében a dolgozók legkorábban hét nap múlva már beszüntethetik a munkát, ami jelentősen megzavarná a fővárosi tömegközlekedést.

Képünk illusztráció

Legutóbb egyébként éppen tíz éve, 2010-ben fajult munkabeszüntetéshez a BKV-nál a bértárgyalás, akkor azonban csak a buszos és a troli üzemág egy része nem vette fel a munkát. Ezúttal viszont teljes leállás jöhet a lap szerint, miután a három nagy szakszervezet (a BKSZSZ, a VTDSZSZ és az EKSZ) mellett szinte az összes kisebb tömörülés is aláírta a kmv megkezdésére irányuló javaslatot. 

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.