2010 óta egyszer sem szólalt fel a fideszes parlamenti képviselő, a fizetésemelést azonban nagylelkűen megszavazta magának

2019. december 22., 08:16

Szerző:

Finoman szólva nem a szavak embere Bíró Márk fideszes parlamenti képviselő. Bár a választói jóvoltából csaknem tíz éve bent ülhet az Országgyűlésben, egyszer sem szólalt fel (egy eset akadt, amikor úgy tűnt, akar, de az véletlen volt), és bár 13 törvényjavaslathoz adta a nevét, ezek többségét a Fidesz-KDNP közösen nyújtotta be – derül ki az RTL Klub Híradó riportjából.

 

A kereskedelmi televízió a félig-meddig ugyanerről szóló júliusi anyagát vette elő újra. Eszerint Bíró Márk utoljára két éve, 2017-ben állt elő bármiféle kezdeményezéssel az Országgyűlésben, a 2018. április 8-i parlamenti választás óta azonban egyszer sem. Tagja a Honvédelmi Bizottságnak is, az ülések felén azonban az egyik fideszes képviselőtársa helyettesíti. Szavait tettek pótolják. Októberben egyike volt azoknak  fideszeseknek, akik az ülésteremben kitépték a független Hadházy Ákos kezéből a „Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” feliratú táblát, és megszavazta a parlamenti képviselők fizetésemelését, szóval

1,1 millió forintot kap a munkájáért.

Az Országgyűlés plenáris ülése Simonka György, Bíró Márk, Tállai András és Mengyi Roland a parlamentben