Bíró Ica: Magyarország a kilakoltatottak országa

2019. május 3., 18:16

Szerző:

Bíró Ica barátaihoz költözik, miután ma mindkét ingatlanából kilakoltatták. Az egykori modell devizahitele miatt veszítette el lakásait.

Ma reggel kezdték el kiüríteni a budai házát, ingóságait teherautóra pakolták. Később körülbelül 100 ember is érkezett, akik az életmód-szakértő mellett tüntettek. Az eljárás közben, délelőtt értesült arról Bíró Ica, hogy elfogadták perújítási kérelmét, júniusra tűzték ki a tárgyalást. A kilakoltatást azonban nem függesztették fel, délután pedig másik budai lakását is el kellett hagynia. Tíz éve ugyanis svájci frank alapú hitelt vett fel, az árfolyam-emelkedés miatt viszont törlesztőrészlete majdnem a háromszorosára nőtt, amit egy ideig fizetett, de hat éve már nem tudta azt kitermelni.

Fotó: Bíró Veronika

Az eljárás végén dühös interjút adott a Blikknek. Ebben árulta el, hogy most barátokhoz, ismerősökhöz költözik, és van egy hely, ahol a személyes tárgyait is raktározhatja.

– Nincs mit szégyellnem, mert az szégyellje magát, aki ezt velem tette, az aki kitolt, kitúrt az otthonomból csalással, az, aki hagyta, és ez az egész állami vezetés, aki azt harsogja, hogy Magyarország nem a kilakoltatottak országa. De igen! Itt a bizonyíték

– fakadt ki Bíró Ica.

Hozzátette, hogy most zsákokban van az élete, és azt sem tudja, hogyan tovább.

Elmondása szerint forint alapú hitelt akart felvenni annak idején, de azt nem kaphatott, úgy beszélték rá a devizahitelre, amitől pont az árfolyammozgás miatt tartott.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Tegnap 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.